CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Szőnyi Istvánnál (1894 - 1960) Zebegényben

A kultúrvendégség rossz ízű szó, hiszen valamiféle kényszeres meghívást, a házigazda vagy éppen alkotó hozzátartozójának legújabb csodáit van hivatva megtekintetni a látogatóval, meghívottal, mely megtekintés még a legjobbaknál is legalább valamiféle kényszeres tiszteletteljes hallgatást jelent. Ebben (is) nagy hagyományai vannak a magyar művészettörténetnek.


Mindjárt fordul a kocka, ha a művész már elhalálozott, és valamiféle emlékház, emlékkiállítás jött létre az alkotások születési helyén, in situ, ahogyan az előkelőbbek mondanák. Hál' Istennek, hogy ilyenek vannak Magyarországon is, és "hála" szegénységünknek, sajnos nincs több - bár igazán europaer óriásoknak nem vagyunk szűkében.


Aki teheti, és van is kedve hozzá, zarándokoljon el egy-egy ilyen létesítményhez, mely levegőt, atmoszférát áraszt magából, mentes a múzeumok sok tekintetben jótékonyan légkondicionált, de egyben steril levegőjétől.


Egy ilyen alkalmat kínálok Zebegényben, ahol Szőnyi István-emlékház és -kiállítás várja a látogatókat. Stílusosan a Szőnyi István utcában. Ha jobbra elhagyjuk a Kós Károly-tervezte különleges templomot a hídon át, majd jobbra, úgy háromszáz méter. Környezetben előtte Nagymaros, utána Szob, Nagybörzsöny, szemben csaknem Visegrád. Különleges ez a táj.


A ház maga két összekapcsolt részből áll, mely összekapcsolás belül jobban sikerült a megtervezett új műteremmel, mint kívül, ahol a tégla külsejű épület esetlen, nem nagyon illik oda. A sors tragédiája, hogy a mester életének utolsó évében költözött be az új műterembe... Most raktár, sorban, egymáshoz támasztva a képek, sorukra várnak, hogy a falakra kerüljenek.


Jelenleg éppen időszaki kiállítás céljára használják az átmenetet, a mester és kortársainak rajzait, grafikáit mutatják itt be. A sok kép mutatja az irány, a kor valamiképpen még egységes lehelletét, melyből, ha sokan is, de nem mindenki emelkedett ki ennyire. Ismeretlenek a rajzok, alaposabban megnézzük.


Addig, míg odaérünk, előbb körbejárjuk a régi házat, élvezzük azt a szeretetet, ami a vezető hangjából érezhetően árad. Jó dolog, ha valakit így megbecsülnek, ha arról tud személyesen beszámolni, hogy mennyi újat fedezett fel az évek során, hogyan került hozzá közel egy-egy kép, honnan is nézzük. Nekem, személy szerint jóval többet mond, mint ha tanárairól, Szinyei Társaságról, Ernst Múzeumról, Gresham társaságról hallanék. Ez még akár az Internetről is elolvasható.


Múzeum ez is, a maga kötöttségeivel (a fotózás egy külön, legális ezres), de a személyesség mindent old, ott látjuk Szőnyit, a markáns férfit, amint még karakteres (oldalt nem tokásodó) arcával, egyenes tartásával (pocak nélkül) éppen egy megfestendő képe előtt nézi a modellt. Örvendezve fedezzük fel a képek részleteiben a szobákban ma is látható tárgyakat.


Megelevenednek a képeken látható családtagok, a művész még élő Zsuzsa lánya, aki nem is olyan régen Czigány Györgynek nyilatkozott, tragikusan fiatalon meghalt fia, később meghalt lánya, nővére tekint ránk a falakról.
Kint az utcán kicsit szokatlan még az erős, északnyugati szél, mely felhőket kerget, a koraősz vénasszony-melengető verőfényében állunk még a ház előtt. Én kicsit hunyorogva, mert a szememben elfogyott a könny, ahogyan benn meregettem, amikor a sok lágy foltot megláttam tojástempera képein. Arra gondoltam, mikor még kevergettem a tojástempera alapanyagát, és kellemes lakk-illat szállt az orromba. Jégszekrényben tároltuk az anyagot, mert a tojás romlékony, és igencsak vékony rétegben adta az igazi hatást, mert vastagon repedt.


Apróság a művészi emléktábla is (milyen kevés van belőlük), mely tanúsítaná, ha még nem tudnánk, hogy Zebegény örül "tulajdonának", megbecsüli, és szeretettel ajándékozza minden odalátogatónak. Hogy kicsit még jobban sajátunk legyen, ami eddig is, származásunk jogán (milyen jó magyarnak lenni) a miénk lehetett. Itt, Zebegényben éppen Szőnyi István.
- DI -



2001. szeptember 01., szombat 20:48


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület