Lk 14.1,7-14 Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. „Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

A mai evangéliumban bizonyítékát adja Jézus, hogy az ő hasonlatai sem tökéletesek.
Világi dologra, egy menyegzőre hivatkozik, de vehetnénk bármely társas összejövetelt. S íme, az összejövetelen máris megindul a helyezkedés. Hol nincsen így? Ott legfeljebb, ahol egymással harmóniában élő emberek szeretetközösségben élnek. Ez pedig ideális, tehát nem nagyon létező állapot.
Mondhatnánk egyszerűen azt, hogy Jézus a tekintélyért emel szót: Ő is felállít egy "ülésrendet". Mintha egy színielőadásban vennénk részt: megvan a premier bérlet és a hétköznapi előadások, vannak első helyek, második helyek és van a megtűrt, aki a "maradék helyet" elfoglalja. Néha tudunk elfogadható magyarázatot adni a helyezkedésre, néha sehogyan sem sikerül. Néha észrevesznek, néha nem.
A címek és rangkórság újraéledésének és megvásárolhatóságának időszakában nem cseng tisztán a rangsor zenéje. Minden tiszteletem a kivételeké, de az excellenciás, méltóságos, nagyságos címek, elnök, miniszter, államtitkár, helyettes, főosztályvezetők után, akikre sok tekintetben nem is érvényesek bizonyos etikettek, jön a személyes ismeretség, majd az összes többi, a "hátezhogyankerülide" csoport.
Jót nevettem a minap. Egyik volt soproni híres előadónk, aki az öltözködés tiszteletet adó szerepéről beszélt, vendégül látott néhány nagy hírességet, akik fittyet hányva minden etikettnek, ingujjban parádéztak a kamerák előtt. Hát igen! Vannak, akikre mégsem kötelezők a normák?
Nos, ezek a gondolatok szólnak a hasonlat sánta volta mellett. Jézus is korrigál, két irányban is.
Az egyik a magunkról alkotott vélemény, mely eszköz voltunk ismeretében csak szerény lehet. Ez sem annyira jellemző, hiszen csak külsőségekben utánozható, járásban, tartásban: a szem "lekozmálásból" áll a szerénység e fajtája.
A másik pedig azok köre, akikről véleményt alkotunk azzal, ahogyan megszólításra, ismeretségre, cselekvő szeretetre "méltatunk". Itt aztán van bőven mit kiigazítani: a szakma gyakorlatán belül is érzem ezt az "észrevesz-e" magatartást, hogy az ismeretség megszakadása együtt jár az ismertség, a kapcsolat megszakadásával, akár a köszönő viszony felmondásával is.
Végsősoron a két hasonlatból kijön tehát a végeredmény, mely valamiképpen így hangzik: ne érdekből köss és szakíts meg kapcsolatokat! Légy szerény, amikor magadról van szó! Törekedj arra, hogy viszonzatlan jótettekben gyűjts magadnak tőkét! "Negatív szaldós" legyen az életed, hogy tartós adósságokkal irányodban (minden tekintetben) kerülj az Isten elé! S mert Neki tetted, amit eggyel is tettél, Ő nem lesz tovább adósod, és te jársz jól.
Mint annyi minden az élet gyakorlati részében, ez is a hit, a szilárd bizalom kérdése, mert ugye másképpen "nem éri meg" a dolog. Ezért kétséges, hogy a null- vagy pozitív szaldóra törekvők - vajon kik vannak többen - mit kapnak az ítéletkor?
- DI -