Kevesen vannak, akikről elmondhatjuk: szinte mindenki ismeri. S még kevesebben azok, akiket valami folytán évtizedeken át emlegetünk...
Közéjük tartozik Béres József is, a ma már Béres-csepp néven ismert gyógyszer megálmodója és megalkotója. Szilárd hitű, egyenes tartású, erős jellemű - erről győzött meg találkozásunkkor. Miközben életéről, munkájáról beszélt, rádöbbentem: még ma is gyermekien nyílt tekintettel csodálkozik rá a világra. "Amikor egy virág kinyílik, mindig megcsodálom, hogy lehet, hogy piros színű a szirma és fehéren, egyenletesen csíkozott? Nincs agya annak a virágnak, honnan kapta hát azt a szabályozó rendszert, hogy a fehér csíkoknak hol kell megjelennie?" - kérdezi, s hosszas hallgatás után válaszol: "Az Isten a világ rendjét a kezében tartja, s mindennapi életünket is szinte percről-percre igazgatja." Aki észreveszi a virágsziromnyi csodát, annak küldetése van...

- Nehéz időket éltünk akkor, mégis sokszor gondolok arra, hogy tisztább, becsületesebb, erkölcsösebb életet, mint ma. Különösen a fiatalság tekintetében... A református iskola tanítója, Peley tiszteletes nagyon szigorú ember volt. A tudomány mellett nagy hangsúlyt helyezett hitéleti nevelésünkre is. Istenszeretetre és embertársaink becsülésére tanított. S ennek eredménye volt.
Egyszer meglátogatta édesapámat, beszámolt kitűnő tanulmányaimról, s elmondta, hogy a vallásos dolgokban, az egyházi életben társaimnál nagyobb a jártasságom. Kérte, engedjen el a református kollégiumba, hogy aztán majd teológiai tanulmányokat folytathassak. Az egyház minden ezzel járó költséget vállalt volna... Édesapám is szigorú, makacs ember volt és nem engedett el. Azt mondta: a két kezem munkájával kell megkeresnem a mindennapi kenyeret.

Az életéről megjelent könyvben arról vall, hogy édesanyja istenfélő ember volt, s ma is melegség járja át a szívét, ha rá gondol. Édesanyja mennyiben volt meghatározó tanulmányai irányultságában, pályájának, életének alakulásában?

- Édesanyám melegszívű, szorgalmas asszony volt. Sokat dolgozott, sokat fáradozott értünk, hisz nyolcan voltunk testvérek. Igazi példaéletet élt, gyermekei, tanítványai, de a világ számára is. A példaadásnak először mindig a szűkebb közösségben kell megmutatkoznia, s akkor lehet hatással a nagyobb közösség, a társadalom számára is. Valahogy így kellene lennie ennek ma is... Édesanyám hajnali háromkor kelt, hogy reggelire a frissen sült kenyér az asztalunkon legyen. Különös emlékként őrzök egy történetet. Gyermekként egyszer, március 15-én, a "Talpra magyart" szavaltam. Előző este még az iskolatársaimmal játszottam. Csupa sár lett a ruhám. S ugye, nem volt másik. Alig mertem hazamenni. Szemrehányóan nézett rám édesanyám, de nem szólt semmit. S én sem mertem megszólalni. Másnap reggel felkeltem, s megláttam a ruhámat a szék karján, kimosva, kivasalva... Azóta is sokszor eszembe jut. S ami a legnagyobb: ő kulcsolta
először imára a kezem, tőle tanultam hálát adni. Esténként, lefekvés előtt mindig együtt imádkoztunk. A közös ebédek előtt is mindig imádkoztunk, ahogyan ő tanított.

  Végül is nem a papi pályát választotta. Másfajta életutat szánt Béres Józsefnek az Isten. Ez a "másfajta élet" már a kezdetektől a másik ember szolgálatát jelentette - és jelenti ma is.

- Szívesen mentem volna papnak is, mert a másik emberrel való törődés, lelki vigasz nyújtása, magatartásának a reális útra való terelése mindig rendkívül izgatott. Nagyon szerettek az iskolatársaim is. Ha valami eltűnt a padokból, tudták, azt nem nálam kell keresni... Édesapám arra nevelt, hogy ún. dolgos ember váljék belőlem. Hogy ne csupán szellemi, de fizikai munkával is szolgáljam az Istent, a másik embert, a társadalmat...

Az igazság az, hogy már gyermekkoromban szerettem megoldást találni a bonyolult dolgokra.
Életkoromat tekintve már egészen korán - hadd fogalmazzak így - képességet éreztem magamban arra, hogy adjak valami rendkívülit - a szó legnemesebb értelmében - az emberiségnek. Kemény, fegyelmezett és kitartó munkára volt ehhez szükség. Életem során nagy hasznát vettem, hogy az édesanyám fegyelemre nevelt. Bármilyen eseményen vettem részt, este 11 órára mindig haza kellett érnem. Ma is sokat eszembe jut, hogy de más volt minden... Édesapám sose csukta a kaput, mégsem tűnt el soha semmi. Most tessék ezt megtenni! De mint már beszéltünk is róla: a fegyelem, az erkölcsösség, az emberiesség vonatkozásában is "jobban álltunk", mint ma. Tudtuk becsülni, tisztelni egymást, mert becsültük önmagunkat is.

  Mit jelent Önnek szűkebb hazája - Záhony, majd később Kisvárda?

- Záhonyba ma is hazajárok. Szeretnek, megbecsülnek, melynek az is jele, hogy a város díszpolgárának fogadott. Jólesően megyek végig egy-egy utcán, ahol rég nem jártam. Akadnak még ismerős arcok, fák, házak... A katonaidőt leszámítva, harminc évet töltöttem ott. A tőlem fiatalabbak rám köszönnek, régi emlékeket idéznek. Bizony nagy örömmel tapasztalom, hogy mily sokan kisérték figyelemmel életutamat, munkámat az elmúlt évtizedekben. Régi iskolámnak is áll még egy része, olykor azt is  felkeresem. De megvan még az a fa is, amit kisgyermekként ültettem... Hát lehet-e a szülőföldet feledni?

Valójában Záhonyból Kisvárdára is hazajöttem, hisz a feleségem idevalósi volt. Innen jártam át Nyírmadára dolgozni, az orosz jóvátételt biztosító sertéshizlalda építéséhez. Fél kézzel dolgoztam, mert akkoriban a másik - háborús sérülés folytán - béna volt. A feleségem Kisvárdán tanított, ott születtek a gyermekeink. Ma is ott élek, odatartozónak is vallom magam.

  A második világháborúban szerzett egy sérülést. Éppen a templomkertben robbant egy bomba, közvetlenül Ön mellett... A későbbiekben milyen kapcsolata volt a templommal? Hogyan formálta az életét Istenbe vetett hite?

- Ma már sokan kérdeznek erről, hiszen ha a tudományos munkám kerül előtérbe, akkor hitbeli meggyőződésem is hangsúlyossá válik. Hitem kiindulópontját számomra az Isten világának csodálata adja, a legegyszerűbb dolgokból kiindulva, ami mellett bizony az átlagember gyakran tovasétál... Mily csodálatos, hogy a természetben valami gyönyörűséges rend uralkodik, ami nem csak úgy magától van. Ezt irányítja Valaki. Ez csak oly módon lehetséges, ahogyan az Isten a maga rendjében megalkotta. Ha fiataloknak tartok előadást, erről is bizonyságot teszek. Amikor
egy virág kinyílik, mindig megcsodálom. Hogy lehet, hogy piros színű a szirma és fehéren, egyenletesen csíkozott? Nincs agya annak a virágnak, honnan kapta hát azt a szabályozó rendszert, hogy a fehér csíkoknak hol kell megjelennie... Az Isten a világ rendjét a kezében tartja, s mindennapi életünket is szinte percről-percre igazgatja. Aki a világot kézben tartja, ma is ugyanaz, mint száz vagy több ezer évvel ezelőtt. És az embert ebbe a természeti rendbe teremtette bele az Isten. Ezzel lehet élni és visszaélni is.

  Az említett, Szirtfoknak lenni című könyvében kétszer is utalás történik Máté evangéliumára: "Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak." (Máté 22:14), valamint: "őrizkedjetek a hamis prófétáktól..., akik belül farkasok." (Máté 17:15) Mennyiben jelent kapaszkodót, irányvonalat az életében az említett két bibliai idézet?

- A világ már csak olyan, hogy az egyik ember boldogul az életében, a másik nem. Akinek semmi sem sikerül, az hajlamos azt mondani: őt nem szereti az Isten. Ez így nem igaz. Engem szeret az Isten, de nekem is mindent meg kell tennem, ami rajtam múlik. Mindent - s még annál is többet, az ő, s az emberek szolgálatában, ha a választottak közé akarok tartozni... S hogy valóban odatartozom-e? Isten tudja.

  Kósa Ferenc Az utolsó szó jogán című filmben - nyolcvanas évek - elénk tárja azt a küzdelmet, legalábbis annak egy darabját, amely éveken, évtizedeken át kísérte életét, munkáját... Hogyan zajlott meghurcoltatása?

- Ezek az évek valóban nagyon nehezek voltak. Az azonban soha nem fordult elő velem, hogy emiatt az Istent vontam volna felelősségre. A hitem ezekben az években sem fogyatkozott. Biztos voltam benne, hogy az Isten megadja majd azt az időt is, amikor mindenki örülni fog annak, hogy a beteg emberek javulását, gyógyulását segítem elő. A börtönnel való fenyegetés ellenére sem adtam fel a harcot, mert hittem, hogy olyan ügyet szolgálok, amellyel nemcsak egyeseknek, hanem a társadalom egészének válhatok hasznára. Ma már alig múlik el olyan hét, hogy ne kapnék elismerő levelet itthonról és külföldről is, melyeknek írói éppen kitartásomat köszönik. Azt, hogy egy pillanatra sem álltam meg az úton. Soha nem tekintettem sem hátra, sem oldalra - csak előre. A munkám az életem. S az út, amelyen megyek, Istentől rendelt életút.

  Százak és ezrek álltak sorban a háza előtt Kisvárdán, feléjük nyúló, segítő kezet remélve. S talán lélekben sokkal többen voltak azok, akik csatlakoztak a sorbanállókhoz. Mit jelentett Önnek, hogy számtalan emberen segíthet?

- Nagyon szeretem a családomat, a gyermekeimet, unokáimat. Mindig elképzeltem, mit érezhet egy szülő, beteg gyermeke fölött virrasztva. Különösen is annak ismeretében, hogy az orvostudomány nem tud rajta segíteni. Borzasztó volt rágondolni is... A kutatásaim során azt az utat kerestem, amely eltér a hagyományos gyógyászati vagy orvostudományi soroktól. Azt az utat, amely visszavezet az isteni műhöz, a kezdetekhez - a természet rendjéhez... Hogy nagyon messzire ne menjünk vissza, csak abba az időbe gondoljunk bele, amikor elkezdődött a talaj műtrágyázása, a hozam javulása érdekében. A nagyobb termés mellett meggyorsult a mikroelemeknek a kivonása, s már évtizedekkel ezelőtt bizonyossá vált számomra, hogy a beteg emberek szervezetében nem találhatók megfelelő mennyiségben e létfontosságú anyagok. Az elmúlt század húszas éveiben hazánkban 2-3% körüli volt a rákos halandóság statisztikája. A harmincas években már elérte az 5-6%-ot. A negyvenes években ez 15%-ra tehető. Napjainkban pedig 25-30% körül mozog. De nemcsak a rákos megbetegedés statisztikája növekedett ily mértékben, hanem sok egyéb kór is eluralkodóban van. Erre mindenki lát közvetlenül maga körül is példákat.
Gondoljunk csak a súlyos anyagcserezavarokra, a tömegeket érintő allergiás betegségekre, és sorolhatnám hosszasan tovább. Amikor ezt felismertem, rádöbbentem a "cseppjeim" értékére.
Csoda-e, hogy segíteni akartam, hisz oly sokan voltak a rászorulók! Amikor kimentem a kapuba, s végigpillantottam a sorbanállókon, éreztem, hogy én nem mondhatok nemet.

  Valójában mi a Béres-csepp titka?

- Hadd mondjak újra természeti példát: például a burgonyánál ott találtam nagyobb gumó-hozamot, ahol a talajban megvolt egy bizonyos rend, kémiailag. Volt elegendő mikroelem és nem voltak jelen - vagy csak alig - a káros anyagok. Az emberi szervezet is ilyen. Ahol a működését szolgáló élettanilag nélkülözhetetlen anyagok egyensúlyban vannak, ott biztosított az egészség. Nagyon sok kutatást végeztem állatokon is. Később bekerültem a kórházba, ahol felkértek a labor vezetésére, és kerestek az ismerősök a leletükkel... Soha nem elégedtem meg annyival, amennyit láttam. Mindig azt kerestem, mi van a dolgok mélyén. Választ a miértre. Egy rossz lelet kapcsán azt kutattam, mi van annak az embernek a szervezetében, és mi hiányzik? És rájöttem... Hadd hangsúlyozzam újra és újra a mikroelemek szerepét, melyek a talajban, s az emberi szervezetben az élet alapjait jelentik...

  Mi volt az a döntő mozzanat, ami végig vezette az úton, hogy ne hagyja abba kutatásait? Hisz ma már tudjuk, nagyon kemény volt az ellenpropaganda, a rágalom-hadjárat.

- Ilyen értelemben semmivel és senkivel nem törődtem. Éltem az életem, a bibliai parancs szerint: imádkozzál és dolgozzál! Megtartott és mindig előrevitt a hitem. S az, hogy bíztam benne, amit csinálok, azzal másokon segítek. Hittem abban, hogy ha elvégzem a rám mért feladatot, akkor teljesítem a küldetésem. A háttérben mindig éreztem azt a csodálatos erőt, hatalmat, amely engem is vezetett a nekem rendelt úton. Amely által rend van a világban is. Amely által ma már számunkra természetes, hogy jön az ősz és lehull a fáról a levél, tavasszal pedig kizöldell a fa...

  Mikor következett be a fordulópont? Mikor vált engedélyezett gyógyászati termékké a Béres-csepp?

- A Béres-csepp elsőként a Herbária üzleteiben jelent meg, 1978-ban. Nagy szerepe volt ebben a barátaimnak, humanista gondolkodóknak, költőknek, íróknak, újságíróknak. Óriási előrelépés volt, hogy hozzájuthatott a nagyközönség. Hadd említsem különös hangsúllyal Nagy László költő nevét, aki a végletekig kiállt mellettem. A daganatos betegek a Béres-csepptől a teljes gyógyulást remélték. Érthető, hisz minden gyógyíthatatlan beteg ezt várja minden gyógyszertől. Emberileg lehetetlen helyzetekben azonban az ember soha nem ígérhet teljes gyógyulást. De tény, hogy ha a különféle kezeléseket összekapcsolják a Béres-cseppek alkalmazásával, erőnlétük, általános állapotuk javul; felgyorsul,
vagy akár véglegessé is válhat a gyógyulás folyamata. A Béres-csepp ma már nemcsak Magyarországon forgalmazott gyógyszer, hanem számos országban, külföldön is.

  A harmadik évezred elején kik "állnak sorban" a kapuja előtt?

- Sajnos, a korom és az egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy felnőttekkel is foglalkozzam, de a beteg gyermekeknek ma sem tudok nemet mondani. A munkát ma a Béres Gyógyszergyár Rt. végzi, és minden patikában hozzá lehet jutni a cseppekhez. A harmadik évezred elején számomra az lenne a legnagyobb boldogság, ha a cseppekhez minden "sorbanálló" hozzá jutna. Biztos vagyok benne, hogy ennek a gyógyszernek jövője van... Ezt a hitet, ezt az örökséget hoztam magammal a családi házból és ezt adom át gyermekeimnek. Ezen az úton mindvégig velem volt - s ma is velem van - az Isten.
 

Nagy Lenke
www.reflap.hu