Tolcsvay László művészetről, dalokról, emberségről

Tolcsvay Lászlót nem hiszem, hogy szükséges lenne bemutatni az olvasóknak. Soproni jelenléte - ha szabad így fogalmazni - közvetve kapcsolódott a Soproni Ünnepi Hetekhez, hiszen ez alkalommal Péreli Zsuzsa kiállításán közreműködőként lépett fel a Festőteremben.

Szerényen hárítja el magától a beszélgetésre való invitálást, nem ő a főszereplő mondja. Aztán csak váltunk pár szót. Miről másról, mint zenéről, képzőművészetről.
- Nem először zenélek kiállítás megnyitón - mondja a művész. Részben a Zsuzsa kiállításán már többször volt erre alkalom, Szentendrén, a Műcsarnokban. Ez egészen más, mint egy nagy koncert. Sokkal intimebb hangulatú és egészen más a közege, amelyhez én teljes mértékben igyekszem alkalmazkodni. A dalok közül az alkalomhoz illőt kell ilyenkor kiválasztani, néha az erre az alkalomra írott dalt játszom; de mindenképpen olyan helyzetet kell teremteni, hogy a zene csak úgy körülbelül támogassa az eseményt, azt, amit a kiállítás jelent, hordoz, hiszen ezúttal nem a zene itt a főszereplő, hanem a vizuális művészet.
S hogy milyen a viszonya a vizuális művészetekhez?
- Nagyon szerencsés ember vagyok, mert világéletemben nagyon vonzódtam a képzőművészethez. Hogy az élettől ajándékba azt kaptam, hogy egy képzőművész a feleségem, egy valódi csodának tartom. Én rettenetesen szeretem azt az állapotot, amikor egy kiállításra készülünk. Nagyon szeretek magában a rendezésben segédkezni, effektív a kiállítás felrakásában ténykedni, és nagyon szeretem azt az egész folyamatot, ahogyan a kiállítás kialakul. Az Ernst Múzeumben egy kiállítás során - Gobelin liget -gobelin kert volt a címe - igazi füvet telepített be a Zsuzsa, most is szívesen emlékszem annak az előkészületeire.
Egy-egy kiállítás megrendezése és látványa nekem mindig egy nagy, fantasztikus és különös feltöltődést jelent, ugyanakkor a Zsuzsi munkáit itt látom igazán. Ilyenkor tudom az ő gobelinjeit az igazi, az igazán méltó helyükön megnézni.

- Egy kicsit idevalónak érzem magam - vallja Sopronhoz kötődő élményeiről Tolcsvay László -, mert édesanyám Fertőszentmiklóson született, és rokonaim is élnek itt. Nekem ez egy nagyon kedves része az országnak, hiszen gyermekkoromban állandóan Fertődön és Fertőszentmiklóson nyaraltam; családi fészeknek is tekintem, ha úgy tetszik.
Később, nyaranta, a balatoni turnék mellett, sokat léptem itt fel a Fonográf zenekarral, és szívesen emlékszem arra is, amikor itt Koncz Zsuzsával közösen adtunk koncertet. Nagyon szeretnék még itt ”előfordulni”, csak a mai világban nem tudom, hogy ez hogyan működik.

Tolcsvay László művészi ars poeticaja ismert, úgy tartja, hogy közös vonásként képzőművészetben, zenében benne kell mindig lennie az emberségnek.
- A művészet az szereplést is jelent, tehát mindenképpen valamiféle exhibíció is; kitárulkozás. Nem mindegy, hogy mit közvetít, ad az a művész, aki valamilyen módon kitárulkozik, jelent-e egyáltalán valamit az, amit ad? Az a show-bussiness, ami ma folyik, az ugyan nagyon professzionális és nagyon jó, a gond csupán az, hogy nem közvetít igazi tartalmakat. Valahogy azt tartom fontosnak, hogy egy kiállításnak, koncertnek, színházi bemutatónak, akár egyetlen dalnak mindig igazi üzenete legyen. Lelkileg áttranszformálódva, kicsit másképp kell kijönnie az embereknek egy-egy előadásról.
- Az embernek kell a művészetben jelen lennie - véli a művész, akkor, amikor a művészt segítő technikáról kezdünk el beszélni.
-  Nem a technikának, csak a technika öncélú felhasználásának vagyok ellene. Annak, hogy a technika irányítson. Iszonyatos veszélynek tartom a manapság készen kapható zenét, amit a zeneszerzők kész modulokból raknak össze programok a segítségével. Fájlokat hallunk egymásra tömörítve. Érdekes, hogy Zsuzsinak a soproni tárlaton az új Deja-vu című dekollázs munkáiban szintén meglévő dolgokból rak össze egy új képet, tehát ez a megnyilvánulás mindig is létezett a művészetben. A veszélyeit fontos felismerni, azt, hogy az amúgy készen kapott világot ne úgy állítsuk újból össze, hogy az egyéniség hiányozzon belőle. A humánumnak, az embernek semmiképpen nem szabad hiányoznia a gép mellől, amely egyébként egy szenzációs eszköz, és amelyet én magam is használok, a stúdiótechnikát tulajdonképpen ez a szintetizátor zene kovácsolta azzá, ami.

Tolcsvay László később két személyes és lírai hangvételű dalával köszöntötte a kiállítás közönségét és a művésznőt. Ezekben, akárcsak a textilképekben, amelyek azt ihlették, benne volt mindaz - néhány sorban, rímben és ritmusban -, amiről egész idő alatt beszélgettünk.

té