Kinek az ünnepe március 15.?
Kivételes az az alkalom, amikor egy tudatos értéksorrend alapján ki lehet mondani: ez az ünnep a legnagyobb.
Úgy tűnik, hogy valamiféle "nemes" versengés alakult ki az immár mindennapos ünneppé vált naptárunk jeles napjai között. A viták határát súroló gondolatkülönbségek abban válnak nyilvánvalóvá, amikor a médiák hirdetéseiben egyet-egyet ünnepeink közül a legnagyobbnak titulálnak, nem feledve el, hogy annak külsődleges megmozdulásain való részvételre hívják az embereket.
Így aztán valamiféle konkurencia alakul ki, hogy vajon Szent István ünnepe-e a nagyobb, mondjuk, vagy március 15.? Nem illik egyik ünnep szelleméhez sem ez a fajta vetélkedés. Önmagában nagy mindegyik, és csak annyiban nagy, amennyire bennünk él.
Honnan lehet tudni, hogy él bennünk az ünnep? Nyilván csakis abból, hogy tapasztalhatóan létezik bennünk, és megnyilvánul szellemisége. "Ifjú szívekben élek"- írta egykoron a költő (Ady E.), és ma sem találhatunk jobb meghatározást: március 15-ét azok ünneplik jogosan, akik március 16-án is készek a megújulásra, akik az év minden napjából képesek az újrakezdés, a hibák javításának ünnepét létrehozni.
Egy pillanatig sem vitatom, hogy szükséges az ünnep, annak minden külsődleges megnyilvánulásával együtt is. Szükséges minden fiatalnak, akik egyelőre csak ezen jeleken keresztül léphetnek a nemes ősök nyomdokába, és szükséges mindazoknak, akik előtt csak néhányan viseltük a kokárdát alig egy-két évtizede. Azok, akik, mint csodabogarat, bámultak meg bennünket. Az ünnep lényege azonban belül, szellemiségünkben van, akik képesek vagyunk kiállni az igazságért, akik a leghétköznapibb körülmények között sem válunk szürkévé, mindenbe belenyugvóvá, akik minden rendszert képesek vagyunk megújítani és megváltoztatni - önmagunkon kezdve -, ha az szükséges.
Ki merné azt állítani, hogy nincs megújulásra váró világi berendezkedés, nincsenek Mätternichek és Haynauk 2001-ben? Lehet, hogy éppen nem pompáznak harci díszben, de mindenütt, sajnos mindannyiunkban, lakik egy kicsi belőlük. Az ünnep akkor él, ha folyamatos, ha naponta megküzdünk velük, és lehetőleg nem várjuk meg, amíg vérrel és erőszakkal kell mindezt megtenni.
Nem mindig sikerül. Március 15. ugyanis nemcsak a mienk, hanem az egész világé - és éppen ez a nagy benne; hogy állandó, és nem kiáltja ki magát a legnagyobbnak, csak éppen "teszi a dolgát", láthatóan vagy láthatatlanul az ifjú szívekben.
- DI -