Amikor a kevés is sok

Több hete már, hogy a lapok világgá röpítették a hírt: a Szerbia, azaz a Kis-Jugoszlávia területén tartózkodott és ott szolgálatot teljesített harcoló és felügyeletet ellátó NATO katonák között sok a rosszindulatú megbetegedés. Ezt nem lehetetlen, hogy - az iraki háború analógiájára - az ott használt anyagok okozhatják. Sokan a nem sugárzó uránium-bevonattal megerősített páncéltörő lövedékeket okozták a betegségért.
Amikor már annyian írtak a hírről, hogy a csapból is a fehérvérű katonák képei folytak, a felelős hadvezetés idejét látta egy rövid nyilatkozatnak. Ennek az a része, miszerint a nem sugárzó uránium nem lehet oka a megbetegedésnek, talán nem is érdekes. Ami tanulságos, az az, hogy kijelentették: a katonák között az átlagosnál nem nagyobb a megbetegedési arány az egyéb populációhoz (népességhez) viszonyítva.
Teltek, múltak a hetek, csoportok mentek, nyilatkozatok jöttek, Geiger-Müller számlálók kattogtak, és abakuszon számolta a hadvezetőség a beteg katonákat, majd megjelent a hír, miszerint a csoportos megbetegedések okai a katonaságnál használt, ilyen irányú hatásukról ismert aromás vegyületek, fenol-származékok.
Ezek után már csak három kérdés maradt hátra:

1. Most tényleg több volt-e a megbetegedés, mint a más népcsoportokban?
2. Ha igen, márpedig a második nyilatkozat ezt bizonyítja, akkor mennyire igaz a nyilatkozat második fele, ha már az elsőnél is hazudtak?
3. Ha John Smith fehérvérű lett, mert nem voltak meg a vegyi és sugárzó anyag kezelés feltételei (ó átkos ABEO!), akkor őt miért nem nagyon érdeklik a százalékok? Talán, mert ő maga magának száz százalék!