Mindenhol minden megváltozott és ez történt itt, először, Sopronban is.Végeredményben ez más szempontból is egy érdekes helyzet. Itt a város akarta a színházat.Minden más megyében egy színház van valójában, ami megyei és városi is egyben. Ez az egyetlen színház ma Magyarországon, amit egy város és a minisztérium támogat.Mindenhol máshol a megye is benn van a támogatók között.Én úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy felelősség, elsősorban a város részéről, de a mi részünkről is, akik megpróbáltuk azt, hogy gyökeret verjen itt egy állandó társulat. Először nem képezte a pályázat részét, hogy önálló társulat legyen itt, akkor éppen az Arizona színház igazgatója is voltam és azt találtuk ki - szerintem nem volt rossz ötlet-, hogy tulajdonképpen egy nagy társulat közösen működtesse a két színházat.Itt a néző befogadási képesség jóval kevesebb, mint Budapesten. Tehát miből indultunk ki? Ha már bemutatunk egy darabot, lehet játszani 15-20-szor, a darab a huszadik táján kapja meg azt a bizonyos "tartását", amikor a színészek is már igazán élvezik, amikor már benne van a testükben: a zsigereikben, az arcukban, a végtagjaikban, a mozdulataikban, a száj-berendezésükben, egyszóval mindenben, s akkor, amikor éppen kezd jó lenni egy előadás, akkor szoktuk levenni. És ez lett volna a terv: éljen tovább! Gyakorlatilag fele-fele alapon lehetett volna a dolgot működtetni, nem kellett volna olyan hamar a műsorról levenni bizonyos előadásokat és mehetett volna az a néhány produkció tovább, ami megérdemelte volna.

• Ugyanez a változás a közönség oldaláról hogyan néz ki?

Én úgy gondolom, hogy az mindenképpen jelzés értékű, hogy a bérletet vásárlók száma emelkedik. Nem óriás léptekkel, mindig csak egy picivel. Abból az 50-60000 emberből, aki itt él, az állandó színházba járó olyan 2-3000. Indultunk kétezer bérletessel és most négyezer valamennyinél tartunk. Tehát szépen, minden évben egy picikével többen járnak színházba, és természetesen vannak olyanok, akik nem akarnak minden előadást megnézni, szelektálnak és inkább jegyet vennének.

Hát ez is a nagy probléma, hogy a várossal kötött szerződés értelmében évente bizonyos előadásszám produkálása mellett nem mindegy, hogy hány bemutató van: az is meg van határozva a szerződésben.Most, hogy minél több bemutatót készítünk, kevesebb az esély arra, hogy egy darabot "ki tudjunk játszani", mert ahogy megy az egyik, a másik már kopogtat, hogy " én is akarok szerepelni"! Igazából azok kerülnek hátrányba, akiknek nincs bérletük és szeretnének jeggyel látni egy jól sikerült előadást. És nem tudjuk szabad előadásban eljátszani, mert már telítve van az előadási napló.
Úgy érzem, a közönség szépen, lassan megszerette a színházat. Természetesen előfordul, hogy valami nem tetszik, hogy van ami jobban tetszik, van, ami nagyon-nagyon tetszik.

• Milyen elvi és milyen gyakorlati tényezők határozzák meg a színház műsorpolitikáját? Hogyan változik ez a harmadik évezred küszöbén? Mennyire léteznek és építhetők a színház műsortervébe a mai (magyar) drámák és mennyire a nosztalgia-hullámot "lovagolja meg" a műsortervező?

Nem elhanyagolható tényező a műsorpolitikában számomra, mint vezető számára, hogy kedvet csináljak a színészeimnek a munkához, ahhoz, hogy itt is minél több szerepet eljátsszanak! Meg kell azt is néznem, hogy ŐK miben tudnák a legjobbat nyújtani? Tehát kettős a választás: szeretek olyan műsort készíteni, ahol mindenkinek megvan a személyre szabott feladata, másrészt abban elől járunk, hogy időben mindenki megtudja a következő feladatait.Nálunk gyakorlatilag áprilisban már minden színész pontosan tudja a következő évad-beli feladatát: milyen darabokban fog szerepelni, bemutatók időpontját, mindent. Tehát nagyon előre is tervezünk. Ennek az az előnye, hogy a művész előre beírva a noteszébe, figyelembe tudja venni más programok tervezésénél.(És szerződése szerint ez az elsődleges program!) Vannak kivételek, amikor egy művészt egy-egy szerep eljátszására szerződtetünk, ilyenkor természetesen, ahogyan lehet, egyeztetünk.

Az, hogy bukásunk nem volt, jelzi egyben azt is, hogy az az előadás, ami valakiknek nem a megszokott, azért nyújt valamiféle élményt és kell is, hogy nyújtson, hiszen az egyetlen profi színház vagyunk a városban, kell, hogy a műsortervben a "mindenevő közönségnek" mindenfélét felkínáljunk. Minden, amire érdeklődés van, azt érdemes kihasználni.Azért ne legyünk naívak! Amikor valaki ma a szórakozást említi, azon azt is érti. Én, amikor szórakozásról beszélek, abba beleértek mondjuk egy drámát is, amit megnézve egy katarktikus élményt kap a néző. Kinek mi a szórakozás. Persze, mondom, amikor ma egy néző szórakozásról beszél, akkor szeretne kikapcsolni, nevetni, elandalodni. Ez észre is vehető a műsoron. Ha megnézi 60-40 vagy 70-30 százalékban a szórakoztató műfajú darabok mennek.
A mai magyar darabok kérdése bizony elég nehéz! Ha megnézzük közelebbről, eredeti mai magyar darabot alig mutattunk be, voltak zenés darabok, most is lesz bemutatónk Petőfi Apostolának rock-opera változata, volt egy Első sírásó című darab, vagy a Tenger szerelmesei című darabok most keletkeztek, de más művek (Shakespeare, Madách, Amado) voltak az ihletői és bizonyos értelemben forrásai. Új művek ezek, most születtek, akár a Hrabal bemutató, ami a színház számára készült. De meg kell, hogy mondjam, olyan jelentős mai magyar szerzőt és darabot, amit bemutattam volna, még nem találtam.Ez lehet az én hibám is, természetesen. Ugye itt van Örkény is, de már ő is klasszikus! Magyar darabokat játszunk, de inkább a polgári színjátszás korából.Vadnait, a Hacsek és Sajó megteremtőjét egyébként sem kell bemutatni, de remek sztorikat és remek dialógusokat nyújt mind a színészeknek, mind a nézőnek.