KOSITZKY ATTILAALTÁBORNAGY

Születtem 1943-ban Kazincbarcikán.Gyermekkorom Bánszálláson és Diósgyőrben. töltöttem. Szűkebb hazám, a Bükkhegységlábánál lakva, az erdő szeretete meghatározó volt számomra. A természetszeretet kibővült egy új perspektívával mikor 1959-ben Miskolcon a Repülőklubnövendéke lettem. Kitárult a látóhatár.

1961-ben a Kilián Gimnáziumban érettségiztem, majd felvételt nyertem a Repülőtiszti iskolára.

Vadászgéppel 1964 óta repülök. Azúj élmények, a téridő problémája, a repülés veszélye, méltósága, a bajtársiasságkövetelménye, a vakvégzettel is szembenéző, állhatatosság, a feszültséggelteli helyzetek, tökéletesen kiegészítették a gyermekkori természet szeretetemet.

Amatőrként 1962-ben kezdtem el fényképezni.Képeimet nem komponálom, a pillanat határozza meg, hogy mit fotózok: a drámai pillanatok megragadása, a repülési feladatok, a kaland, a magány szépsége, a tájak és a bensőséges emberi együttlétek melegebb ábrázolása a fotóim központi témája. Számomra a repülőgép "munkaeszköz", mint földművesnek az eke.

A pilótafülkében készített fotóknál a keresőbe nem nézhetek

- így a kontroll csak a kész kép lehet.

Az elmúlt hét év során több külföldi hivatalos utat tettem meg melyek a mindenkori repülési élményeken túl, alkalmasak más kultúra, más természeti képek megörökítésére.

Jelenleg is aktív pilóta vagyok, így most is van lehetőségem a szép, komoly, veszélyes foglalkozás "intim mozzanatait" megörökíteni.

Soha nem jöhet el aza pillanat, amikor azt mondod - Jól bevégeztem dolgom, s holnap vasárnap van.- Ha abbahagyod, megint kezded elölről. Félretehetsz egy képet, s mondhatod: többé nem nyúlsz hozzá. De sohasem írhatod alá azt, hogy VÉGE". /Picasso/

Csak egyetlen módja van a hibák elkerülésének: az, hogy ne cselekedjünk semmit, vagy legalábbis ne kíséreljünk meg semmi újat cselekedni. Ez azonban úgy lehet a legnagyobb hiba minden hibák között.Kevesen vannak a kiválasztottak akik képesek új utakat nyitni anélkül, hogy hibáznának. Az ismeretlen igen bizonytalan területet kínál számunkra és mezőire kalandozva nem remélhetünk többet, mint azt, hogy tévedéseink a lehető legméltányosabbak lesznek."

/Szentgyörgyi Albert/

A fotográfiának - épp úgy mint minden művészetnek - jelenségeit joga van megbírálni a közönségnek, mert az ő számára, élvezetének, vagy szükségletének kielégítésére készülnek. Rövidebben:mindenkinek van szeme. Lát és aki lát, az ítélhet.

1998. november 04., szerda 00:00