Szubjektív tudósítás egy kiállításról

Szombaton, április 18-án nyílt a soproni Pannonia Med Hotelben egy kiállítás.
A kíváncsi betérőnek - aki azt azért tudta, hogy minden hónap harmadik szombatján kiállítást tekinthet meg a hotelben – nem biztos, hogy teljesen világos volt, mit is láthat majd. Se szórólap, se ismertető, csak egy árva felirat tájékoztat a "Kiállítás"- ról. Mint képzőművészettől megfertőzött egyetemista nagy várakozással néztem a kiállítás elé. Már a megnyitó előtt jó félórával megérkeztem, mert korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy egy kiállítást éppen a megnyitó napján szinte lehetetlen megnézni. Hac sak nem azért megyünk, hogy képet kapjunk egyes, talán minket is érintő pletykákról, illetve a szappanoperák legújabb fejleményeiről. Ilyenkor túl nagy a tömeg ahhoz, hogy kellően elmélyedjünk az alkotásokban. Feltéve, ha lehet elmélyedni.

A paravánok között átnézve konstatáltam, hogy az elég zsúfoltan kiállított műveknek nem sok helyet szorítottak a szervezők. A cikk-cakkban elhelyezett falakon egymást követik a bambergi, grazi, dubrovkai, döblingi, bécsi, pozsonyi és soproni művészek álta l készített alkotások. Én mégis szerettem volna tudni, hogy mire számíthatok, és találtam is az egyik paravánon tavalyi, sőt még korábbi újságokból kivágott cikkeket. Azok egy Schiene Graz osztrák képzőművészeti társaság kiállításáról szólnak. De h ogyan kerültek ezek ide? Ez nem újság, inkább óság. Némi töprengés után rájöttem, hogy talán a néhány éve kiállítók munkáit most élőben is megcsodálhatom. Ezután elindultam a képek rengetegében, közben lassan érkeztek a meghívottak és/vagy talán az alkotó k is.

A kiállító művészek egy csoportja

Kiszúrok magamnak néhány képet és rögtön azokhoz sietek.

Az első kiválasztott festmény egy vörös tónusú alapra applikált, japán írásjegyeket tartalmazó papírlap. Én legalábbis így látom, a címe pedig: Vulcano. Töprengek, mit is jelenthet: a vörös alap megrázó, valószínűleg egy éppen kitörő vulkánt örökít ett meg a művész, a papíron pedig egy segélykérő üzenet lehet... Vagy mindez túl földhözragadt, képies elgondolás, és mélyebb értelem közvetítéséről van szó, mely nem tárulkozik fel csak úgy az "egyszerű" nézőnek?

Egy másik alkotás kapcsán képet kapok arról, hogy mit kezdhetek megunt színesceruzáimmal. Rajzoljak vele egy nagy, vastag keretet, a belső részt osszam háromfelé, és pöttyözgessem, vonalkázzam ki az éppen kezem ügyébe kerülő színekkel. És kész az öntörvén yű mű...

A megnyitó közönsége

Következő "áldozatomról" csak annyit tudok első ránézésre megállapítani, hogy jó nagy tintasugaras nyomtatója lehetett a Művésznek. Legalább A/1-es, a minősége is kiváló, mert a körülbelül 4 cm-es, függőleges és vízszintes vonalkákból álló színes alakzato t kíválóan reprodukálta a kép felületén – több százszor – a bal felső sarokban éppúgy, mint legalul. A kompozíció mellesleg elég dekoratív, és a képkeret is szép. Ja, és nem kelt különösebb érzelmet bennem. Találtam olyan képet is, melynek kiírt ára nagy obb benyomást tett rám, mint maga a mű. Felüdülést jelent azonban megpillantani a soproni akvarellisták képeit. Lokálpatriótának érzem magam, de itt most nem erről van szó. Grábner Józsefben, Gáspárdy Tiborban, Magyarné Derszib Etiben nem lehet csalódni.

A tájképek magukért beszélnek. Igaz, tőlük már sok hasonló képet láthatott a látogató más kiállításokon, de ezek a képek legalább emberközeliek. Nem akarnak világmegváltó eszmékkel előállni, "csak" bemutatni szeretnék – fölényes szakmai tudásuk birtokába n – a természeti és az ember által épített világot.

Újra végignézve a kiállításon, rádöbbenek, hogy valami mindvégig hiányzott a képekről: az alkotók neve és a művek címe. Igaz, az egyes képeknél feltüntették, hogy milyen városból származnak, de nekem ez mégsem elég. Kisebb kutatás után mégiscsak találok a lkotókra utaló nyomokat. Néhány hevenyészetten elhelyezett névjegykártya a keretek mélyedésébe csúsztatva. Ennyire nem becsülik meg maguk a Művészek saját alkotásaikat? Hogy várhatják el így, hogy komolyan vegyék őket? Az is lehet, hogy villámgyorsan kell ett felépíteni a kiállítóteret, és erre az "apróságra" nem figyeltek...?

Mindezek után kissé csalódottan hagyom el a hotel kiállítótermét. A kiállítás még egy ideig látható. Remélem – velem ellentétben – lesznek azért olyanok, akik érteni és értelmezni tudják majd a kiállított műveket.

Egyébként szerintem "az igazság odaát van... ".

Go-Ga

Fotó: Németh Péter