Körülbelül ennyit közöl/közölhet róla a nyomtatott szöveg. Ennyit tudhat az, aki – hozzám hasonlóan – ismeretlenül, "tiszta lappal" lép be a napokban az Erdélyi Házban megnyitott tárlat kiállítóterébe. Több információra nincs is szükség, az akvarellek szavak nélkül beszélnek. Nem szószátyáran, de a maguk csendes, nyugodt módján árulkodnak készítőjükről, az ő táj- és hagyományszeretetéről. Mielőtt bárkiben felmerülne: ezek a képek nem kimerevített pillanatok, nem az erdélyi világ szolgai másolatai. Sokkal inkább érzések, hangulatok, tudás a témaként kiragadott jelenségekről. Tiszta, egyszerű gondolatok, határozott, lendületes ecsetvonásokkal történetekké "írva" a nedves papíron.

Fizikailag a képek előtt álltam, a szemem viszont valahol a Tamási Árontól ismert föld felé járt. Néztem, ahogy a türei templom sötét foltja megtöri a téli táj monokróm csendjét ("A türei templom"). Botár Edit túlzások nélkül, néhány düledező kopjafa ritmusával vezeti a szemet a hótömeg alól kibukkanó épülettömeg felé. Olyan világ ez, ahol az ember még nem akart uralkodni a természeten. Tisztelettel, de nem alázattal nézett rá, úgy ahogy rész és egész viszonyulnak egymáshoz... Ez a hangulat, az ábrázolt évszakok változásától függetlenül a többi tájképen is érződik (pl. "Komandói tél", "Nyár a Hargitán", "Őszi vízpart a Maroson"...) A selymes, szétfutó színfoltokból fel-felbukkanó, kidolgozott részletek egy kicsit olyanok, mint a tétován, keresgélve nézelődő ember tekintete: átfut a horizonton, és néha-néha fennakad egy fa ágán... A kiállítás rendezőelvében is felfedezni véltem egy kicsit ebből a keresgélésből, abban ahogy a baloldali szobában kiállított képek témáitól, a tájképektől – visszatérő motívumokkal – az emberi világ motívumai, a belső helységben bemutatott városképek és portrék felé vezetik a nézőt. Az utóbbi csoportba tartozó, a "Bethlen-bástyá"-ról, "A Piarista Líceum"-ról készített képeken a térmélység érzékeltetését csodáltam, a "Szt. Mihály templom télen" címűn a fenyőfák lazúros, könnyed részleteit. Figyeltem, ahogy az oldottság fegyelmezettséggel párosul, ahogy a szétfutó festékfoltokat visszatörli, tereli, zabolázza. (Portréi kevésbé fogtak meg, ott sokkal érezhetőbb a kimódoltság, a hagyományos rajzi elemek hatása. Hiányoltam a tájképekből megszeretett virtuóz előadásmódot.)