Bátor emberek világában élünk.Magam, nyilván merő kicsinyességből, nehezen tudom elképzelni, hogy egy szakma hiteles képviselője csak úgy egyik napról a másikra, másból kénytelen életét fenntartani. Pedig van ilyen. Amikor tűz és víz keveredik, ami vegyíthetetlen, oldhatatlan cseppekként súrlódik egymáson.

Pedig nem csak a kényszer kiváltotta mindennapi élet-beli pályamódosulásokra érvényes a tendencia.Amikor december 18-án az országos köd miatt megkésett Wehner Tibor művészettörténész a Pro Kultúra Sopron SZKKT és a Magyar VízfestőkTársasága "Akvarellek az Ezredvégről" című kiállításának megnyitóján, a Soproni Festőteremben definícióról, az akvarell definíciójáról beszélt, kénytelen volt a meghatározást kiterjeszteni mindazon anyagok alkalmazására e művészeti ágban, melyek vízben oldódnak és amelyek vízben nem oldódnak. Kicsit egyszerűbben fogalmazva, a kiállítás anyagában neve ellenére többségében vegyes technikával készült alkotások láthatók. A megnyitóban e művészeti ág lassan testet öltő törekvéséről beszélt, mely az 1968-ban kezdődő Egri Biennálékon át a Magyar Vízfestők Társaságának 1990-es megalakulásáig vezetett.

A művészettel foglalkozók egyetértenek abban, ahogyan azt Supka Magdolna is írta, hogy a poézishez, a tiszta akvarell végső eredményéhez, meglehetősen rögös út vezet, hozzá a művész tehetségén kívül virtuóz technika, imaginarius képesség, mely előre látja a gyorsan száradó anyag végső megjelenési formáját és definitív technika szükséges, melyben az utánfestés csaknem lehetetlen. A vegyes technikák megjelenése mindenképpen könnyít ezen a szigorú feltételrendszeren. Ha másért nem is, már ezért is tisztelet illeti az akvarell olyan mesterét, mint Soproni Horváth József Munkácsy-díjas soproni művészt, akinek tiszteletében fogant ez a kiállítás.

Soproni Horváth József: Akt

Akinek volt szerencséje ismerni a nagyrabecsült művészt, könnyen alátámaszthatja azon állításomat, melyet édesapámtól és Szarka Árpádtól is hallottak alapján merek megfogalmazni: egy aszketikus, nagyon tiszta és világos gondolkodású művész-tanárra emlékszik ez a kiállítás, akinek foglalatosságában mindkét szó külön és nagy hangsúlyt kapott. Sok tekintetben a technika korlátainak széttörésével alkotott a soproni művész, a személyábrázolás és gondolati tartalmak alá rendelve a "betört" technikát és saját magát is. Erről a szerénységről, az anyagban rejlő lehetőségek iránti alázatról, a tartalom szolgálatáról ma talán kevesebb szó esik...

A kiállítás anyaga jó áttekintést ad az ezredvégi művészet ezen szeletéről, melyet a technika nagyfokú lazulása mellett a nagyvonalú stilizáltság jellemez.Légrády Viktor kódex-művészet ihlette alkotásai köszöntik a látogatót, aki sorban vonul el Magyar Gábor egyszerű formái és szerény-című munkái, Stefanovics Péter vitatható átváltozásai előtt, hogy a nagyteremben a térben egy festőállványon egy tájkép és a szemben fekvő falon két emberábrázoláson (Akt, Piros rékli) keresztül megcsodálhassa Soproni Horváth József művészetét. A főfalon csatlakoznak ezen képekhez Tolvaly Ernő "Claude Monet háza" sorozatának képei és a merész asszociációra felhívó "Balkáni erekció I.,II." és a visszafogottabb "Tolna, 1998.július 4." című Szili Géza festmények

Gyarmathy Tihamér: Ősz

A kiállítás szemben levő falrészletein az üvegablak hatást utánzó -és alkotójukhoz képest nagyon halkszavú- két El Kazovszkij vegyes technika, ill. a sarokban Lossonczy Tamás nevével jelzett, vegyes érzésekkel szemlélhető (árnyék)Bokszolók láthatók. Deim Pál, mással össze nem téveszthető alkotásai késztetik megállásra a kiállítás szemlélőjét, aki összesen 19 művész munkáit láthatja a Festőterem falain.

Még a tudatosan választott Soproni Horváth József munkákból sem lehet levezetni az akvarell technika olyan fokú differenciálódását alig egy emberöltő távolságból, mint Polgár Csaba valóban "vásári" vásárai, vagy a víztaszítás hatásait az akvalell(?)-ben használó Pokorni Péter múlt idejű tusmosásait.

Tolvaly Ernő: A "Claude Monet háza" sorozatból

Amennyire egyedül és világító toronyként áll Soproni Horváth József az általa szuverén módon felvillantott lehetőséggel a magyar akvarell történetében, annyira nehéz, sőt lehetetlen bármely alkotót ilyen "eseményként" felmutatni az ezredév végén. Az individualista világ kitermelte saját művészetét. Ennek egy szerencsés válogatása látható a Soproni Festőteremben. Miután a művész, aki iránti tiszteletüket a századvégi alkotók kifejezik, állandó kiállítással is rendelkezik városunk jogos büszkeségeként, a festőtermi kiállítás megtekintésén túl őszinte szívvel javasolhatjuk csak városunk polgárainak, elevenítsék fel emlékké halványult ismereteiket a nagy soproni művészről annak állandó kiállításán is!

1998. december 18., péntek 00:00