CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Biztos, hogy jó ez nekünk?

Biztos, hogy jó ez nekünk?
Az emberi méltóság határai

Sokszor megfordult bennem a gondolat, talán éppen a vatikáni megnyilatkozások kapcsán, hogy hol kezdődik és hol végződik az emberi méltóság? Talán most választ tudok adni magamnak is a kérdésre, annak mindkét felére.
Az emberi méltóság kezdete ott van, ahol senkinek nem jut eszébe deklarálni azt. Ez pedig a kicsik, az egyébként is hátrányos helyzetűek világa, az a hely, ahol azok vegetálnak, akiknek talán másuk sincs, mint a méltóságuk.
Ha eddig ezek az emberek elviselték a helyzetüket, most már megalázva tehetik mindezt.
Nemrég a gyógyszertárak értesítést kaptak arról, hogy azok a betegek, akik a vizelet- és székürítés zavarai miatt közgyógyellátás alapján (számukra ingyen) használhattak eddig napi 3+1 pelenkát, ezután semmit nem kapnak: negyedévente ezt a mennyiséget 23000.- forintért vehetik meg (ez évente és betegenként 92000.- forint). Ezeket a betegeket, ha otthon ápolják, akkor az egyik szülő kiesik a kenyérkeresetből vagy külön ápolót alkalmaz, a környezet minden mozgása korlátozott, a bevásárlástól a szabadságig.
Senki nem képzelheti, hogy egy vizeletét-székletét tartani nem képes ember részére ez a mennyiség dőzsölést, kereskedelmi melléktevékenységet eredményezett volna. Renkívül szigorú szabályok szerint történt a felírás, és ezt könyörtelenül ellenőrizték és betartatták. Ha pedig egy nagyobb löket folyadék, vízhajtás - ne adj Isten -, hasmenés jelentkezett, akkor bizony csak pótlásra, megvételre szorult a hivatalosan felírható mennyiség.
Ha azt mondom, hogy az emberi méltóság semmibevétele ez, akkor nagyon keveset mondok. A Taigetosz nemcsak sziklát és lelöketést jelent, hanem az út járhatatlanná tételét is.
A másik véglet pedig talán ott található, ahol a hivatal a véletlenszerű értesülést úgy kommentálja, hogy az orvosnak, mint vállalkozónak, magának kellene utánamenni a jogszabály-ismeretnek és nem a patikából szerezni az információt. Egy kollégám vette a fáradságot - és mivel a Népjóléti Közlöny mindenben jóval a dolgok után kullog -, a Magyar Közlönyben nézett utána a változásnak: a tíz napja érvénybe lépett szabály még nem jelent meg benne, hiába is keresné. Marad tehát a pletyka-szintű ismeret.
Mit lehet erre mondani, tudva azt, hogy 3-4 hasonló "ügy" (rendelők privatizációja, gyógyszeres keretösszeg, a hivatali apparátus sokszorosára növelése, állandóan változó adminisztratív elvárások, többszörösen keresztezett azonosítós jelentések ) zajlik csak az egészségügy alapellátásán belül? Talán azt: nagyon szép, hogy nem tesznek különbséget orvos és beteg között...?

szöveg - DI -



2000. április 28., péntek 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület