Szerencsém volt betekinteni ebbe a kaleidoszkópba:. a Löverek fái, levelek zizzenése, a Károly –kilátó, galambok a Szentháromság szobor mellett, Liszt Ferenc a belvárosi utcasarkon, gesztenye-sünök a domboldalon az őszi lombhullásban, Scarbantia foruma, kékfrankos, a Fertő opál csíkja,borospincék homálya, tűztorony, csörtető osztrák bevásárlók, derék lutheránus polgárok, Lackner Kristóf, Szent Mihály templom, babsterc, pihenőkereszt, Ikva-parti fűzfák, várfal, diákok siserehada.

Mindez egyszerre kavargott, forgott, örvénylett és összeállt a kép: Sopron, ahogy a nem-soproniak látják és Sopron, amilyennek az itt élők érzik- élik ezt a várost, a kettő más és ugyanaz.

Bősze Balázs, Becht Rezső, Bugyi Sándor, Büki Attila, Csaba József, Czethoffer Csaba, Gyóni Géza, Hárs József, Hegedűs Géza, Herbszt Zoltán, Huszár László, Jánosy István, Káldi János, Karinthy Ferenc, Kerék Imre, Keresztury Dezső, Kövesi György, Kunszery Gyula, László Gyula, Locsmándi László, Sarkady Sándor, Szalatnai Rezső, Takáts Gyula, Tölgyesi Géza, Varga Domokos, Weöres Sándor, Zentai László, Zsirai László tér és idősíkokban vezettek a városon keresztül.

Dícséretes és megtisztelő a tény, hogy a színház ilyen módon kívánt tisztelegni a Magyar Kultúra Napja előtt. Sopront idéző versekkel állni a soproniak elé : több mint szép gesztus: főhajtás. Bensőségesebbé az tette az előadás hangulatát, hangvételét, hogy a ma itt élő soproni költők versei is helyet kaptak, – méltó módon – a nagy elődöké mellett.
Írók, költők Sopronról, Sopronból válogatás előadása műhely-jellegű volt ugyan, de ez a művek megszólaltatásakor nem hatott zavarólag. A színművészek olvasták ugyan a műveket, de ezt olyan művészi fokon tették, hogy egy-két esettől eltekintve feledtetni tudták az előadás felolvasó-próba jellegét sőt a soproni tájakat, hangokat, illatokat, érzéseket és indulatokat sikerült tapinthatóvá, érezhetővé tenni. Igényes, szép munka volt.

Mindebben külön-külön része volt a műnek, a művésznek, a válogatás összeállítójának és valamelyest talán a befogadó médiumnak egyaránt.

A bemutatott drámai részletek mellett jó volt tapasztalni , hogy a kortárs líra a mai technicizálódott világban még mindig gyógyírként hat az emberi lélekre : a vers színpadi megjelenítésének létjogosultsága van, üdítő, lelket tápláló. Tényleg sajnálhatja, aki soproni létére ezt az igényesen összeállított előadást kihagyta: volt olyan élmény, mint derült délelőttön körbetekinteni a Tűztoronyból.