|
És akkor mi van? Két apróság.
És akkor mi van? Két
apróság
A befogadásra alkalmas és alkalmatlan
nemzedék
A Tamási Áron-trilógia sikerétől hangos a sajtó, kevésbé a
város. A Cyberpress is letette voksát az előadás mellett: született
egy cikk, mely terjedelmében, elemzésében részletesen, mindenre
kitérni igyekezve ajánlotta a polgárok figyelmébe.
Megyei lapunk először az előadás születésének heroikus
előkészületéről tudósított, majd megjelent egy pozitív hangvételűnek
nevezhető ajánló cikk.
S hogy teljes legyen a sorozat, megjelent egyik gimnáziumunk
igazgatójának teljes nevű aláírásával egy "olvasói levél", mely a
sajtóban közölt írások közül pozitív volta mellett kritikai
ismérvekkel, problémafelvetéssel is próbálkozott. A cikk befejező
mondataiban az igazgató úr kifejtette véleményét, miszerint ő minden
diákját igyekszik a továbbiakban eljuttatni a jól sikerült előadásra.
Igaza van: egy tanárnak, egy igazgatónak ez is a kötelességei
közé
tartozik. Csak nagyon halkan szeretném megkérdezni, hogy mi történik
a
másik hét esetben az évad folyamán?
Második történetünk helyszíne már az orvosi rendelő: nagy fiú (a
régi gimnáziumi kor küszöbén) panaszkodik friss betegségéről. Pedig
tegnap este a színházban még semmi baja nem volt.
Kapok az alkalmon, és vizsgálat közben egy-egy szünetet tartva
faggatom a gyereket, jó volt-e az előadás. Mély meggyőződéssel
vallja, hogy igen, érdemes volt elmenni.
- És miről szólt? - faggatom a lakli-t. A válasz néma csend.
- Mesélj már valamit róla! Mi volt benne szép? - Csend minden
vonalon.
- Ne viccelj már, hát csak tudsz mesélni valamit róla!
A gyerek izzad, pedig láztalan, aztán megszólal:
- Hát az
Ábel...
- Ez az! Gyerünk! - viszonyulok pozitívan a mélyből felszakadt
vallomáshoz.
- Hát, szóval az talált magának egy házat, meg még Amerikába is
elment.
- Tényleg? - adom alá a lovat - aztán mit csinált ott, minek ment
oda?
- Azt nem tudom - izzad még jobban szegény.
Próbálok még közvetlenebb lenni:
- Emlékszel, ott volt valami
szépségkirálynő, az mondott valamit.
- Az má' nagyon a végén volt, arra má' nem emlékszem.
- Hosszú volt?
Megkönnyebült sóhaj, szűnik az izzadás:
- Nagyon!
Már csak a receptfelírás van hátra. Sajnálom szegény fiút. Igen,
amiatt is, mert ilyen orvosi vizsgálata még nem volt (ne is legyen!).
Amiatt azonban még jobban, hogy nem készítették elő, mert miért is
csinálták volna? Tamási Áron talán még most sem tananyag. A kultúrát
a
bérlettel letudták, arra meg aztán ki számíthatott, hogy azér' az egy
mondatér' kell négy órát ülni. Maradt-e benne valami más is? Talán a
szomszéd "parfümje", talán, hogy innen el kéne menni (színházból is,
országból is).
Hogy még más is? Nem, ezt nem merném mondani. Ehhez még egy
orvosi
vizsgálat szükséges! De ne legyen szüksége szegénykémnek rá!
- DI -
2000. október 27., péntek 00:00
|
