Szellemi gőzhenger

Új, ingyenes kiadványt, millenniumi újságot találtam a levélládában: a címoldalon a Madách-i idézet, mely ellentettje a címben írottaknak.
Ez az egyik "apróság", amiben nem értek egyet az újsággal. (A nagy formátumú kiadványban egyébként jó interjúk, írások találhatók. Kár az első oldalért!) Pilinszky és kortárs nemzedéke arról gondolkodott a holocaust óta, hogy szabad-e egyáltalán írni, művészetről beszélni egy ilyen véres század második felében, mely mellesleg csak kiterjedésben, de nem vérben maradt el az első ötven évtől.
Ki meri venni a bátorságot, hogy - akár Madáchot idézve - mást merjen leírni? Amióta a public relation-t így hívják a közszemlére kitett hazugság kifejezés "ejtése" óta, emberek image-központot működtetnek országos szinten. Nincs történész, etikával foglalkozó szociológus, vallástörténész, aki az idézet bármelyik felét állítani merné. Egy letűnt kor divat-filozófiájának nehezen szült szellemi termékét visszahozni a teljesen megváltozott körülmények közé nem vall következetességre.
Az eszközök rafináltak, de erőszakosak: a módszer, a szellemi gőzhenger, így, belső tartalom, súly nélkül száguld át egy országon. Ez a másik problémám. Igen, tudom, hogy a gyakorlat, a kereskedelem és a média ugyanezen módszerét kell(ene) ellensúlyozni. Amíg elkötelezett emberek nélkül a törvény szelleme nem meri felvállalni az elmúlt ezer év tartalmát és tanulságait, addig akár tetszik, akár nem, a hirdetési újságokkal együtt levelesládámba jut egy anyag, aminek szándéka lehet tisztességes. A kor tisztességét azonban ne rajtam és ne ilyen körülmények között kérjék számon!
Egy olyan országban, ahol nem válhat ismertté a Koppányok neve, akik új fosztogatói lettek a szerény többségnek, ott ne vegyék szájukra Szent István nevét! Ne merje senki bűntelennek hirdetni a másikat, mert ez a jog másnak fenntartott - a nem változó elvek közül ez az egyik első! Akik úgy gondoljuk, hogy az ember változásához más kell, mint az a fajta társadalom, amely felé haladunk, igenis érzékeljük, hogy az idő halad - ha úgy tetszik -, elmúlik felettünk, az ember pedig az eddig is tapasztalt kiszolgáltatottságában csak téli alágyújtósnak tudja használni az ilyen kiadványokat. Hogy nem lesz felette fa, ami a lángot átvegye?
Hol van az az ember, aki a szellem lángját stafétaként - egy a sok közül - magával viszi, előre haladva, ahogy múlnak, ahogy elmúltak éveink?
- DI -