Bernard Picasso (Pablo unokájának) gyűjteményéből

Lassan a rovatunkat rendszeresen olvasók számára már ismerős lesz a "közeli" Bank Austria épülete. Immár idén, Cézanne után a második nagy kiállítás csábított Bécsbe a Freyung Platz-ra. Mustársárga alapon sima kövér Ariel betűkkel két zászlón ennyi: PICASSO. A név gazdája Cézanne-t mindannyiuk oltalmazó apjának tartotta, és éveket töltött művei tanulmányozásával.

Ahogyan a címben is jeleztük, az unoka tulajdonát képező gyűjtemény darabjainak egy részét állították ki a megszokott fényekkel és az ezzel járó hatásokkal: egy-egy kép üvegablakként vibrál, a fehér és sárga hátterek világítanak.
Mivel áttekintő jellegű a kiállítás (1918-70-ig datáltak a benne levő festmények), a rendező "időbeli keverő elve" és a mára már divattá vált visszaemlékezések birtokában különös lehetőségek adódnak. A festmények alapján "számon kérjük" a festőtől a kinyilatkoztatások gyakorlatát.

A kiállítás közönségén láthatóan sokkal kevésbé céltudatos mozgásokat figyelhettünk meg, mint mondjuk Klimtnél. Sok ember állt tanácstalanul egy-egy fesmény előtt, fejét forgatva. Igaza volt Picassónak, amikor a nonfiguratív festmény soha fel nem foghatóságról, "lelki szemeteskosár" jellegéről beszélt.
Egyetlen nevetgélős társaságot láttam Gertrud Stein képe előtt. Gyanítom, hogy a vidámság nem a hölgy karakterének szólt, ami híven megjelent a képen, hanem egy idétlen ötlet vitte a vidámság korlátlan határtalanságra a gimnáziumi korosztályt. Picasso nem Bécsé. Túl komolytalan, túl következetlen hozzá.

Ha azt mondja, hogy a két szem különbségét hangsúlyozni kell tudatos torzítással, akkor egy fricskával egyszercsak két egyformát fest. Ha arról beszél, hogy a színeknek maguknak kell megteremteniük határukat, akkor egyszerre csak elkezdi kihúzogatni az adott szín sötétebb változatával a kontúrokat. Kevesen értik meg a kiállított rajzokat, melyek egy-egy fantáziadús névadás mellett kevés kivétellel azt ábrázolják, ahogyan a "napi szemléhez" egymásra tornyozta Picasso a festményeket. Nem egy festői téma az egész, ennek alapján készül egy vázlat, amit valaki megment a szemétkosártól, mondjuk, a kiállítás nyitóképén található mindenes, Sabartés, aki talán egyedül volt végig hű gazdájához (hogy viszont ugyanúgy-e, erre már nem mernék megesküdni).

A kiállítás látogatói mindenütt elsősorban hölgyek. Ez megdöbbent, mert miért legyen a kultúra az egyik nem kiváltsága? Döbbenetem másik oka az a mód, ahogyan Picasso életében a nőket kezeli és ábrázolja. Lehetséges egyáltalán, hogy ilyen megaláztatások árán érdemes egy nevet az utókor számára megörökíteni? Lehetséges, hogy egy címbeli névért ma is elviselnék eltorzításukat?

Lehetséges ilyen anya-gyermek ábrázolások, ilyen mesterkélt színfolt-kompozícióban rajzilag tökéletesen megjelenített gyermekjátékok mellett komolyan venni ilyen szempontból egy embert, akit Pablo Picassonak hívtak? Az anyai arc összefirkáltsága a befejezetlenség látszata mellett az apaság tagadásától az éppen felrúgott ideiglenes kapcsolatot is jelentheti. Talán azoknak van igazuk, akik Picasso klasszikus grafikai, rajzi vénájáról beszélnek és festőiségét kétségbevonják?

Nem tudom eldönteni, nem is az én reszortom, gyanítom, hogy egy ilyen név esetén nem is lesz rá lehetőség, hiszen használt vécépapírját alkotásként kezelték, ő maga pedig a kezdeti kiszolgáltatottság után bizony nem volt szívbajos, amikor műkereskedőkkel tárgyalt. Nem tudom, lehet-e ezekkel a képekkel együtt élni? Nem is fogom - az az érzésem - ezt sem eldönteni. Azt hiszem, kevés kivétellel, nem.

Egyet viszont biztosan tudok: aki teheti, járjon utána! A Klimt kiállítás után szédelegve, fáradtan tántorogtam ki az Oberes Belvedere-ből, míg a Bank Austria háromszori végigjárás után is frissnek, kíváncsinak és gondolkodónak hagyott meg. Picasso tehát valamiképpen kapcsolódik zsigereimhez. Nem tudom, hogy ellenkezéseim mellett és érezhető blöffjei ellenére miért maradok meg késznek a befogadáshoz? Kahnweiler, felfedezője és legnagyobb vevője, a műkereskedő, Rembrandttal együtt a sugárzó emberi melegséget emlegeti, amiko Picassóról beszélt. Lehet, hogy igaza volt.

Azért ez elgondolkodtató, hogy amikor a Bank Austria épületéből kilépünk, 100 m-es körzeten belül egy világjáró és -festő, valamint Kína művészeti kiállítását láthatnánk, és egy aukció is zajlik a Freyungon, miközben ott a két zászló, s rajtuk lobog a név, pezsdül a gondolat, és elnéző mosollyal nyugtázzuk, hogy a sok magyarázat fele blöff, a kiállítás anyagának nagy része is mint magyarázat a mester részéről - kétségbe vonható. Gazdájuk örök kérdés marad. Talán ez is közötte volt kiismerhetetlen szándékainak.
Sikerült, mester, sikerült, az emberinek maradással együtt. Fogadja őszinte gratulációnkat! Ez a világ Önnek kedvez a nagy alkotásokkal, a tartalmakkal, felforgatással, kérdésfeltevéssel és a szolgalelkűek kihasználásával együtt. Köszönti a millennium és e rövid pár sor írója:
- DI -

2000. október 01., vasárnap 00:00