Soprontól valamivel több, mint 80 kilométer Mayerling. Ha a sógorok nem állják a határon utunkat vagy srévizavé a magyar vámos nem kotorász a málhás-cigányok rekamiéi között, (alig) szabályosan, de 35 percig tart az út. Győrbe, ha ugyanezt próbálod , határ nélkül, egy óra húsz perc. De Győr az ellenkező irányban van: ez csak úgy eszembe jutott.

Mayerling erdőiben vastag az avar, az aljnövényzet szárain cinkék ugrálnak. Csend van. (Bécs reprezentativ és kicsit futurisztikus szélkerekei sem forogtak, itt sem mozdulnak a levéltelen gallyak.) Két domb között a párában lustán tekint az autózóra egy-egy alig havas hegygerinc. A forgalom közepes, főleg így, a hét végén, álmos csend mindenütt. Nem csoda, ha túlfutok a kastélyon. Azt persze nem mondhatni, hogy dicsekednének a nevezetességgel. Keskeny út kerítéssel terelget a volt kastély, most karmelita zárda felé. Ember alig. Az ajtók zárva - még a templomé is, amit utólag biggyesztettek az épülethez. Szomorú minden, csak az Európát, mit Európát, a világot elözönlő japán turisták csoportja jön ki az épületből. Fiatal, csinos lányok, néhány fiú, mindegyik kezében kamera, néhány mosolygós kép a szomorú, lehúnyt szemű épület előtt, aztán buszra pattannak és eltűnnek a következő kipipálandó látnivaló felé.

Ott marad a ház, benne néhány karmelita, hordozva a kiüresedett termek terhét, a keskeny zsalugáteres ablakokon át próbálva közelíteni az ég felé a múltat. Az épület mellett, ugyancsak zárt területen, évszázados fűzek egy félig befagyott kis tó partján - ennyi az idill. Dél felől néhány találomra odacseppentett folt a vastag pára szürkéjén a dombok tövében: Mayerling házai. Északról kis halom néz a fakó zöld mezőn keresztül az épületegyüttest körülvevő facsoportra.
(Nem tudom, észrevettétek-e, hogy a hasonló épületeket, melyek többsége nálunk most éppen elmebeteg szociális otthon vagy munkaterápiás intézet, ugyanúgy rejtik a fák.)
Hiába mászom meg a dombot, tetején vadászlessel, a száraz ágak, mint szelíden tiltó kezek, eltakarják a helyet, rejtik a még mindig rejtegetni-valót.

Mayerlingben 1889-ben is január volt és két ember a fákkal körülvett házból nem látta a dombok fölött az ég kékjét. Völgybe zárt házban összezárt, kitekintés nélküli két szegény-gazdag ember... Néhány szentimentális őrültön kívül, akik képesek a szomorú hotelban egy éjszakát is eltölteni, senkinek nincs többje rájuk, mint néhány lépés, néhány kiváncsi pillantás és legfeljebb negyed óra.
De kinek van akár csak negyed órája a mi névtelen, magyar "mayerlinger" szerencsétlenjeinkre?
A januári felhők közben megérkeztek. Jó lesz hazafelé cihelődni. Kicsit szomorúan zárja levelét és üdvözöl minden élőt Mayerlingből 1999.januárjában: