Általánosítani könnyű, de igazságos-e?

Érzést kelteni, főleg negatívat, a legkönnyebb dolog a világon. Gyakorolják is az embernek nevezett kétlábúak minden formáját, minden lehetséges módon. Elég egy esemény - prototípus -, és máris megszületett az egymás mellett élés sokszor valóban hamisan optimista voltát romboló kommentár, rosszindulatú megjegyzés, általánosítás.
Embert-állatot nem kímél a generalizált gyűlölet, és sorra kelnek ki az elvetett gyűlölet-magok: egy házasság eleve nem lehet jó, a szabadság mértéke valójában a szabadosság foka, mindenki arra született, hogy a másikat ott csapja be, ahol tudja, a hűség bármihez csak atavisztikus lehet: nincs környezet, ahol mételyként ne pusztítana a gabona közé elhintett konkoly.
Szemléletbeli különbségről van szó: az optimista búzamezőről beszél, ahol szárba szökken a gaz is, a pesszimista pedig gaz(ság) borította világról szól, ahol a néhány szál gabonát végül is elfojtja a burjánzó élősdiek serege.
Idősebb házaspár jött fel a házunk előtt, ahonnan két kutyám, mialatt a kapuban egy ismerőssel beszélgettem, kiszökött. Ott szagoltak, "legelésztek" az utca túlsó oldalán. "Olvasták a napi híreket", ki, mikor, merre járt felségterületük határainál.
A férfi számonkérő hangon kiáltotta felém:
- A magáé ez a két kutya?
- Igen - feleltem.
- Akkor miért vannak kinn?
- Mert nyitva maradt a kapu - feleltem az igazságot.
- Akkor hívja be őket, mert arra akarok menni! Egyébként is az ilyenek szokták széttépni a gazdájukat.
Elöntött az epe, nem a félelem, hanem a hangnem miatt.
- Sose tessék féni! Ezek csak emberhúst esznek, állatot soha! - azzal betereltem bernátomat és bánatos masztiffomat a kapu mögé.
A házaspár lassan távolodott, a férfi még bizalmatlanul, többször hátratekintett. Már messze voltak, amikor leesett a tantusz: milyen ziccert hagytam ki, hogy a terelgetés közben nem mondogattam az ebeknek: gyertek, mert az ilyen "cukros bácsik" szokták elcsábítani a kutyákat, váratlanul előrántani a pisztolyukat és lőni, késsel szúrni, szóval és ciánkálival mérgezni, másnak infarktust és gyomorfekélyt okozni és így tovább, és így tovább.
Biztosan lehetne másképpen is, és én biztos vagyok benne, hogy van, ahol ez másképpen történik. Az illusztrációt egy napja fotóztam le, akkor még nem sejtve a bekövetkező aktualitást.
Tudom, hogy valaki, aki a kákán is csomót keres, most azt mondja magában:"Könnyű az emeleti ablakban! Próbálnák meg a földön!"
Hát, ott tényleg nem láttam őket! Lehet, hogy mégis véletlen volt? Lehet, hogy mégis (már csak) véletlenül élek?
- DI -