Aki arra számított, hogy egy "steril", tiszta, tudományos előadást fog hallani, annak már az első percekben csalódnia kellett. Az előadó két mondatban vázolta a pillanatnyilag is robbanás szélén álló helyzetet Romániában: a magyar értékelés szerint is puccs, mégpedig jól megszervezett és valószínű keresztülvihető puccs zajlik Romániában, mely meghatározó lehet az Erdélyben élők további sorsára.
(Az előadó sem tudhatta még a friss hírt: egy megegyezés megállítani látszik a törvénytelen "bányászjárást" - legalábbis egy időre, és Romániának talán sikerül elkerülnie a szükségállapotot és a vérontás, a hagyományos bunkósbotos elintézés módszerét.)

Az erdélyi sorstörténeten keresztül, melynek hátterét a napi történések olyan beszédesen illusztrálták, kívánta Fülöp G.Dénes bemutatni azokat a lehetőségeket, ahogyan egy kisebbségbe szorult nép küzd az identitásért, ahogyan keresi azokat az utakat, ahol megőrizheti kultúráját és ezzel együtt önmagát. A téma meghatározásában az isteni megtartásról és emberi alázatról beszélt 1849-től napjainkig.Történeti és ma már publikációkban nyilvánosan hozzáférhető tények zuhogtak a hallgatóságra, hogy mit jelentett Erdély számára az emberileg vesztes forradalom, mit jelentett az anyaországtól elszakíttatás? Nagyívű és átfogó összefoglalás tárult ki a hallgatók előtt, mely beszélt a megtartás és megmaradás társadalmi és szellemi próbálkozásairól, a környezetnek és az embernek magának a megváltoztatására tett kísérletekről.

Makkai Sándorról, aki az előadás címadójaként "Önmagunk revíziójáról" beszélt, arról, hogy itt vagyunk és arról, hogy keresztények vagyunk, Koós Károlynak a Példabeszédek Könyvéből vett gondolatáról, amikor az ellenségeskedés és széthúzás helyett a diskurálásról, a magunk megismeréséről, a belsőnkkel való párbeszédről szólt.
A kereszténység tartalmáról, amikor arról az isteni gondviselésről beszélünk, ami megtartott: anyaországot és kisebbséget egyaránt a történelem csodájaként, hogy ami ellen küzdünk, ott a türelmet gyakoroljuk, hogy amikor boldogok vagyunk is hálásak lehessünk, hogy amikor a jövőre gondolunk is reményünk lehessen.

Kovács Imre 1938-ban megjelent könyvéről, a cím másik feléről, "A néma forradalom történetéről", amelyben vázolja a nemcsak kisebbségi lét válságának elemeit (gondoljunk csak egy picit lassabban utána!):

• Kivándorlás
• Család, gyermek nem vállalása
• Öngyilkosság
• Alkoholizmus (és drogok)
• Vallási szekták

Beszélt az előadó a Marosvásárhelyi Tanítóképzőről és Népfőiskoláról, mint eredményeikről, a gyermekotthonról, az öregek otthonáról, a nagycsaládosok és nehezen élők segítéséről. Mindazokról a "módszerekről", amelyekkel Európa múltjához méltó módon lehet "beköszönni" a nyitott Európa kapuján.

Mi közünk lehet egymáshoz, a Nyugat kapujában épült Sopron és Erdély?- tette fel a kérdést az előadó beszéde végén.
Legfőképpen az, ha tudunk egymásról, ha ismerjük egymást. Ők vendégül is látnak, ha megyünk. Nem tudni, hogy milyen jövője lesz emberi mértékkel mérve Erdélynek, ahol a politika olyan, amilyen, ahol az elvett iskolák, iratok és magas művészi értékű kegytárgyak közül még egy sem került vissza az elmúlt tíz évben sem tulajdonosához, ahol 1918. és 1940.közötti huszonkét évben 35 kormány váltotta egymást.

Ha a Magyar Kultúra Napja egy nemzet imádságának születésnapja, akkor amellett, hogy az ima embert kiteljesítő voltával tisztában vagyunk, napi imánk része kell, hogy legyen az idézet, amivel Fülöp G.Dénes befejezte előadását:"Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít."