CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Ránk lehet-e ismerni?

Ránk lehet-e ismerni?
Felületi körkép a felújítás után...

Az Orvosi Kamara immár azonosított orvosokkal dolgozhat. Mindegyiknek kártyája van, chippel, mely az adatait (mit, hogyan, miért?) tartalmazza. Ma kellett átvenni az egyik kórházi osztályon.
Az ajtóban kis betegemmel találkozom: "Jó napot!" - mondja, és robog el mellettem. Felébred bennem a lelkiismeret. Hová küldhettem? Ki kínozta meg, hogy ilyen morózus?
Magam bementem egy rövid várakozás után a kijelölt terembe. A rövid várakozást a felvételis nővérkék szívélyes csevelye okozta. Nem velem, egymással. Magam merően tanulmányoztam a tapéta illeszkedését a padlóhoz. A nővérke kétségbeesett sikolya ébresztett bús magányomból. Kezdett rájönni, hogy valami nem stimmel. Eligazítás következett, majd a szerencsések közé kerültem.
Miért voltam szerencsés? Mert nem kaptam egy népszerű pénzintézetünktől ajánlott levelet, melyet egy kollégám már nem is akart átvenni. Benne bankkártyaajánlat, felhívás átvételre jobb esetben - rosszabb esetben újabb fényképfelvétel kérése, kártyaátadási időeltolással. Mindaddig értettem az új kép kérését, ameddig saját pofázmányom meg nem láttam a kártyán. Édesanyám nem ismerne rám. Néhány színes folt, közötte villogás. Hogy ehhez minek új fotó?
Szerencsésként az ügyintézés termébe kerültem, majd személyi igazolványom fejében (pecsétek, iktatások, ellenőrzések, aláírások kimaradhatatlanok) megkaptam a csodakártyát. Olyan telefonkártya, amit nem tudni ki, mikor, mire cserél, addig is felhasználható, adatok, de minek - mindezt aközben hallottam, hogy az én ügyintézőm tovább pecsételt, a szomszéd pedig már a megjegyezhetetlen felvilágosítástömeget abszolválta éppen. Amikor az én ügyintézőm is el akarta kezdeni, legszebb féloldali mosolyomat elővéve közöltem, hogy már mindent hallottam, oldalról, tudom, hogy semmit nem tudnak a jövőről, ezzel el is válhatunk. Megértett. Halvány mosoly, úgy mondanám, a tehetetlenség mosolya, majd távozás.
Ez volt. Ja, igen! D.u. megjelent az én betegem, aki oly mérges volt, amikor az osztálykapuban találkoztam vele.
Kérdeztem, miért volt olyan mérges, és mit keresett ott? Segédnővér-nővértanuló. Mondtam neki, hogy ha ennyire felidegesíti az a sok ... beteg, akkor nem lehet, hogy rossz szakmát választott? Tény, hogy sok gond van velük. Hát a betegek már csak ilyenek. Arra gondoltam, hogy amikor a miniszter végigsétált a felújított másik épületen, vajon csak a csoda-guruló-ágyakat nézte, a csapok ÁNTSZ szerinti szabályos elhelyezését, vagy gondolt-e arra, hogy ezeket az ágyakat is részben olyanok fogják körbevenni, akit a beteg idegesít, ki nem állhatja, meggyőződése, hogy csak azért született, hogy az ő életét megkeserítse. És akkor hiába a legszebb felületkezelés, a leghermetikusabb ajtó, mert a gyűlölet, a saját munka gyűlölete átsüt mindenen. Ezen sem kártya, sem légkondi nem segít. Embere pedig, aki a csodát hozó helyre, jelképesen itt is a Bethesda felkavarodó vizébe helyezze a beteget, még neki sincs. Majdnem azt mondtam, hogy körülötte pedig nincs beteg. De ez így, ugye, talán nem is igaz?

- DI -



2000. szeptember 21., csütörtök 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület