Ikarosz repülni tanul

A kor nem erény, nincs vele mit dicsekedni. A recenzió írója sem dicsekszik azzal, hogy a szerzőt - gyermekorvosként - látta járni tanulni; nyilván az egyetemista sem múltjával dicsekszik, hanem újabb és újabb világokat szeretne megismerni, ha kell, Ikarosz eszközével, ha kell, Ikarosz jövőjével(?).
Egyelőre a kötet lektora (Vilcsek Béla) is még csak a szárnyalás nagyszerűségével és a jó diák szerénységével törődik. Fontos is a szárnyalás kifejezés Jászberényi Sándor lírájában, mert jól jelzi a szándékot, kézzelfogható közelségbe hozza a fiatalság - a szerző húsz éves és ez már a második kötete - sok-sok pozitívumát.
Ha egy földönkívüli ebből a kötetből szeretné összeállítani a húszéves egyetemisták jellemrajzát, nem sokat tévedhetne. Nagy ismeretanyag, hosszú kantárra eresztett fantázia, a zablát csak rövid távon bíró fegyelem, fékezhetetlen törekvés az újra, az eredeti megalkotására, tékozló bőkezűség az ötletekben, formákban.
A szimbólum erejével hat a kötet tavaszi megjelenése, a természet bőkezűsége, "rátartása", látszólagos "feleslegképzése" idején. Ugyanilyen ez a kis könyv: tele van rügyekkel, gondolat-fakadással, a közös tőből fakadó, de külön égtáj felé törekvő alaki hajtásokkal. Így jó és így természetes. Ha véres komolysággal kellene értékelnünk minden mondatot, talán meg sem értenénk ezt a fiatalembert, aki azért sok tekintetben mégiscsak hasonló annyi más kortársához.
A kötetet Győrfi András kifejező rajzai jól illusztrálják.
Hadd kívánjam Jászberényi Sándor számára a jövőre nézve a lassú érés, a letisztulás lehetőségét és adományát. Találjon érzékenységében is olyan barátokra, akiket szeret, hátha kifordítják: a majdan szárnyaló Ikarosz minél többet láthasson a mások világából is, mielőtt - kikerülhetetlenül, sorsánál fogva - a Nap közelébe kerül. Végezetül idézzünk fel egy verset a kötetből!

- DI -