Mennyi mindent lehetne megmutatni a világnak!

Ki nem járt már valahol külföldön, ahol megtalált valami olyan szépséget, amit tudatosan, előre kinézett magának? Mi, akik speciális helyzetünk és kutyáink miatt sem lehetünk huzamosabb ideig távol, eleve tudatosan készítjük az útitervet. Első feltétel, hogy a határ könnyen átjárható legyen! Tehát "bevásárlónapokon" eleve nem indulunk útnak. Tudjuk, mi az a terület, amit e kiváló osztrák úthálózaton és a csaknem járhatatlan városokban át tudunk az adott idő alatt tekinteni. Egy bizonyos kor után keletkezett műemléki látnivalókat eleve kihúzzuk a programból (milyen szerencse, hogy azonos az ízlésünk!), a művészeti kiállítások mellé pedig nem tervezünk más irányú csalinkázást. Próbálunk szigorúan ragaszkodni az itinerünkhöz (a rally-sport szerelmesei tudják, hogy ennek az autóversenynek a résztvevői egy speciális útvonal-leírást visznek magukkal, ezt olvassa a mitfahrer a pilóta fülébe, valami hasonló módon " kétszáz, utána bal négyes négyszáz, 180-ig, 2-es jobbra belülről, vollgáz, 300 után lassíts, balra 5-ös visszafordító..." Ez az itiner, mindent elmond a pilótának, meddig pörgetheti a motort, milyen hosszú az egyenes, milyen nehézségi fokú a kanyar, és merre tart.)
Van nekünk is, az ilyen tévelyedős fajtának való segítség, egy számítógépes program, ahol beütöm kezdő városnak Sopront, végcélnak ugyancsak Sopront (még ki sem írja, hogy "hülye vagy", ne menj sehová)! Megvárja, amíg szépen, sorban beírom a köztes látni kívánt falut, települést, és készít egy kinyomtatható útvonalat (3-4-et is, de általában az optimális nevűt érdemes választani), melléje pedig egy ilyen itiner-szerűséget, hol és hányas útra, melyik irányba kell fordulni, hogy haza is érjek. Ennek köszönhetően például egy megfordulással (csekély 14 km-es többlet), megállás nélkül jutottam át Bécsen a Duna túlsó partjára. Aki már közelített Bécs felé, mondjuk a 21-es felől, és látta ezt a szörnyszülöttet, amit így neveznek: Wien, nem mosolyog rajtam.
Füstös és felmérhetetlen, gusztustalan toronyházak, az egyedüli szépségek a szélkerekek: engem mindig lenyűgöznek.
Tehát dombra fel és völgybe le, néha engedve a kísértésnek, le-letérünk az "engedélyezett útról" egy gótikus templom erejéig, mely olyan szépen tud integetni! És hiába is kérdik, mert nem tudom megmondani, milyen egy üdítő vagy capuccino wiener-schwarz Eggenburg főterén a kávézóban, hogy hogyan sütik az igazi wiener-sniclit, mert én megyek a kocsi hátuljához, előveszem a szódásüveget és iszom a műanyag pohárból, beszállunk a kocsiba, és amikor már biztosan visszaértünk az itiner útvonalára, ennek örömére elővesszük a kolbászos zsemlét, és a mellettünk elhúzó sógorok nem kis megbotránkozására útközben, több példányban is, felfaljuk szépen, sorban.
De olyan "barbárok" is vagyunk, hogy még az útvonal mellett sorakozó "schloss"-okat sem ismerjük, nem láttuk őket közelről, nem néztük meg a lovagtermüket stb., stb. Várromokhoz nem mászunk, sörözők sem csábítanak el, messzenéző szép hegycsúcsok sem látták "karcsú alakunkat". Szóval testi és szellemi - elég vaskos - korlátok között élünk.
Aki pedig úgy gondolja, hogy mindent tud, mondjuk Ausztriáról, annak Janikovszky Éva után szabadon üzenem, hogy az autópályás WC csak akkor öblít, ha bezárja és ki is nyitja az ajtót: addig minden kétségbeesett kísérlet hiábavaló az emésztett hordalék eltüntetésére. Se csavaró, se húzó, de még egy nyomógomb sincs a környéken.
Mégis, mennyi mindent láttunk, és remélem, hogy még látni is fogunk! Olyan gyönyörű dolgokat, melyek ráébresztettek arra, hogy mennyi kincsünk van itthon is, amit - bárki lett légyen az -, meg kell becsülnie. A dolgok nagy része valami hasonló korlátok közé esik.
Persze, ha valaki giccsre, kávéra vagy kirántott húsra vágyik, mutatok helyeket szűk hazánkban is. Ha szezonvégi kiárusításra, az is van, a kinti töredékéért (most láttam normál, rövidujjú ingeket kinn, alkalmi vételként, csöpögő esőben 8000.- Ft-nak megfelelő valutáért). Kiállítási katalógust vettem helyette, leértékelés nélkül sajnos, az sem volt sokkal olcsóbb, viszont vastag, jó minőségű.
Ha véletlenül értékekre vágyik a kedves idegen, az bőven rendelkezésre áll. Közös a kincs, ha közös a szellemiség. Nem az én felfedezésem, ingyen közreadom az általános tapasztalatot: azzal, hogy valaki gazdagabb, több pénze van, nem lesz értékesebb, és ha változik a tárgyak megbecsültsége, azt csakis egy becsüs érheti el nála, esetleg egy befektetési tanácsadó.

- DI -

2000. szeptember 04., hétfő 00:00