Földes Tamásné:Sopron, iskolaváros I.rész

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Öröm, és egyben megtisztelő is egy nevelő számára az iskolarendszerről, oktatásról beszélni, Sopront, szeretett városunkat, mint iskolavárost bemutatni. Másfelől nem kis kihívás olyan hallgatóság előtt tenni ezt , akik maguk is az ismeretszerzés, a tudásgyarapítás munkásai, akiknek a felfedezés, esetleg a felfedeztetés a hivatása, s így bizonyára gazdagabb ismeretekkel bírnak, mint én.
Gondolataimat rendezvén, sok-sok újabb és újabb információ birtokosaként, egyre jobban elbizonytalanodtam. Mit, milyen terjedelemben tárjak Önök elé? Mit hagyhatok el, mit kell feltétlenül kiemelnem e gazdag anyagból? Mire helyezzem a hangsúlyt? Iskolatörténet? Társadalmi, gazdasági változások? Történelmi összefüggések? Várospolitikai törekvések? Vajon milyen szemszögből célszerű rendezni mindazt, amit közölni szeretnék?

Tudom, a mindent nem ölelhetem fel, így kérem fogadják mondandómat egyfajta felvetésként. A teljesség igénye nélkül, csupán szemezgető módszerrel szőtt gondolatsoraimban hol a történeti hitelesség, hol a pedagógiai gyakorlat kerül előtérbe. Ha nem is tudok teljesen újat közölni, bízom benne, legalább néhányuk ismeretét sikerül újabb adalékokkal kiegészítenem. Kicsit messziről indulok - amit igyekszem a szükségesnél hosszabbra nyújtani -, de úgy vélem azt az értéket, amelyet a köztudat iskolaváros elnevezéssel jelenít meg, csak kellő ívű fejlődéssel lehet bemutatni.

Emberek Sopron területén már a csiszolt kőkorban, valamint a bronzkorban is éltek. Zárt településként e hely a korai vaskorban jelent meg.Akkor sem a mai helyén, hanem a hegyekben, a Várhely és a Károlymagaslat környékén. Időszámításunk első századában a Római Birodalomban a Scarbantia vagy Scarabantia nevet viselte. Ebben az időben is virágzó, szép és gazdag település volt. Az északi barbár támadásokat kiheverte a város, de a birodalom belső bajai és a külső támadások végül a teljes összeomláshoz vezetett, s a szép Scarbantia szörnyű dúlások színhelyévé vált. Azóta is folyik az élet e romok között. Sopron a korai középkorban meglehetősen bekerült a háborúk sodrába, de a magyarság irányában mindig megtartotta hűségét, és ezért IV. László király városi rangra emelte. Ez a település számára hatalmas ívű fejlődést biztosított, amelyet az itt lakók igyekeztek is kihasználni.
Csodálatos templomok, kolostorok őrzik e kor fellendülésének nyomait. A középkori Sopron felvehette a versenyt a korabeli európai városokkal. 1487-ben Valentini Caesar, a ferrarai idvar követe ezt írta űrnőjének:
" Sopron kisváros, de nagyon szép."

Mátyás király is hosszabb ideig tartózkodott itt. II. Lajos 1525-ben megtiltotta a soproni tanácsnak, hogy a város Főterén változtatásokat eszközöljenek és ezzel annak szépségét csorbítsák.
Ebben a külsőleg jól mutató városban a szellemi élet is fejlettnek mondható. A tatárjárás után annak történetírója, Rogerius, több évig élt itt, könyvbarát volt és nyilván hatást gyakorolt kortársaira is: 1400-ban egy kisebb rangú pap már tekintélyes könyvtárról végrendelkezett, nyomtatott könyv 1493-ban szerepel először.

Az 1430-as évek egyikében fárasztó munka előtt állt a soproni városi plébánia iskola rektora: elnyűtte már egyik fontos tanítási kézikönyvét, újat kellett készítenie, természetesen saját kezével írta. Hamarosan az iskolarektort az a megtiszteltetés érte, hogy a város jegyzőjévé választották, búcsút mondott hát az iskolának. Mozgalmas időt jelentett ez a kor Sopron életében. 1459-ben pl. felbecsülték a városi polgárok vagyonát a megfelelő adókivetés érdekében. Az összeírás iratlapjai terjedelmes kötegeket tettek ki. A város jegyzője a néhány évtizeddel korábban írt tanítási könyve néhány maroknyi ívét arra használta fel, hogy borítót készített belőle a vagyonösszeírási kötethez. Középen jó feszesre húzta, hogy szilárdan tartson, a szétesés veszélye nélkül, nyugodtan lehessen forgatni.Itt a soproni városi irattárban - mint íratcsomófedél - rejtőzött ez a kézzel írott tanítói kézikönyvtöredék több évszázadokon át. 1923-ban találtak rá. Ettől kezdve hívják ezt az 1430-as évbekben keletkezett középkori kéziratot Soproni Szójegyzéknek. Ez tulajdonképpen "szópárgyűjtemény" volt, a latin nyelv tanításának gerince. A városi-plébánia iskolákban egykor az egyik legfőbb tananyag a latin nyelv elsajátítása. A szóanyagok egy-egy témakörhöz tartoztak. Célja a gyermek latin nyelvtudásának megalapozása, illetőleg gazdag és változatos szókincs kialakítása; ezzel egyidejűleg a tanulók anyanyelvi szókészlete is bővült, ismereteik gyarapodtak, hiszen minden ismeretlen szóhoz magyarázatot is fűzött a rektor. Témakörök: testrészek, szervek, állatok, növények, fűszernövények, állami, városi és egyházi tisztségek, népek, országok, Magyarország, stb.
Áttételesen korábbi évek iskoláztatásáról is tudósítanak a talált feljegyzések. Az iskolarektor járandóságának fontos részét képezte a plébános asztalánál kapott mindennapos ebéd és vacsora. Századok óta élt ez a szokás egész Európában. 1354-ben azonban a plébánia ki akarta vonni magát e kötelezettség alól, s ebből pereskedés támadt, amelynek iratai tekintélyes iskoláról tanúskodnak.

Az első név szerint ismert iskolarektor Vilmos, aki egy személyben jegyzői funkciót is betöltött. E kettős hivatalviselés nem volt szokatlan.
A 15. században egyre több iskolarektornak volt külföldi végzettsége, de még nekik sem volt könnyű a hivatal elnyerése. 1490-ből ránk maradt feljegyzések szerint Haberleiter János gazdag polgárfiú pénzbeli és természetbeni járandóságokat volt köteles leróni az iskoláztatásért: 30 dénár volt a tandíj, plusz 2-2 dénár az év több ünnepén, 4 dénár a téli világításra, 24 dénár egy fuvar fára, egy kakast Szt. Gál napján, 2 tojás húsvétkor, 2 dénár ablakhártyára, 4 dénár gyertyaszentelő napján, végül az iskola fűtője számára Szt. Márton napján 1, farsangkor és karácsonykor 2-2 dénár. Összesen 181 dénár volt egy diák egy tanév alatti kiadása. Ezen kívül Bécsben kellett 105 dénárért megvenni a latin nyelvtan két kötetét. Ez bizony nem kevés.
Folytatás
Link a II. részhez
Link a III. részhez

-Földes Tamásné-