KultúrVáros |
Mert minden a vonatkoztatási rendszertől függ
Mert minden a vonatkoztatási rendszertől
függ
Idődilatáció
Einstein általános és speciális relativitáselméletének egyetlen
eddigi "bizonyítéka" sem nagyon hatott rám. Ezeknél, valahogy
mindig fontosabb kérdésekkel kellett megküzdenem. A gyakorlati életben
nem igen éreztem annyira annak a problémának
fontosságát, hogy miként nyomhat egy alma 50 kilót (sokkal inkább az
foglalkoztatott, hogy én hogyan nyomhatnék annyit). A
85-ös főúton pedig elég volt a newtoni mechanikát tudni ahhoz, hogy
kiszámítsam, amennyiben a Nagycenk és
Fertőszentmiklós közötti 15 km-es utat egy óra alatt teszem meg, akkor
mennyi idő kell ahhoz, hogy Győrbe érjek. illetve, a
kérdés úgy is gyakran megfogalmazható lett volna, hogy odaérek-e
egyáltalán? Ugyanakkor a kellő ismerőssel nem rendelkező
hivatali ügyfél és a fekete lyuk közelében keringő űrhajós azonos
mentális állapota bizonyítja, hogy különböző fizikai
helyzetekben, és teljesen eltérő körülmények között a szupersűrű és
szupersötét anyagcsomó, mondhatnám a nagy homályos
semmi azonos hatást válthat ki. Mert ugye, hogy az űrből visszatérő
negyven éves asztronauta mit kezd kilencven éves
ikertestvérével, szerintem az ő baja, és egyébként is, míg ez előbbi
majd jól megél a hírnévből, addig ez utóbbinak már az egész
annyira sem fontos, mint a postaigazgatóságnak a bejárati lépcsőnél a
babakocsi-feljáró.
Az ikerparadoxon és a föld felszínén kimutatott müon részecskék
közötti összefüggés a számomra meg messze nem bizonyítja
annyira az idődilatáció elméletének helyességét, amint azt az október
végi soproni nagyáruházak kirakata és belső tere teszi.
Mert a legutóbb, amikor egy terménygyűjtő erdei kirándulásról, a
meleg, napsütéses őszi délután a Lőverekből lesétálva,
végigmentem az avar-szagú soproni utcákon és betértem az egyik
legnagyobb soproni áruházba, azon nyomban konstatáltam,
hogy az idő tágul, gyorsul, vagy legalább is valami nincs itt vele
rendjén.
A csipkebogyó, és dér-sem-csípte kökény, a préselni való színes őszi
csokorral a kezemben a mű-szőlők, almák, körték
helyett egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa tövében találtam
magam. Mindenütt műhó, szánkók, dzsingöbelszre
körbeszaladó kisvonat, világító csengettyűk. Hamisított
hamisíthatatlan karácsonyi hangulat. Kint úgy sütött a nap, hogy a
könnyű őszi kiskabát is lekívánkozott az ember válláról, gyerekek
ingujjban fociztak, bicikliztek. Bent a polcokon
kárörvendően vicsorgó csoki Mikulások, és meleg szappanos vízzel jól
tisztítható színes szintetikus anyagból készült, kétes
ízlést tükröző - játék szinonimával jelölt - kacatok karácsonyi
díszben és csillogásban. Gyertyák, üveggömbök, ezüstös
szalagok, koraszülött Kisjézusok, angyalhaj, betlehemi csillag több
fényévnyi távolságban.
Hol lennének még akár a Mártonok, Erzsébetek és Katalinok, az
ádventi koszorúkészítés. Összesűrítette őket valaki, akinek
az októberi karácsony annyira természetes, mint Sopronban a görög
szőlő. Eszembe jutott az idő, mint fizikai egység, amelyet
húzunk, gyúrunk, kifordítunk: összekevert évszakok, nappallá tett
éjszakák, hétköznappá tett ünnepek, bedolgozott szünetek.
Eszembe jutott, minderről - a sok fölösleges dolog között - a megannyi
megoldott fizikafeladat. Rájöttem, hogy nemcsak
egyenes vonalú pályán egyenletes sebességgel haladó tárgy nincs, hanem
a sebesség már nem arányos sem a megtett úttal, sem
az idővel és a világon semmivel: folyamatosan előzzük egymást és
magunkat. Tágítjuk, sűrítjük az időt, adjuk vesszük, az árrés
részét képezi. Az általunk diktált tempó modellálása már Einsteinnak
is annyira lehetetlen lenne, mint fizikatanári keresetből
étteremben jóllakni.
Eszembe jut, valahonnan a tudatalattimból, hogy a fény
sebességéhez közelítő mozgó tárgyak számára a mi vonatkoztatási
rendszerünkből szemlélve sokkal lassabban telik az idő. Egyértelmű,
rohan minden, minden jel szerint a fény sebességével.
Hallom a fotont is ketté akarjuk már szelni, ( mi az nekünk?) hogy
gyorsabban kommunikálhassunk. Mert fontos a
kommunikáció, gyorsasága meghatározza, hogy mi és kicsoda mennyit ér.
A kommunikáció, amely már nem szavakból áll,
hanem értékekből, állandókból, változókból és paraméterekből,
statisztikai adatokból. Hírértékű közlendőkből. A
megrendezett októberi karácsony, nem csak plusz bevételt, hanem
asszociációkat szül, ez estben speciel nem az előre
kiszámítottat, a közvélemény-kutatásokból leszűrtet.
A gravitációról szerzett hiányos ismereteim ellenére elhatározom,
hogy komoly hasznot én magam húzok majd abból, hogy egy
jelentősen nagyobb gravitációs térrel rendelkező ingatlanon bérelek
irodát, cégtulajdonosként mindenképp a földszinten, míg
munkavállalóként a legfelsőbb emeleten. Amíg az emeleten nyolc óra
telne el, addig a földszinten alig egy. Hát nem zseniális?
Valami miatt erről eszembe jut, hogy vajon mennyi idő alatt érne
földet a frissen nyomott húszezres egy régi kopott ötöshöz
képest. G-vel és g-nélkül. És én lemennék-e mind a kettő után, azokat
megkeresni? És ha igen, akkor hogyan, lépcsőn, vagy
lifttel és súrlódással, vagy annélkül?
Mert minden a rendszertől függ. A fizikában is. Nyilván a
vonatkoztatási rendszertől.
Melyik mástól? A fizika az egy egzakt tudomány.
Bár Niels Bohr mintha mást is mondott volna.
Tóth Éva
2000. november 10., péntek 00:00
|
|
|