Szilveszter helyett? Vagy ez az igazi?
Szilveszter helyett? Vagy ez az igazi?
Milyen búcsút érdemel a huszadik
század?
Körülnéztem a Pannónia Med Hotel Kongresszusi termében
gyülekező embereken, akik Székhelyi József Jászai-díjas színművész:
"Isten veled, huszadik század" című szerzői-előadói estjére jöttek.
Vajon hányan emlékeznek, hányan emlékezhetnek Mensáros László
estjére, mely ebben a műfajban az egyik első volt az országban, és
itt, Sopronban az Ifjúság téri KISZ-ház első emeleti nagytermében
hangzott el. (Volt ilyen épület. Ma is áll. Tessék megnézni a Pap rét
sarkán! Most talán fogorvosi rendelő van benne.) Az est címe:
"Huszadik század" volt.
Ő nem mondott Istenhozzádot. Nem volt "joga" hozzá. A század
túlélte. A század búcsúztatta őt és nem ő a századot. R.I.P.
Gimnáziumi éveim egyik legnagyobb irodalmi-hősi élménye volt ez.
Megajándékozott, többek között, Pilinszky versével, a
"Harmadnapon"-nal. Azóta sem tudom feledni. Attól a huszadik századtól
mindenki szívesen vesz búcsút, ahol az "intermezzók", ha tetszik
képközi séták zenéje helyett katonacsizmák robaja hangzott a teremben.
Azóta is nyitott a kérdés: lehet-e azon huszadik század után
művészetet, irodalmat művelni? (Talán négy napja hallottam ismét a
kérdést az egyik rádióban.)
December 11-én este 7 órakor, akik a Pannónia Med Hotelben
gyűltünk össze, Székhelyi József századbúcsúztatóját vártuk.
Pluzsik Tamás kedves szavakkal és gyertyagyújtással vezette be ezt
az aktuális és az ezredév annyi más harsánysága között szerényen
megjelenő, hiteles krónikát.
Székhelyi József ma már nemcsak nagyszerű szinészi
alakitásairól, de rendezéseiről is legalább annyira
közismert művész.
"Doxák" című írását - kedves engedélyével - már közöltük lapunk
oldalain. Mint művészt hogyan is hagyhatta volna érintetlenül ez a
bűnös és vonzó, aljas és bájos, nyomorúságos és kivagyi, egyszóval
emberi ezredvég? A mai este után el sem képzelhető másként. A külön
köszönet azért jár, hogy mindezt a hallgatók nyilvánossága elé merte
vinni, megosztani velük-velünk azokat a közös élményeket, melyek
földrajzilag olyan távol, oly különböző helyeken, mégis valamilyen
módon azonosan és egyénre szabottan történtek mindenkivel. Hogy ezt mi
nem írtuk le?! Nem tudtuk így leírni! Ez a különbség!
Különös és egyéni ízzel sorakoznak egymás mellett a
"Dísz-gráfiának", a szépírás ezen egyéni formájának darabjai, melyek,
remélhetően, egy könyv lapokon sorjázó írott emlékeivé is válnak.
Egymás után hangzottak el a szerző szájából (minden más esetben a
saját előadás rontotta volna az élményt, itt kiteljesítette) a
"Tej-testvériség", az "Emlékszel", a "Doxák", a "Nagymama" és a
tervezett kötet záró darabja, a "Búcsúlevél" című írások.
Milyen a stílusa Székhelyi Józsefnek mint írónak?
Először is a humornak egy különleges fajtája uralkodik az
írásokon. Ez az intellektuális humor, mely minden spontaneitása és
eredetében hiteles volta mellett is átgondolt, célzott, tudatos,
"hallgatóra szabott" és tapintatos, hogy a nem így, nem itt élő is
érthesse, miről is van szó.
Változatos. Komikus és tragikus, szélsőséges, mint a megélt élet.
Kicsit bölcselkedő, de azzal a kikacsintással, amit mindenki érthet az
ott ülők közül: "Utólag könnyű okosnak, bátornak lenni". Kritikus és
kíméletlenül önkritikus, hogy hiteles krónikása lehessen az elmúlt fél
századnak.
Emberi és senkitől sem idegen. Ezt nemcsak a nézőtér sűrű
rábólintásai jelezhették vissza Székhelyi Józsefnek, de a szóbeli,
lelkes, utólagos reakciók is az est után.
Vajha reményünk lehetne, hogy a következő, ahogyan a művész
mondta, halálunk százada jobb lehetne! De hiszen abban is mi fogunk
élni, akik ezt a most elhagyandó, előre számozott sorban a huszadikat
"produkáltuk"!
Szép és tanulságos estét tölthettek együtt a Pannónia Med Hotel
Kongresszusi Termének hallgatói, akik ezen az estén egy kétszeresen
alkotó művész visszaemlékezéseivel elevenítették fel józanul és
szélsőségesen, mosolyogva és könnyezve - a Szilveszter bódultsága
helyett - ezt a félig már itthagyott, mégis nehezen, sőt egyáltalán
nem
feledhető évszázadot.
Szöveg és fotók, utóbbiak Pluzsik Tamás kamerájával: - DI -
1999. december 11., szombat 00:00
|