KultúrVáros |
Van akinek nem futja többre, van, akinek nincs érzéke hozzá
Van, akinek nem futja többre, van, akinek
nincs érzéke hozzá
Nyesegetünk, vágunk
Nem könnyű művészi alkotásokat reprodukálni. Először is a
szobroknál, plasztikáknál ott van a rengeteg lehetőség a
megvilágításra, mely - akár az emberi arcnál - előnyös vagy hátrányos
helyzetbe hozza az alkotót. Aztán a képeknél ugyanez a megvilágítás,
mely kiemeli vagy éppen a semmibe taszítja a megvalósított
effektusokat. A következő probléma a képek üvegezése, mely persze
pont
úgy tükröződik, hogy mindig valami más vetüljön rá a képre, ne
lehessen vakuzni, mert egy nagy fehér folt lesz az üveg helyén.
Így aztán
kompromisszumokat - jobbakat és rosszabbakat - kötünk. Ferdén,
alulról-felülről-oldalról fotózunk, ez persze magával hozza a
képformátum torzulását. Mi a következő lépés? A közlendő képnél
vágunk. Ha lehet, úgy, hogy ne menjen a mondanivaló kárára, minél
kevesebb kerüljön a "cut" területén kívülre.
Ez a dilettáns, amatőr fotós módszere, esetleg ferdén hagyja a
képet, többet is rajta hagy az illusztráción (ő így mondja: hogy az
egészről is fogalma lehessen az olvasónak), ez magyarul kb. így
hangzik: "Hadd gúvadjon a szeme, ha valamit is látni akar"!
Mondom, ezt megértem, ebben a cipőben járok magam is. Azt már
kevésbé értem meg, ha egy nagyobb lap, mely már megengedheti magának,
hogy bemutatkozzon, és akkor sem a szomszéd söröskert csaposának
nézik, még ki is bontathatja a képet, levetetheti, polaroid szűrővel
és állványról profi fotós fényképezi, ugyanígy jár el. Itt már más
van
a háttérben: adva van egy írás, amit kasztrálva vagy nem, de megvág a
szerkesztő, aztán marad egy terület a képnek. Mit csinál ezek után a
szerkesztő? Ugyanannyira becsüli a képet, mint a róla szóló írást:
azt
is megvágja, azt is kasztrálja.(Ízlése válogatja: megbecsteleníti.)
Amit végképp nem értek, az a profi kiadvány, mely még arra is
szentel oldalakat, hogy mondandóját egy-egy részlet kiemelésével,
külön közlésével erősítse meg, de amikor az egész képet közli,
ugyanúgy levág belőle, mint az amatőr. Fontos, szerkezetileg,
kompozícióban fontos részek mennek így veszendőbe: ha valaki ezt
akarja tanulmányozni, talán forduljon egyenesen a Prado-hoz vagy a
New
York-i Modern Művészetek Múzeumához!
Egy képkivágást mihez is hasonlíthatnánk, mint egy műtéthez,
melynek megvan az indikációja, hiszen legtöbbször csonkít is. Ha
megvan az okunk, vagy annyira nincs lehetőségünk, ám próbáljuk meg
szerényebben, de a profik se vágjanak bele a "páciensbe", csak, ha
nagyon muszáj!
- DI -
2000. augusztus 17., csütörtök 00:00
|
|
|