Modus vivendi

A SopronPlaza Galériában, az épület első emeletén Dr. Winkler András egyetemi tanár nyitotta meg Fejér Zoltán és Bod György tárlatát. Színes és az érdeklődést felkeltő együttest talál a látogató a teremben. Valamiképpen a környezet is hat a művekre, és ez a hatás olyan módon differenciálódik, mint ahogyan maga a környezet által sugárzott "modus vivendi" nem hagyja érintetlenül az élőket és életteleneket, feneketlen gyomrába került látogatókat.

Mindkét kiállító közös sajátja expresszivitásuk, a kifejezésnek csak részben a művészettörténet által kisajátított jegyeivel jellemezve alkotásaikat. Kifejező jellegük, magyarázó forma-, szín- és címválasztásuk mind - mind azt az image-alakítást szolgálják, melyek nélkül elvesznének ebben a térben, nem akadna meg a szem rajtuk, és éppen a történeti háttér nélkül (Fejér Zoltánnál a népművészet és paraszti-poncichter világ, Bod Györgynél a század közepén induló afro-euro művészet ismerete) talán kevéssé érthető lenne.

Bod György fogalomrendeszerének magyarázatát lexikonszerűen, mintegy címszavakban sorakoztatják a látogató elé gondosan megmunkált, kifejező formákban bonyolult, fénylő fa szobrai. Meglehetősen egyértelműen, mint útszéli mérföldkövek sorakoznak a barna összetett formák. Amit vállaltak, azt teljesítik.

Fejér Zoltán egységesülő művészetének még mindig jól kettéváló vonulatait láthatjuk a falakon: egyrészt az expresszív, népies, kivonatoló és sűrítő, egész képet betöltő vegyes technikával készült látomásokat, másrészről a segédeszközöket igénybevevő applikációs műfaj montázsait, melyek hiteles egyszerűségben, de könnyen félreérthető arányokban szolgálják a táj és művészet népi gyökerekből táplálkozó, önközlő bőkezűségét.

Éppen ez az összetettség, a fogalmak ilyen sajátos keveredése teremti meg a veszélyét az elvek és a valóság skizofrén szétválásának. Ameddig a valódi értékek és a népi kultúrát meghatározó nemes földhözkötöttség a tiszta vezérfonal, addig szárnyal az ég felé az alkotó, amikor azonban az égieknek a föld torzításában visszaadott formátlan paraszti valóságát jeleníti meg, immár nem a tiszta forrást, hanem egy életmód (íme, egy "modus vivendi" ismét) földhözragadtságának korlátait állítja a megfigyelő lendületes gondolatainak útjába: a látogató megtorpan. Valóságosan és szellemiekben egyaránt.
Érdekes és veszélyes ez a világ. Ugyanakkor vonzó, mint minden, aminek megismerésére törekszünk az általánosan emberi szellemében. Szívesen ajánljuk e szellemi kalandozást minden olvasónk figyelmébe.

1999. november 17., szerda 00:00