|
a lexikon szerint
a lexikon szerint
Értékek és emberek
Grafika: D. Hoffer E.
Egy cikk elolvasása keltett bennem gondolatokat, mely arról
szólt, címében legalábbis, hogy változó értékek korában élünk. Mihez
is kapjon ilyenkor az ember, hiszen magam is, gondolataimmal együtt,
jórészt egy változó kor "eredménye" vagyok. Ezzel szemben minden
porcikám valami állandó, valami stabil után vágyódik, mint a görög
fizikus ama stabil pont után, aminél fogva kimozdítja a Földet.
Nézzünk hát utána! A lexikon, vagy ahogyan a kiadó reklámozza, az
"Alapmű" szerint az érték elsősorban gazdasági kategória. Használati-,
csere-, forgalmi-, határ- és megannyi más érték sorakozik egymás
mellett, miközben a büntetőjog határértékeiről olvasom a következő
passzust: 2 frt vagy 50, 100 vagy 2000 frt. Ezek az értékhatárok. És
ebben a tekintetben máris egyetértek a cikk írójával: ma ezeket
értéknek mondani bizony nehezen lehet. Megváltoztak az értékek.
De folytatódik egy csonka mondattal a lexikon gondolata:
"különböző életviszonyokban különböző értelemben vétetik; az erkölcsi
javak, a művészeti alkotások, a politikai intézmények értékéről is
szokás beszélni." De régi is ez az "Alapmű"!
Valaki szörnyű kavarást végzett. Elfelejtette definiálni az érték
szellemi tartalmát. Vagy mégsem? Szlogenek jönnek és mennek. Amíg
élnek, varázserővel rendelkeznek (anyagi értékkel még csak-csak,
szellemivel a gyakorlatban a legkevésbé). Ilyeneket hangoztatunk:
"Nálunk a legfőbb érték az ember!", "Az érték a mérték!" Amikor pedig
mindez bukik a megvalósítás hamisságának színrekerülésével, vele bukni
látszanak a valódi, a változatlan értékek.
Véleményem szerint ugyanis vannak értékek, vannak állandó értékek.
Ami változik, az az emberek értékítélete. Szokás divatnak, ízlésnek,
szokásrendszernek nevezni. Ezek azok a fogalmak, amelyek egyike sem
tévesztendő össze az értékkel.
Az embernek minden időben törekvése volt, hogy valami útmutatót,
valami biztonsági fogódzót hagyjon utódaira. Ezt a történetiségben
mind komplexebb módon tudta csak hátrahagyni. Ennek a szándéknak az
utóda az a követelményrendszer, amelyet alapkövetelménynek szoktunk
nevezni. Az értékek listája időben mindig a valóság után egy
tisztességes latenciával kullog, éppen, hogy elkerülje az
elhamarkodott értékítélet tévedéseit. Ha úgy tetszik, ilyen
értékfelsorolás a tízparancsolat - ki mit fogad el belőle, mert
válogatni is divat, még a jogrendszer alapját képező pontokból is.
(Sokan már csak a hetediket ismerik és azt is csupán akkor, ha a
sajátjukról van szó.) Léteznek művészeti alkotások, melyek akkor is
értékek, ha nem olvassák őket, akkor is értékek, ha nem kígyóznak
végeláthatatlan sorok előttük. Valami ilyen kényszer-sorrend világlik
ki a NAT-ból. Valami ilyennek kellene kicsendülnie az önkormányzatok
kulturális jogrendjéből, ha vállalni mernék és nem politikai
intézmények végeznék az "értékmeghatározást". Ez pedig többnyire ilyen
egyszerűen hangzik: vajon nő-e tőle a népszerűségem, nő-e belőle a
hasznom?
Amikor a részigazságok szlogenjei elnyomják a teljesség iránti
igényt, akkor kerül veszélybe az ember maga. Pedig az ember értékét,
méltóságát senki nem tagadja, csak kevesen ismerik el a gyakorlatban.
Már az élet fogalmáról is definíciós problémáink vannak. Érték-e az
élet és melyik élet érték? Érdemes-e létrehozni, érdemes-e megőrizni?
Az értékek valódi élete mindennapi elfogadottságukkal együtt
lángol és alszik ki. Sok adat szól amellett, hogy a szellemi értékek
nem nagy lángon égettetnek napjainkban, illetve más megjelenési,
közvetítési formát kell választanunk.
Ez megengedett és sokszor kívánatos is. Ami tilos: lemondani
arról, ami emberi mivoltunkat bizonyítja, ami méltóságunkat jelenti.
Az eddigiekben az értékek mindig szaporodtak: nőtt a kincsünk. Ha egy
újabb szlogen kedvéért kincseinket szétszórjuk, születik-e egyáltalán
utód, aki egy értékteremtő- és megőrző kornak azokat újra összegyűjti?
- DI -
2000. január 25., kedd 00:00
|
