Színházunk nemsokára bemutatja

Jean Cocteau (1889-1963.) francia rendező, költő, író, drámaíró, festő, illusztrátor, a XX.század egyik legsokoldalúbb tehetségű alakja középosztálybeli család gyermekeként látta meg a napvilágot Párizshoz közel, Maisons-Laffitte-ban.

Anyai nagyapja házában, a Pigalle-hoz közel, Párizsban nőtt fel, a Rue la Bruyére-n, mely noha a Montmartre-hoz tartozott, annak inkább az előkelő feléhez sorolható. Apja tőzsdeügynök, mégpedig az anyai nagyapa cégénél, szabadidejében kedvenc időtöltésének, a festészetnek hódolt, anyja Eugéne Lecomte lánya. Az anyai nagyapa házában jelentős műgyűjtemény található, közöttük több Stradivari hegedű, melyeket nem "elfekvő kincsként" tartottak, de a háznál rendszeresen művészi szintű házikoncerteken szólaltak meg a hangszerek, kiváló művészek kezében.
A Lycée Condorcet-ban tanult, ahol ő volt a később karakterisztikusan felhasznált "enfant terrible", a kezelhetetlen, szörnyű gyermek az osztályában, mely kicsapatásához vezetett. Ugyanerre helyre és időre teszi a visszaemlékező Cocteau első homoszexuális jellegű kapcsolatát.

A kicsapott diák a másikkal való kapcsolatot a másikként létezésben, mint a magán kívül létezés formájában, a halál sajátos vágyában éli meg már ekkor. Ez az egyedülálló gondolkodásmód már kezdettől fogva kiemeli Cocteau-t a párizsi művészvilágból, mely már ez időben ismerte őt. Az első világháború idején jelentkezik a nyilvánosság előtt verseivel. Meghatározó számára az Orosz Balett "botrányosan sikeres" előadása Picasso díszleteivel és Eric Satie zenéjével, valamint az első világháborús évek fiatalságának problémái. Az első világháború után (melyet egészségügyi ambuláns egységben vészelt át) csillaga gyorsan emelkedik. 1924-ben már kiadják verseit.

Széleskörű tevékenységének sikere barátokat, de ellenségeket is jócskán szerzett. Ez utóbbiak szerint Cocteau népszerűsége és megtűrtsége főleg eredményes publicisztikai munkásságának köszönhető. Ugyanekkor komoly válságba sodródik Raymond Radiguet miatt, akivel kialakított liaison-jának Radiguet 23 éves korában bekövetkező halála vet véget. Ez meghatározó további egész életére: először az ópiumban, majd a vallásban keresett menedéket és talált rá Jacques Maritain-re, aki spirituális vezetője lett.
Cocteau-t elsősorban munkáinak felszínesnek vélt tartalma miatt érte kritika már életében, melyet homoszexualitása miatt meg nem talált érzelmi stabilitásának tulajdonítottak kortársai is. Ma már a valamikori lázadó, akit élete végefelé is még ebbe a kategóriába skatulyáztak, a klasszikusok egyike, hiszen ismétlődő és állandó problémák felvetőjeként vonult át az avantgarde kategóriából az utóbbiba. Műveit méltán olvassák nemcsak lázadók, fiatalok és aberránsok, vagy azokkal kapcsolatban állók, hanem a teljes nagyérdemű is.
- DI -