CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. április 26., péntek, Ervin napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Így "veszíteni" ugye nem szégyen?

Így "veszíteni" ugye nem szégyen?
A keresztény-katolikus művészetről és Cézanne-ról

A nyár (is) sok mindenre alkalmas. Olvasásra is. Most éppen Pilinszkyről olvasok Jelenits István OSchP összegyűjtött írásainak második kötetéből. Noha a kötetekhez más sok előszót végigolvastam, így, összegyűjtve mégis ér - nem is kevés - meglepetés. Egy "újszülöttnek minden vicc új". Van varázsa a tény újrafelfedezésének is, ha már a könnyebb útról az ember - sok-sok minden miatt - lemaradt. Talán csak én emlékszem rá, de a nagyhéten látott Cézanne-kiállításról teljesen spontán azt írtam, hogy az egész életmű "belefejlődés a halálba". Olyan spontán érzés diktálta ezeket a szavakat, melyeket megmagyarázni csak nehezen tudtam volna: pesszimistának, depressziósnak, mindennek tarthatott az olvasó. Cézanne halála után 7 évvel született az írás, amiből Jelenits István idéz. Nem vesztettem, csak egy kevéssel később újra feltaláltam a kereket. Ez is valami.



'A képzőművészetek vonatkozásában ehhez hasonló kérdésekről (mikor keresztény, mikor katolikus egy művészet) jóval korábban megjelentek Fülep Lajos emlékezetes írásai. 1913-ban például egy hosszú és alapos elemző tanulmánya a katolikus egyházművészet hírneves modern műhelyéről, a beuroni bencések művészetéről, Mai vallásos művészet címmel. Fülep elmarasztalja az egész "modern" egyházművészetet: a középkori kereszténység eleven ihletét hiányolja belőle. Dantét, Giottót emlegeti, s aztán megállapítja:'
"Hirtelen eszembe ötlik, amit jó néhány évvel ezelőtt Cézanne csöndéleteiről írtam valahova: hogy az ő szikla módjára megalkotott monumentális almái és körtéi, citromjai és narancsai az emberben ugyanazt az érzést keltik, amit Giotto Madonnái... Az ő csöndéletei... egyetlen adekvát kifejezései a képzőművészetben: a modern ember vallásos élményének, vívódásának, küzdelmeinek, tökéletességre való szomjazásának - magára hagyottságának, gyöngeségének, önkínzásának... Halálról és föltámadásról, eredendő bűnről és megváltásról, pillanatnyi döbbenetről és örök életről beszél bennük az anyag - Michelangelo utolsó ítéletének édestestvérei az ő képei".
Igen, én is ezt szerettem volna mondani, ezt szerettem volna leírni. Csakhogy én nem vagyok Fülep Lajos, csak
- DI -



2000. augusztus 16., szerda 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület