|
KultúrVáros |
|
Egy nem degenerálódott nemzet
Egy nem degenerálódott
nemzet
Amit Szent István tett
Tisztelt Olvasók!
Elég ritka naptári eset, hogy Szent István király ünnepe
vasárnapra esik. Nos, az idén így van. Az egybeesés tálcán kínálja a
lehetőséget, hogy arról írjak: éppen István királyunk parancsolta
meg,
hogy minden tíz község építsen templomot, kötelező legyen a vasárnapi
templomlátogatás, és akik elmaradnak erről, azokat meg kell nyírni
vagy botozni.
A vasárnapi templombajárás elősegítésére a heti vásárokat az Úr
napjára tétette, így lett a "vásárnap" az Úr napja, és a kereskedők
áldották a király eszét, mert sokkal egyszerűbb volt nekik a tíz
község egyetlen temploma elé kirakodni, mint tíz helyre cipekedni az
áruval az akkori utakon. Arról pedig még az európai gondolkozású
király sem álmodott, hogy biológiailag milyen zseniális a gondolat:
az
akkori 20-30 családból álló kis községek fiataljainak kiváló
találkozási alkalmat kínált a tíz községből összesereglett ifjúság,
akik a szentmise után nyilván vidáman szórakoztak és ismerkedtek, s
ezzel lehetővé vált, hogy ne egy község fiataljai házasodjanak egymás
közt és ezzel pár nemzedék után az egész falu vérségi kapcsolatba
kerüljön, hanem egészségesen keveredjék a vér, s így akaratlanul is
megszűnjék a degenerálódás veszélye...
Szóval: István király. A szép egyházi és politikai
szónoklatok
között talán nagyon prózaiak ezek a gondolatok, de talán éppen ezért
hozzák közelebb hozzánk Istvánt, a keresztény férfit, a
kereszthordozó
családapát és a teljesen földönjáró szentet.
Csak a profi történészek tudják némileg elképzelni István király
különös életterét. Télen-nyáron jéghideg kőpaloták, a nyugati és
keleti keresztény követek, hatások kínos találkozásai, az emberi
érzelmeket korlátok közé szorító politika, rémes gyermekhalandóság, a
kialakuló középkor árnyai és fényei... Háta mögött pedig egy szilaj,
gátlástalan hatalmi múlt, a brutális kalandozások nehéz terheivel.
Segítője egy zseniális pedagógus, Gellért. Mellette egy melegszívű,
korát messze meghaladóan nyitott gondolkozású asszony, a császári
sarj, Gizella. Lelki barátja Adalbert, a szláv szertelenségű,
fékezhetetlen temperamentumú főpap. S odaáll 25 évesen a szláv főpap
elé, és kéri a keresztény nagykorúvá válás szentségét, a bérmálást.
Micsoda titka ez egy férfiember belső világának!
Tudjuk, hogy a magyaron kívül beszélt latinul és németül. Írni
tudott, amit kora uralkodóinak tizedrészéről sem lehet elmondani.
Az ellene lázadókkal olyan irgalmas volt, hogy a mi korunk
politikusai
is tanulhatnának tőle. Hallatlan lelkierővel viselte személyes
életének csapásait, amikor szemefénye, Imre herceg, nem sokkal a trón
átvétele előtt meghalt (elég különös, máig sem tisztázott körülmények
között!). Az idős király nem omlott össze, hanem a hit hősies fokán
Annak kezébe tette országa sorsát, Akit felnőtt fejjel, korunk
fiataljait megszégyenítő tudatossággal a népek Anyjaként ismert meg.
Korunk pszichológiája értetlenül áll ez előtt a páratlan
lelki-szellemi zseni előtt. Álkeresztény széplelkek persze nyafognak,
hogy milyen kemény kezű volt. A liberalizmus csődjébe jutott
nevelésünk elvégezte sötét munkáját: először az előző rezsim-nevelte
szülők agyába szuggerálta, hogy ami kellemes, az mind szabad is,
aztán
a felnövő fiatal nemzedékbe injekciózta a hazug mérget, hogy jogod
van
a testedhez, senki se szólhat bele, hogy mi jó neked, és mit
kívánhatsz és szerezhetsz meg. Nos, ez a nemzedék sose fogja
megérteni, hogy István király ösztönösen rájött arra, hogy bizonyos
jó
célok érdekében nem finomkodva kell kunyerálni, hanem határozott,
világos utat kell mutatni. Talán ez a legfontosabb üzenete az idei
Szent István napnak: a tiszta beszéd és a hiteles élet fölöslegssé
teszi az álszent nyafizást.
Kedves Olvasók!
Kérem, ne ütközzenek meg ezeken a formabontó ünnepi szavakon!
Semmitmondó, úgynevezett ünnepi gondolatokat sokkal könnyebb lett
volna írnom. Hiszem azonban, hogy István királyunk ünnepét nem szabad
beszennyeznünk rutinszerű, üres szöveggel. Az biztos, hogy minden
nemzedéket újra kell nevelni. Mindig elölről kell kezdeni az emberek
alakítását. Ne fáradjanak bele a szülők és nagyszülők ebbe az idegölő
feladatba! Semmivel sem kisebb az esély ma, mint István király
idejében. Lesz még ebben az országban olyan lelki-szellemi légkör,
amelyben jó lesz magyarnak lenni. Talán jámbor befejezésnek hangzik,
de hiszem, hogy Szent István király ma sem és a jövőben sem fogja
elhagyni népét, és odaátról talán még többet tehet érettünk.
Bindes Ferenc plébános,
Szent György Plébánia
2000. augusztus 20., vasárnap 00:00
|
|
|
