Oltogatom én a meséket, mint a kertész

Hogyan lesz mesemondó valakiből?
- Hármat kell annak megfontolni, aki mesemondó akar lenni: magasra állni, hogy lássák, a torkát kinyitni, hogy hallják, s rövidnek lenni, hogy szeressék - Berecz András mesemondó lényegre törő bevezetőjét felváltva népdalok, majd Zöld Peti, A kőtörő meséje, végül közös énektanulás követte.

A rendezvény utáni kötetlen beszélgetés első kérdése természetesen az volt, hogy lehet a mesemondást megtanulni. Meg lehet-e ezt egyáltalán tanulni?
- Azt, hogy a mesemondást hogyan lehet megtanulni, nem tudom. Azt tudom elmondani, hogy én hogy tanultam meg, és még csak az igekötőt sem tudom a végére tenni - avatta be a mesemondás titkaiba hallgatóságát Berecz András.

- Azt tudom, hogyan tanultam eddig és hogyan tanulom ezt ma is. Az első dolog, hogy negyvenhárom éve "televíziótlan" ember vagyok. Ezért nyugodt estéink vannak. Gondolatébresztő estéink. Édesanyám 43 éves korában egyetlen első és utolsó gyermekeként születtem. Az estéket azokkal a mesékkel töltötte meg, amelyeket ő hallott kiskorában, azok pedig a múlt század végén virágoztak. Anyai nagyapám Kunhegyesen született, az Alföldön; nagyon híres táncos volt, két bottal tudott gyönyörűen táncolni. Híres énekes volt, és nagy tréfacsináló ember. Őhozzá a környékről mindig átjöttek tanyázni. Kicsi gyermekként örökké hallgattam őket, a történeteiket. Ezeken nőttem föl.
Ezek nem a harmadik királyfiról szóló mesehelyzetek voltak, de olyan történetek, amelyeket a "dojojoing, viáu, dzuppp" hangokkal nem lehetett mesélni, hanem alkalmas szavakat kellett keríteni hozzájuk. Az ilyen gyerekkori élmények kellenek a meséhez, ezek nélkül nehezebb a mesemondás.
Fontos a gyűjtés, hogy lássam a mesemondókat, a példát. A nagy mesemondók sosem féltek rögtönözni. A mesét szeretni kell, a mese szeretete azt mindig újrateremti. Ha mesét mondok, saját magamnak is tartogatok meglepetéseket. Azt az arányt kell megtalálnom, amely kellemes bizonytalanságban tart engem is, hogy meglepjem kicsit magam, de csak annyira, hogy azért ne süljek bele.
Figyelem nélkül nem lehet mesélni, aki nem szánja rá az idejét, aki nem nyitja ki a fülét, annak nagyon nehéz a fülébe kiáltani, nemcsak Ninivében, de Budapesten, meg Sopronban is.

- Hogyan jegyzi meg a mese fordulatait?
- Hogyan is teszi el az ember ezeket? Rájöttem, hogy előbb látom a képet, ez a kép az, amibe kapaszkodik az ember, ami után gurulhatnak a szavak. Általában a mesét nem kinyomtatott szövegként tanultam meg, a sorakozó képeket láttam meg előbb, utánuk már lehetett a szavakat ereszteni. Vizualitás kell ehhez: nekem a retinámra sok kép égett rá. Azokat mondogatom én.

- Lehetséges, hogy a mesemondó a hagyományok megtartása mellett saját egyéniségét is bevigye a mesébe?
- Néha egymásba átházasítgatom a meséket. Oltogatom én a meséket, mint a kertész. A kőtörő japán mese. Magyarul is ismertem egy töredékes példányát. Kiegészítettem azzal, amivel a japán tud többet. Eurázsiában a meséknek a hetven-nyolcvan százaléka szinte teljesen azonos. A magyarral azonos indián népmesét is ismerek. Az emberiség, amikor a bölcsességeit sűrítve akarja megfogalmazni, hasonló eredményre jut. Attól lesz a mese magyar, ahogyan megragadja a nézőt, ahogy kitekint a mesemondó a meséből, ahogyan elmórikál, ahogyan kezeli a történetet. Ez mind a mese lefordíthatatlan része.
- Én elsősorban a hűségre törekszem, de hogyha megjelenik a szemem előtt valami, s a nyelvemre ráfut, azt nem fogom eltagadni. Hogyha az ember ebben a mese-dal világban elmerül és az életét neki szenteli, ebben vesz levegőt és ebben fújja azt ki, akkor egy idő után már kell, hogy szerkesszen, nem lehet már a mesét csak szolgaian felmondani. Életet tudok így lehelni a holt anyagba. Mindez egy meglévő, belső logikával működik. Tehát nemcsak a mese állapotait érdemes megismerni, hanem a mozgástörvényeit is.

- Hogyan hat a mesemondó mindennapjaira a mese?
- A több száz vagy ezer dalra, amit tudok, szükség van, meg nekem is szükségem van rájuk. Ahány sort végigálltam, azt én mind dallal töltöttem ki. Én még a más sorát is szívesen kiállom, mert bár látszólag semmit nem csinálok, mégis majd szétpattan a fejem, annyi nótát rakosgatok össze, vagy mesét tisztázok közben.
- Ez, amit csinálok, vagy a földi boldogság, vagy a teljes beszűkülés állapota. Nem rossz. Nyugodt életem van. Biztosíték nélkül és menedzserek nélkül létezem. Én hivatalos kinyomtatott plakáton nem szerepeltem eddig. Kézről-kézre járok. Ez egy nagyon érdekes átmeneti állapot a mai világ és a hagyományos mesterség - a mesemondó és az énekmondó középkori mestersége - között.

- Hogyan alakulnak ki a népi motívumkincs jellegzetes metaforái?
- Sokáig egy helyen, egyben kell hagyni egy népet. Akkor a közösségi kultúrája megbontatlanul fennmarad. Ahol ezer évig egyben marad egy nép, az olyan, mint egy jól lezárt hordó. Abból aszú lesz. Akiket a történelem ide-oda forgat, ott a közösség nem érik úgy össze.

szöveg és fotó Tóth Éva