Mit esznek az egyiken, ha a másikba már beletört a foguk?

Egy jeggyel két helyre, de nem mindegy, hová! Burkolt árukapcsolás.
Igazán lehetnék már annyira tapasztalt, hogy nem dőlök be mindennek. De amikor annyira szépen hangzik: Open Air, vagyis Festészet a szabadban: a Barbizoni Iskola és hatása az osztrák festészetre.
Barbizon! Micsoda nevek, micsoda festészet és rajzművészet. Amikor a Gaguin jegyet megvettük (családi jegyet, mert az kettőnknek 40 schillinggel olcsóbb), mondták, hogy ezzel lehet menni a prolongált (meghosszabbított nyitvatartású) másik kiállításra és ingyen.
Ekkor kellett volna megállni! Ha valahol embertömegeknek valami így tetszik, akkor ott valami nem stimmol. Nem volt messze a modern múzeum (vizes emeleti falakkal - itt a légkondícionáló fűtött, ahelyett, hogy hűtött volna, a rajzok, a papír védelmében-), elsétáltunk. Ekkor szereztük benyomásaink döntő részét a városról, az első megszólított kedves, középkorú házaspárról, ahol a férfi mosolyogva adott útmutatást.
(Mostanában kellene a Soproni Domonkos Templomhoz osztrák utakat szervezni. Az osztrákok rajonganak a fémcsővázas megoldásokért: a Gauguin kiállításon a leplek azon lógtak, a modern múzeumban arról zuhogott alá egy mesterséges vízesés egy zárt, romos udvarban. Őrület, de lepel van itt is, vízesésnek meg hátha megteszi egy-két vödör malter. Jobban is tart.)
A Corot, Courbet, Th.Rousseau nevével fémjelzett iskolából (tőlük!) láttunk három remek rajzot, néhány jócskán közepes tájat (már mástól), aztán mit mondjak, giccs, giccs hátán, elérhető, századfordulós messzeségben, mely már valamiféle "antiquitást" is jelent. Ez az, ami még nem olyan "torz", mint mondjuk Gauguin, szépen "oda van festve" minden, amit látunk, ha kell fűszálanként. Gyönyörű, blondell keretek, bennük tengerpart, erdőrészlet minden állattal, minden mennyiségben, hajók és hajókatasztrófák: a neoklasszicizmussal úgy összemixolt látványfestészet, mely a festő részéről még a szemét is alig érintette, nemhogy átment volna az agyán. (A jobbak mindig hangsúlyozták, hogy bármilyen ügyesek is, nem a kezükkel és nem a szemükkel, hanem az agyukkal festenek.)
Ezt veszi az Egyesült Európa nyugati csücske. Ez ám a pech! Még a törökökre sem foghatják. Mert bennünket ugye török-labanc-fasiszta és szocialista csak rombolt, így nem csoda, ha a látvány No 1. a szarvasbőgés nyírfaligettel, mondjuk open air-ben.
Amit az impresszionisták a századforduló előtt kezdtek csinálni és még azt is teljesen másképp, azt a naturalizmus jegyében (a kiállítóteremben) a XX. sz. közepéig művelték osztrák piktorok. Nem is merem feltételezni, hogy a neopolgári "jóízlés" még most is megkívánja, hogy hasonló aranyló keretben hasonló témák "ihlessenek" festőket.
Soha nem gondoltam volna, de Olaszországban művészettörténetet tanítanak. Ott, ahol valaki, ha nem figyel, amikor kilép a háza kapuján, egy "Michelangelo oroszlánban" esik hasra. Ahol 500 évre csak legyintenek.
Valahol ezt elfelejtették, vagy az agy helyett, amivel nemcsak festeni, de festészetet befogadni is lehet, a biceps méretét növelik, mert akkor legalább el(le)emelni tudja majd szegény gyerek a képet. Csak megjegyzem: ha addig meghosszabbítanák a kiállításokat, az Open Air kevesebbnek hiányozna és könnyebben el lehetne adni.

- DI -

2000. szeptember 02., szombat 00:00