CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2024. március 29., péntek, Aguszta napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Egy jó családból való szent, aki nem üzengetett, csak élt

Egy jó családból való szent, aki nem üzengetett, csak élt
István nem volt egyedül!


Ha valaki ma - Szent István napján - nem üzenetről beszél, talán meg sem hallgatják.
Egy ezer éves média képtelenségével ömlik ránk a szöveg mindenünnen, képek, hangok keverednek, idők és körülmények cserélnek helyet, teljes a zűrzavar. Bizonyos értelemben túl rövid ez az emberöltő...
Ezer évvel ezelőtt élt egy család, amely valamilyen módon kiváló emberek sorát "produkálta". Az első vagy második volt ebben a sorban Vajk-István. A sorrend nagyon fontos, időbeliséget és világszemléletváltozást rejt. (Éppen úgy, mint amikor ma egy újszülött első neve a keresztelhető és a második a pogány. Ez is szemlélet. Incselkedés a halhatatlan és hallhatatlan üzenettel: hátha mégsem igaz az ezer év vagy másként igaz?)
Ma is hallat magáról ez a keleti "dinasty": legutóbb ismét egy szentet "adott" a világnak, aki mindeddig "mellékállásban, csak" Lengyelország patrónusa volt, ahogyan Szent István Magyarország fő patrónusa. 300 éves folytonossággal és valószínűtlen gyakorisággal kanonizálták és kanonizálják fiaikat és lányaikat, akik közül a legtöbb meg sem érte a felnőtt kort vagy mai szemmel annak határán halt meg. Előkelő származásuk ellenére tudatosan "méltatlan" körülményeket választottak és választottságuk teljes tudatában használtak a mai szemmel nevetségesnek tűnő, de az áldozati oltár magasába vivő eszközöket, akár önmagukkal szemben is. És mi, akik főleg augusztus huszadikán valamiképpen szellemi örökösnek szeretnénk tartani magunkat, mondom, mi, akik a harminc évvel ezelőtti hippi-mozgalmak hallatán már csak legyintünk, az ő neveiket ezer év elteltével is valamiféle csodálattal ejtjük ki. Államiságunkat, jogosult társadalmi-világi létünket származtatjuk tőlük, akik ugyanezen a földön, de nem röghöz kötötten éltek. Ezer évvel ezelőtt szemlélet-iránybeli törés zajlott le a családban. Példát találtak, célt tűztek ki maguk elé és a maguk bizalmához, mint koloncot - mondanák ma -, egy egész országot csatoltak. Nem erőszak szüksége nélkül és nem akadálytalanul, nem politikai praktikum és bölcsesség híján, nem a világi időtlenség biztos tudatában, de nem az örökkévalóság "kockázata" nélkül.

Környezet, egy világi-hatalmi és végsősoron kiismerhetetlen cselszövés és intrika közepette választott olyant a család, amit mindennel szemben kellett megőriznie: külső és belső indokok sorát legyőzve haladni a "józan ész" ellen, az őrültség százalékos valószínűségével űzni egy káprázatot (akik kételkednek ebben, csak a pápaság István előtt alig élethossznyi állapotára gondoljanak!), mely minden sziklánál maradandóbbnak bizonyult.


"Sis Honestus!" Légy hűséges! De mihez? Egy humanista telivér neveltségéhez? Egy származás és lehetőség minden esélyéhez?

Sokkalta messzebb vezet ez a felszólítás! A példa legalább olyan valószínűtlenül kis sansszal ígért követőket, egy akkori igenlő visszajelzést, mint manapság. A végrendeletként, vagy "ars regionis"-ként emlegetett intelmekben István a kisgyermekkort egyedül túlélő Imrének egyfajta Atya-Fiú kapcsolatról beszél - ad analogiam - amely a szeretetben valósul meg. Hogy milyen eszközökkel, milyen körülmények között, azok az európai műveltségű olvasó számára ismertek. Ezen ismeretnek is immár kétezer éve birtokában vagyunk.

Nehéz örökség államiságunk ezer esztendeje, amelyeknek többsége a "Hol vagy, István király?!" felkiáltással, kiemelkedő egyének és önmagunk keresésével telt. De hol vannak az Istvánt "termő" családok nem háromszáz esztendei, hanem csak fél emberöltői, amin gyermektelenül átrohanva az ilyen kapcsolat lehetősége teljes hiányában futnak a jövőtlenségbe?

"Sis Honestus!" Tényleg magunkat, tényleg egy új Istvánt kell keresnünk?

Ha a meggyőződés, ha a bizalom abban, amit remélünk, hiányzik, a praktikum egyszeregye a fizikai túléléshez is kevésnek bizonyul!

Üzen-e István király? István király-e az, aki üzen ezen a napon? Egy népes család üzen-e nekünk, akikből érdemtelenül sok jutott ennek a piciny országnak? Vagy máshonnan kell a feleletre várnunk? Kérdések, amelyekre olyan felelet, amit a partikuláris társadalom egésze elfogadna, aligha létezik.
Lesz-e egyáltalán gondolat-örökítő családunk a következő évszázadokra? Nem tudom, csak remélem. De ha olyan "üzenet", ami kellemesen csiklandozza eldurvult bőrünket nincs is, a válasznak előbb-utóbb, talán éppen ezen a napon, mindannyiunkban meg kell születnie. Ez nekem-nekünk, mindannyiunknak nagyon fontos!
Egy újabb ezer esztendőre talán az egyetlen lehetőség!


- Dr. Drávai István -



1999. augusztus 16., hétfő 00:00


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület