|
"hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.."
"hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak
kérdezi, mi az alapja reményeteknek.."
Oktatni az oktathatatlant ? És
mégis..
III.rész: A 40 év történetéből
Az első részben a katekézis alapfogalmait tisztáztuk: Link az első részhez.
A második részben a katekézis történetéről beszéltünk: Link a második részhez.
-Beszélgetésünk fájdalmas részhez érkezett. Arról a
több, mint 40 évről kell beszélnünk, amit ha magukkal kapcsolatban
nem
is, de mással kapcsolatban elfelejteni látszanak az emberek. Hogyan
érhette ekkora sokk az egyházat?.
-1948-ban azonnal államosították a katolikus iskolákat, 1949-ben
tették a hitoktatást fakultatívvá, 1950-ben oszlatták fel a
szerzetesrendeket és akkor adtak vissza nyolc katolikus gimnáziumot.
Ugyanakkor 1950-ben történt a hitoktatás törvényes szabályozása,
ami betű szerint nem lett volna rossz, de olyan törvényi
megfogalmazás
volt, amely alkalmat adott sok visszaélésre. Itt történt,
1950-től
kezdve, csak az vehetett részt a hitoktatásban iskolában, akit
júniusban összesen egy délután és egy délelőtt folyamán beirattak.A
visszaélésnek fő eszköze volt, hogy úgy elhúzták az adminisztrációval
az időt, hogy az összesem 9 óra beíratási idő alatt volt olyan hely,
ahol összesen 36 gyereket tudtak "leadminisztrálni"."Többre nem
jutott idő", hiába szerették volna a szülők.
-Hogyan változott a hitoktatás ezekben az időkben, egy
defenzív, védekező szerepbe kényszerült egyházban?
-A hitoktatás igazából a legrégibb "tantárgy". Amikor még
nem voltak iskolák és plébániákon, kolostorokban írni, olvasni
tanították a gyerekeket, nem lévén nyomtatás, a liturgiában
használt
szövegeket, leginkább evangéliumi vagy más szentírási szövegeket
használtak olvasás tanulására. Így az olvasás tanítása egyben
hitoktatás is volt, hiszen el is beszélgettek, nyilván a gyermekekkel
arról, amit olvastak. Mária Terézia adta ki a "Ratio
Educationis"-t,amelyben a hitoktatás szerepel a tantárgyak
között,
mégpedig az első helyen. Egészen 1948-ig Magyarországon kötelező
iskolai hitoktatás volt. Ennek voltak előnyei és hátrányai.
Előnye
volt, hogy a hitoktatás az egész oktatásnak természetes része volt.
Hogy a keresztény ember világnézetébe a hit igazságai is beleillenek,
ezt az iskolából magával hozta a gyermek. Problémát jelentett
azonban,
hogy az ilyen fajta hitoktatás kicsit tantárgy jellegűvé tette azt.
Olykor visszás eset is előfordult, amikor olyan pedagógus tanította a
hittant, aki maga igazából nem vette komolyan a hitét. Ebben az
időben
azonban a hittan tanítása ismeretbővülést jelentett, mert magát a
keresztény nevelést a keresztény társadalom biztosította.
Gondoljuk meg, hogy olyan körülmények között, amikor vannak elvárások
az emberektől és a keresztény életszabályok megtartása emberi
követelmény is, pl vasárnap ne dolgozzál, legyen becsületes és
tisztességes a házastársához, addig a keresztény nevelés a mindennapi
élettől nem különült el. A marxista ateizmus, a tudatos vallásellenes
nevelés hozta azt, hogy külön fel kellett hívni a szülők
figyelmét,
hogy igenis nem elégséges pusztán becsületesnek nevelni a gyermeket,
mert az ateista nevelési hatással szemben csakis tudatos keresztény
neveléssel lehet védekezni. Sajnos erre a legtöbb szülő nagyon nem
volt felkészülve és ezért a magyar kereszténységet a váratlan
támadás fölkészületlenül érte, nagyon sokakat eltántorított a hittől,
mert nem voltak felkészülve arra a hazug és hamis ateista
propagandára, amit lehetett folytatni.
-Elég keményen harcolt-e az Egyház a pozícióiért?
-Nem világnézeti harc volt Magyarországon, mert harc ott van,
ahol mindkét oldalon lehet nemcsak lőni, de védekezni is. Ha az egyik
oldalon lőnek és a másik oldalon nincs védekezési lehetőség, azt
magyarul mészárlásnak hívják. Itt világnézeti mészárlás volt,
mert
nemcsak hogy védekezni nem lehetett, még tanítani sem nagyon
lehetett.
Mert aki nem volt beíratva iskolai hitoktatásra, ahhoz nem lehetett
hozzáférni ! Az 1950-es törvény kimondta azt, hogy a pap a gyerekeket
az iskolai hitoktatáson kívül semmi más címen nem foghatja össze
tanításra. Kivétel volt, hogy két hónapos első-áldozásra és egy
hónapos bérmálásra fölkészítést engedélyeztek a templomban. De hosszú
éveken keresztül csak azokat lehetett oktatni, akik föl voltak
iratkozva iskolai hitoktatásra és bizony ez sok helyen nagyon kevés
volt. Ennek ellenére folyt hitoktatás nem nyilvánosan és nem kevés
papot és világit meghurcoltak, börtönbe zártak, mert minden tiltás
ellenére tanították az örömhírt.
-Voltak-e könnyebb periódusok a 40 év folyamán?
-1956-ban egy pillanatnyi lélegzetvétel volt.'56-ban néhány
hónapig valóban szabadon lehetett hitoktatni. 1957 szeptemberére
azonban ismét "konszolidálódott a helyzet", az 1950-es törvényeket
ismét megújítva kihozták a hitoktatás szabályozására. A forradalom
hatása azonban lemérhető volt azon, hogy a papok minden tiltás
ellenére sokkal inkább mertek vállalkozni plébánián, templomban
hitoktatásra. 1957. után ezért külön papot direkt nem hurcoltak
el, mert hitoktatott (az 50-es években volt ilyen.), hanem a
"szervezkedés", a "szervezkedésben való résztvétel", erre való
felbujtás címen fogtak perbe papokat, világiakat a különböző
kiscsoportokban, ahol a gyermekek oktatásával, nevelésével
foglalkoztak. Nagyon sok embert állítottak bíróság elé, ennek
ellenére
ez a katekézis-forma terjedt. A 60-as években az állam rákényszerült
,
hogy a Vatikánnal egy "modus vivendit" hozzon létre és megszülessen
egy részleges megállapodás. Az államot az késztette erre, hogy a
nyugat csak akkor volt hajlandó szóba állni kölcsönökkel a magyar
állammal, hogyha az állam valamelyest rendezi viszonyát a
Vatikánnal. Ezután már nagyobb lehetőségünk volt a templomi
hitoktatásra, kevésbé zaklattak bennünket. Nagyon sok függött a helyi
pártszervezetektől. Volt olyan megye, ahol továbbra is rettentő
kegyetlenül irtották a hitoktatást, máshol elnézőbbek voltak.
-Milyen volt a "puha diktatúrának" nevezett időszak
politikája?,
-A hitoktatás elleni kommunista hadjárat eszköze volt, hogy
azokat
a fiatal papokat, akik minden tiltás ellenére foglalkoztak a
fiatalokkal, gyakorta áthelyezték más plébániára. Addig történt az
ilyesmi, amíg meg nem unták, mert az új helyén ugyanúgy folytatta.
Előbb-utóbb aztán belenyugodtak: a hatvanas évek végére-hetvenes évek
elejére úgy-ahogy eltűrték a templomi hitoktatást. Ezt nevezték a
"kis lépések politikájának", amit úgy igyekeztek "eladni",
mintha az állam a fejlődés érdekében olyan lépéseket tett volna,
amelyek a hitoktatás kibontakozását segítették. A gyakorlat az volt,
hogy amit "kikönyököltünk" magunknak, azt végül elismerték. Így
"fejlődött" akkor a katekézis.
-Milyen szerepe volt a kisközösségeknek a szocializmus évei
alatt a hitoktatásban és a hit terjesztésében?
-A kisközösségeknek nagyon nagy jelentősége volt, mert
alapvetően bátorságot adtak az embereknek, hogy keresztény módon
éljenek. Az elnyomatás évtizedeiben a kisközösségek volt az
egyetlen olyan mozgalom, amely nem politikai indíttatású volt, mégis
annak tekintették, mert senki más nem mert szembeszállni a kommunista
államhatalommal. Az egyházakat úgy próbálták szolgálatra
kényszeríteni, hogy megszervezték a békepapi mozgalmat, és a
papokat időnként tájékoztató békegyűlésre hívták össze. Azonban éppen
ez adott a papoknak alkalmat arra, hogy kimutassák nemtetszésüket,
mert ezekre a nagy propagandával beharangozott gyűlésekre csak nagyon
kevesen mentek el. Akit rá tudtak kényszeríteni. Aki csak tudott,
kibújt alóla. 1958-59-ben Budapesti Központi Szemináriumban voltam
már mint fölszentelt pap, a doktorátusomra készülve a kispapok
rendszeresen megtagadták a "találkát", éppen ezért az állam 81
kispapot ki is záratott a szemináriumból, minket pedig az egyházi
szolgálatból eltávolítottak, megvonták a működési engedélyünket. Úgy
mondtuk, hogy "rugállományba" kerültünk. Ennek ellenére
folytattuk
a kispapokkal való foglalkozást és ezért zártak börtönbe néhányunkat.
1961.febr.6-án magam három és fél év börtönbüntetést kaptam, két
év
két hónapot letöltöttem…
Folytatjuk
(Kép és
szöveg) -DI-
|
