Barnák vagyunk!

A mai tábortűz nagyon meleg, hangulatos, kedves. Mintha a tegnapi, idegenek-látta tábortűz ébresztette volna csak rá a fiúkat, milyen nagy dolog is az, hogy mi itt egymás között, zavartalanul énekelünk és beszélgetünk. Karcsi bácsiék már tudják, hogy ez az utolsó tábortűz, amelyben a derűs elem van túlsúlyban: azért ma szinte korlátlan a jókedv. Előkerülnek a megtanult régi nóták, majd egymás után jön a többi is: egy tréfás, fülbe mászó francia nyelvű diákdal, ami már az első eléneklésre a fiúk kedvence lesz. Legépelés nélkül jó negyedóra alatt együtt fújja a nép Karcsi bácsival. Utána megtanuljuk Miki nagy számát, az Izabella tehénről szóló sváb nótát. Néhány komoly szó után újra csak tréfa, szellemesség, csipkelődés és ének. Sok-sok ének. Kis Vargánya a francia ének ropogós dallamára feláll a tűz mellől és önfeledten tapsol, szinte tánclépésben ugrál. Most feloldódott minden feszültség, nincs titok, mindenki érzi, hogy most lettünk igazán jó barátok…

A tűz lassan kialszik, de amikor már csak a parázs piroslik, akkor is száll a dal, "Szellő zúg távol, alszik a tábor…" -alig lehet felkelteni a fiúkat a tábortűz mellől. Ez az első tábortűz, ahol alig hallatszott ásítás. Bámulunk a parázsba elgondolkodva, csendesen nézünk a csillagos égre. Milyen jó így együtt lenni, nem félni senkitől, szeretni egymást és nagy szeretettel gondolni mindazokra, akik valahol messze talán ugyancsak a csillagos eget nézik, amely a város fölött is csillagos… Anyura, apura, akik talán már számolják a napokat… A testvérkére, aki talán ránk gondolva alszik el…És arra, hogy a magas, csillagos égből szeretettel néz ránk a Jóisten is. Még az esti ima is hosszabb. Karcsi bácsi hangjában a tábortűz kedves hangulata rezeg, amikor bővebben köszöni meg a Jóistennek a mai napot…

A fiúk nagy csalódására ma sem lesz őrség. Bár már nagyon várják az újabb virrasztást, nincsen vita vagy morgás. Megszokták már, hogy úgysem lenne értelme. A táborozás rendje nem hangulat dolga…És úgyis mindennek eljön az ideje…