Titkok és nyilvánvalóságok küszöbén

Mt 6.1, 6.16-18 Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

Ami magyarázható, az félre is magyarázható, ami hallható, az félre is hallható. A hamvazószerdai evangélium az individualistáknak szinte tálcán nyújtja a lehetőséget, hogy a másik szemébe vágják: "Mit kifogásolsz az én viselkedésemben, hiszen a lényeg bennem történik. A rejtekben Atyám lát, neki tartozom felelősséggel!"
Pedig Jézus nem azt mondja, hogy "te már azzal is különb vagy, ha azt mondod, hozzám tartozol", hanem azt, hogy kettőjük kapcsolatának egyes momentumai - ilyen a böjti magatartás, a vezeklés, az imádság egyes formái, az elmélkedés, az aszketikus gyakorlatok és a misztikus élmények - nem a nagyközönségre tartoznak. Nem úgy nem tartoznak rá, hogy őket utasítom el, hanem úgy, hogy azt egy egészen különleges, bensőséges kapcsolatban élem meg. A ma emberéből sokszor hiányzik ez a fajta intimitás iránti érzék: vágy, hogy a legföldibb és legegyénibb kapcsolatát ne mások előtt, ne valamilyen módon hivalkodva élje meg. Egyes fiataloknál látjuk, hogy mennyire extrovertáltan, mások elé tárva élik pl. szerelmi életüket. Kapcsolatuk komolyságát azon mérik le, mennyit mernek másoknak megmutatni belőle. Aztán jön az új kapcsolat és ismét e mutogatás.
Minden józan ember kétségbe vonja, hogy az intimitás, a lényegnek a megőrzése valódi szándék-e egy ilyen kapcsolatban. A legkisebb gyermeknek is igénye már tipegő kortól, hogy valamiféle titkai legyenek. A nagyszülővel összekacsintva őrzi azokat, melyek valódi nagysága mások számára soha nem lehet nyilvánvaló: értékükhöz hozzátartozik az a kapcsolatrendszer a maga egészében, ami az időben hosszan épült, melynek nonverbális (szóval nem kifejezhető) tartalma több minden másnál, amit akárki "outsider" (kívülálló) igazán megérthetne.
Nem kóros elmeállapotról van szó, nem a kóros állapot mások elől való eltitkolásáról, hanem arról az igényről, mely végigkíséri az embert egész életén át. Egyszerűen nem lehet kihagyni belőle a kapcsolatrendszerünk sokunk által legfontosabbnak tartott elemét, az Istennel való kapcsolatot.
Védelem is ez a látszólagos hallgatás - ez a "farsang utáni maszk", mely bensőnket takarja - a szóbeli kommunikáció csődjétől, amikor más alapfogalmakkal élőnek próbálnánk megfogalmazni az elmondhatatlant.
Hamvazószerdával a Nagyböjt kezdődik. Nem fontos tehát, hogy ezt külsőségekben lássák a körülöttünk élők. Annál fontosabb viszont, hogy a szent idő kegyelmi lehetőségét el ne szalasszuk! Alkalom a szent negyven nap arra, hogy lehet javítani, sok mindent helyre lehet hozni, ki lehet építeni azt a titkot, a mi titkunkat, az Ő és az én titkomat. A fagyos tavaszelőben, amikor a természet még csak félszemmel kacsintgat az egyre feljebb hágó napkorongra, lehet olyan "gyümölcsöt" hozni, mely viszont már mások számára is "fogyasztható", "élvezhető" lesz.

-DI -