akkor az ember kiért van?

Mk 2.23 - 3.6 Egy szombaton vetésen vitt keresztül az útja. Tanítványai útközben tépdesték a kalászt. Erre a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amilyet nem szabad!” De ő megfelelt nekik: „Sose olvastátok, mit csinált Dávid, amikor ínséget szenvedett, és társaival együtt éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük, s adott a társainak is.” Aztán ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.” Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.

Élesedő ellentétek. Ahogyan mi, emberek gyakran "belenézzük" magunkat valamibe - ezzel szoktuk kifejezni azt, hogy egy, a valóságnak sokszor meg nem felelő kép rögzül agyunkban -, úgy rögzítjük hamis állapotunkat a gyűlöletben, a ferde szemmel nézésben, a bizalmatlanságban. Valamilyen módon megmásíthatatlanül rigidek, merevek leszünk. Ilyen "vak" állapot kialakulása figyelhető meg a szentírási részben a farizeusok részéről Jézussal kapcsolatban. Már a legkevésbé az általános emberi szempontok, a minden népek között elsődleges törvények munkálnak bennük. Kit érdekel már, hogy egy ember meggyógyuljon - hiszen nem róluk, személyesen van szó -, de az a fontos, hogy valamit Jézus a holt betű szerint ne cselekedjen!
A vak düh, ami bennük munkál, hogy bármi áron "megcsípjék", nevetséges helyzetbe hozza őket. Milyen kiváló alkalom kínálkozik a gondolat továbbvitelére: ha a szombat az emberért van, akkor miért-kiért van az ember? Nyilván a másikért, másokért és nyilván Isten szeretetéért. A továbbvitt gondolatsor azonban elakad, megtorpan, mondhatni a kapuban, nincs, aki átlépje a küszöböt, nincs, aki megpillantsa az új világot, az ígéret földjét. Szeretni a másikat úgy, mint önmagunkat. Mit is csinálhatunk az összes törvénnyel az első parancsolat nélkül?

-DI -