egy félreismerhető küldetés

Mk 1.29-39 A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város az ajtó elé gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda. Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék. Amikor megtalálták, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres.” De ő így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki.” S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki.

Mindannyiunknak küldetése van. A szó eredeti értelmét használva, a passzív alakból aktívba fordítva: valaki küldött minket valakihez, valakikhez, mégpedig igenis konkrét céllal.
Mi megérkezünk, és a környezet valami egészen mást sugall. Szinte rákényszerít, hogy ritmusát átvegyük, hogy "besoroljunk" mindabba, amit tőlünk látni kíván, abba, "ami illik", szokványos és hálás, hangos feleletet kiváltó úgymond ott és akkor. Az illemtan órák ideje - sajnos - lejárt. Nem én találtam ki, más mondta, hogy Isten kedvéért minden illem felrúgható, sőt gyakran fel is rugandó. Erről tanúskodnak azok a ma már mindennapos társasági történetek, ahol két lehetősége van az odakerülőnek: beáll a sorba, vagy outsider marad: tisztességesen "besorolni" lehetetlen, kár is volt odamennie.
Jézus is jót cselekszik, jót tesz másokkal, számolatlanul. Hálás, talán népszerűsítő dolog is. Mennyivel könnyebb lenne így híveket toborozni. Nap mint nap nő a tábor, megállíthatatlanul - nő persze a várakozók sora is. Végeláthatatlan, éjszakába nyúló folyamat. Hajnalban minden újra kezdődne, de Ő már ismét az eredetnél van, onnan merít, ahhoz képest méri fel tennivalóját és dolgában biztosan választja a népszerűtlenséget. Nem erre szól a küldetése. Nem szabad az eszközt céllá tenni. Valahol meg kell állni, ahol az út már nem arra visz.
Nehéz dolog, nem is sikerül mindegyikünknek. Ahogyan mondják, elkap a gépszíj és nincs megállás, mire észbekapunk, már egészen máshol állunk, mint ahová elindultunk.
Hová küldettünk? Mire szól a küldetésünk? Mindannyian tudjuk, valahol nagyon mélyen. De betemeti az idő, a szokás, az illem, a szlogen, a mások példája, ki mire hivatkozik.
Nem, nem szócséplésre, nem szószaporításra küldettünk, hanem élni egy Krisztusról mintázott életet. Meg-megállva, segítve, kitérőkkel, de mégis célzottan, egy távoli pont felé haladva, ahol a föld az éggel találkozik, ahol a kereszt szárai felfelé nyúlnak. Esztétikailag lehet, hogy szépen formálttá vált kezeink között, de eredeti funkciójából mit sem vesztett az ácsolat. Talán csak átszúrta már az addig néma eget.
Miről lehet megismerni az igazi küldetést? A mai evangélium alapján talán arról is, hogy néha a legváratlanabb helyzetekben irányt vált az élet, és a népszerűtlenebb, a kevésbé hálás irányba fordul - Mesterét követve. Boldog, aki nem botránkozik meg!
- DI -