Benne van-e a Bibliában?

Mk 1.14-20 János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” Rögtön otthagyták hálójukat és követték. Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.

Jó néhány évvel ezelőtt, amikor először vettem a kezembe a felfedezés igaz örömével a Szentírást, - ahogyan azóta is minden alkalommal - sok újat fedeztem benne fel a magam számára. Ugyanakkor úgy éreztem, vannak dolgok, amik, ha nincsenek is benn a Bibliában, mégis benne vannak, a szelleme, a mondanivalója szerint.
Akkor gondoltam arra, hogy valamikor, ha lesz rá időm és tehetségem, írok valamit körülbelül ilyen címmel: "Ami 'kimaradt' a Szentírásból".
Múlt az idő, és most valahogyan úgy vagyok a dologgal, mintha egy égi matematikus mínusz eggyel beszorozta volna az én egyenletemet. Arra jutottam, hogy mennyi minden nincs a fejemben, szimpla ismereti szintű birtoklás révén, ami benne van a Bibliában, csak nem tudtam róla. (Nagyon kétes értékű vigasz, hogy annak hivatásos fordítói is híjában voltak ennek az ismeretnek, amikor éppen a fordítás készült.)
Ebből az itt közölt meghívási részből sem tudjuk meg igazán, hogy miért is volt olyan ellenállhatatlan a jézusi hívás, pedig a szinoptikusok több helyen is utaltak rá. Amikor arról beszélnek például, hogy Jézus elmegy az akkor még mással foglalatoskodó apostoljelöltek előtt, akkor nem egyszerűen elment ott, hanem azt az igét használják az evangélisták, amit Isten elvonulására használt az Ószövetség. Az ott jelenlevők számára egyszerűen ebben az "elvonulásban" is nyilvánvalóvá lett, hogy itt többről van szó, mint egy tanító tóparti sétájáról.
Ilyenkor érzem azt, hogy talán nem is látjuk a "meghívónkat", amikor elsétál mellettünk, a munkahelyünk, az íróasztalunk a házunk mellett. Pedig ott van, már a járásából is nyilvánvaló, abból az érzésből is biztosan megsejthető, hogy itt nem egyszerűen az érzékek játékáról, hanem igazi, személytől személyhez szóló hívásról van szó.
Hogyan is hihettük, hogy az advent csak karácsony napjáig szól és onnantól már semmi nincs? Az örök várakozás a lélek piacán csak ilyenkor, a tóparti találkozás-meghíváskor ér véget. A meghívás pedig szól a Biblia oldalairól is, a jó-rossz fordításokból, mindazon jelenetekből, ahol Jézus az örök egy dénárt ígéri azoknak, akik megtartják igéit, akik életük szakadozott hálóját valamiképpen ottfelejtik. Ami mind benne van a Szentírásban: mindig több, mint amit megtarthatunk, de több annál is, amit emberileg birtokolhatunk.
- DI -