Egy magunkfajta emberke hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Fél évet éldegél kókuszon és kókusztejen, és egész nap a tengert kémleli. Egyszer csak egy csónakban kiköt egy gyönyörû nõ. Emberkénk megörül:
- Remek, végre valaki megmentett!
- Sajnos, én is csak hajótörött vagyok, a sziget tulsó felén lakom.
- Milyen szerencsés, hogy a csónakkal jutott el a szigetre, talán megpróbálhatnánk eljutni innen.
- Nos, a csónakot én építettem, bambuszból, háncsból és levelekbõl. Ahogy a nap járásából és a csillagokból kiszámítottam, legalább 2 hétre vagyunk a legközelebbi lakott szárazföldtõl, és ennyi ivóvíz nem fér a csónakba. Nincs kedve átjönni hozzám? Biztos régen volt már társasága...
Át is eveznek a sziget másik felére. Emberkénk teljesen le van nyûgözve, kikövezett út vezet egy csodálos bungalóhoz.
- Iszik valamit? - kérdezi a nõ.
- Köszönöm nem, elegem van a kókusztejbõl.
- Van egy saját lepárlóm. Egy Martinit?
A férfi teljesen döbbenten ül és kortyolgatja a Martinit.
- Gondolom, szívesen megborotválkozna, amíg én átöltözöm.
Emberkénk szó nélkül átmegy a fürdõszobába, ahol két kiélezett kagylót talál. Mire megborotválkozik, a nõ mindössze néhány liánba öltözötten fogadja:
- Gondolom, régóta egyedül van...
- Igen - feleli bizonytalanul a férfi.
- És biztosan szeretne olyasmit csinálni, amit már régen nem tett meg...
- Nem mondja komolyan! Megnézhetem az e-mail-jeimet?!