Zsoltár 2000-ben modern, mégis autentikus hangon

A Szent Mihály Templom kitűnő akusztikájú terében hangzott fel Simonyi Zoltán versei és Gryllus Dániel dallamai alapján 15 zsoltár. Az "ószövetségi műfajegyüttesből", melyből csaknem minden mai keresztény liturgiában felhangzanak részletek, bőségesen tartalmaz a zsolozsma (kötelezően imádkozandó imaórák liturgiája) napi összetétele is, de a Szentháromságot dicsérő befejező formulával (doxológia) együtt.
A zsoltár szó eredete, a görög pszaltérion, húros-pengetős hangszert jelent, melyekkel ezeket az énekeket eredetileg is kísérték. A lírai műfaj soha nem állt távol az Ószövetségtől: számos, időben jóval korábban keletkezett könyv is tartalmaz lírai részleteket, melyeket egy-egy személy nevével kötöttek többnyire össze és mint annak "énekét", himnuszát tették közzé, de ugyanehhez a műfajhoz tartozik az Újszövetség számos éneke, korai hitvallása, levélrészlete is.
Sokat lehetne beszélni a görög eredetű név héber változatáról, a kezdő szavak és műfaji azonosítások összefüggéseiről, de ami fontos: ez a könyv sem egységes egész. Egyrészt több, időben eltérő gyűjteményből tevődik össze, másrészt műfajok sokaságát találjuk benne: himnuszokat vagy dicsőítő énekeket, a könyörgéseket vagy szenvedők zsoltárait, a hálaadás zsoltárait, a vegyes összetételű zsoltárokat, prófétai szózatokat. Ezeket a szakértők még további alműfajokra osztják. Nem mentes ez a könyv a nagyon konkrét és az emberhez nagyon közel álló szóhasználatú részektől, nem véletlenül emlegetik gyakran együtt a zsoltárokat pl. Jób könyvével, és nem ritkaság, hogy sok ma született elemzés keresi a szövegek helyét és példaértékű voltát a modern ember imaéletében, figyelembe véve azon körülményeket, ahol és amikor ezek keletkeztek.

A legtöbbet közülük - a 150 közül -, melyek számozása sok fordításban eltér egymástól, Dávid király nevéhez kötik, de mások is szerepelnek, akiket ma a "szerző" megjelöléssel illetnénk, pedig a héber szöveg csak összefüggésre utal a zsoltár és a név között.
A zsoltároknak nemcsak a fordítandó szövege jelentett költői kihívást, hogy az eredetihez azonos módon, mégis mai nyelven tegye közzé a közérdekű tartalmat. Maga a zsoltár, mint költői műfaj is végig követhető a költészet történetében. A legnagyobbak, szerzőik és előadóik felejthetetlen tolmácsolásában ott zengenek emlékeink között (pl. Babits M.: Zsoltár gyermekhangra, Mezey Mária tolmácsolásában).
A Szent Mihály Templom csodálatos akusztikája a hangosítást csaknem élvezhetetlenné, a kísérő magyarázatot érthetetlenné tette. A fejét forgató és mindkét padsort megtöltő közönség megérdemelt volna egy nyomtatványt, amin legalább nyomon követhette volna a verseket.

A Gryllus testvérek (Vilmos és Dániel) valamint Sebestyén Márta produkciója kristály-tisztaságával, változatosságával (dúr, dór, mixolid, moll dallamaival), a hangszerek arzenálját kezelő trió mindenkit lenyűgözött. Hát még ha a szöveg is érthető lett volna! Sorrendben és szünet nélkül hangzott el a 133., 1., 8., 58., 37., 52., 51., 103., 79., 22.(Krisztus szavai a kereszten), 137.("Babilonnak folyóvizei mellett..."), 60.(Balassi-vers analógiája), 3., 139. és a 18. zsoltár, pontosabban zsoltár-parafrázis, hiszen nem szó szerinti fordításokat, hanem tartalmi idézetekről, versformába öntött, énekelhető, versszakos műköltészetet hallottunk.
A hangverseny, ha sokakban a már birtokolt CD-k minősége után csalódást is okozott, egy okkal több, hogy a Biblia szövegeit legalább a népszerű előadók feldolgozásában meghallgassa az ember. Ha pedig a szöveg tartalma is, nemcsak egzotikuma hat a hallgatóra, akkor az evangelizációnak már egy sajátos, új módjáról beszélhetünk. Reméljük, a mai technikai malőr ebben a tekintetben nem dolgozott hatásosan a szerzők és előadók célja ellen.

- DI -

2000. június 25., vasárnap 00:00