CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2021. május 14., pĂ©ntek, Bonifác napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Erdő Péter szentbeszéde Sopronban

Elhangzott az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja
alapításának 160. évfordulóján Sopronban, 2009. szeptember 19-én.
(Jn 15,1-17)

Kedves Ünneplő Szerzetesközösség!
Krisztusban Kedves Testvéreim!

1. Különleges alkalomból gyűltünk ma egybe: az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja alapításának 160. évfordulóját ünnepeljük. Az eredeti alapítás Niederbronnban, a mai Franciaország területén történt, de a 160 évvel ezelőtt keletkezett Kongregáció olyan fontos szolgálatot végzett és olyan dinamikusan terjedt, hogy hamarosan önálló ágak sarjadtak belőle. Magyarországon a Soproni Megváltós Nővérek Kongregációja jött létre, melynek eredendő hivatása az ifjúság nevelése és a betegek gondozása volt. 1863-ban Simor János még mint győri püspök kérte a Niederbronni Megváltós Nővérek bécsi házát, hogy küldjenek nővéreket a soproni árvaház vezetésének ellátására. A nővérek szolgálata nagy lendülettel indult. Hamarosan más árvaházat is vállaltak. Mikor pedig 1866-ban a bécsi ház önállóságra jutott és független kongregációt hozott létre, Simor püspök ugyancsak autonóm kongregáció alapítását kérte a Győri Egyházmegyében lévő házak számára. Bár Simor János megelégedett volna független rendtartomány létrehozásával is, amikor a bécsi nővérek elszakadtak Niederbronntól, a magyarországi közösségek is megtették ezt a lépést, hiszen anyaházuknak Bécset tekintették. Zalka János püspök volt az, aki azután a teljesen önálló szerzeteskongregáció megalapítását befejezéshez segítette. Amikor ma visszatekintünk a szeretetben és szolgálatban eltelt több mint másfél évszázadra, keressük azt az evangéliumi ihletet, amely nemzedékeket lelkesített és amely a maga módján ma is időszerű.


2. A szőlőről, a szőlőskertről, a szőlőről mint növényről sokat lehet olvasni az Ószövetségben. Valahogy mindig az üdvösség történetével kapcsolatban bukkan elő ez a szőlő. Általában az Úr szőlőjének vagy szőlőskertjének magát a választott népet nevezik, amelynek termésében az Úr örömét leli.
Jézus ebbe a hagyományba kapcsolódik bele, amikor a szőlőtőről beszél. De micsoda változás! Ő magát nevezi szőlőtőnek, a követőit, a hívőket pedig szőlővesszőnek. Tehát ő nem mint gazda, nem mint külső szemlélő áll szemben azzal a csodálatos folyamattal, ami az emberben az üdvösségre vezet, ami az emberben az üdvösség kibontakozását jelenti, hanem benne áll ennek a folyamatnak az életáramában.
Ő a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők, és az Atya gondozza ezt a kertet. Gondozza, ahogyan olvastuk már a zsoltárokban, gondozza, ahogy itt olvassuk most az evangéliumban. Lemetszi, letisztítja az egyes szőlővesszőket. Amelyik nem hoz termést, azt levágja, letakarítja, amelyik pedig termést hoz, azt letisztítja, hogy még jobban teremjen. És ebben a tevékenységben az Atya gondoskodó szeretete nyilvánul meg.
Mert ez az igazság, hogy az isteni élet bennünk nem egyetlen, egyszeri változás után megmaradandó nyugalmi állapot. Hanem állandó gondozást igényel. Nem úgy áll a dolog, hogy egyszer megtér az ember, és utána tehet, amit akar, ő már élete végéig igaz ember lesz.
Amikor elkezdődött bennünk az isteni élet, vagyis amikor megkereszteltek minket, gyertyaláng formájában jelképesen rábízták szüleinkre és keresztszüleinkre, hogy őrizzék és gondozzák ezt az isteni életet bennünk, hogy ez a gyertyaláng soha ki ne aludjon. Ebben az értelemben gondozást kíván a hitünk és a kegyelmi életünk.
Hogyan gondozhatjuk magunkban ezt az életet? Az első, amit mindjárt maga az evangélium is mond, a gyümölcstermés. Ez a célja, de a legjobb módszere ennek a gondozásnak. Aki a hitéből fakadó megfelelő cselekedeteket végez, aki a hit szerint tudja a saját cselekedeteit alakítani, az gondozza legjobban a hitét. Mert élő folyamat ez. Érezzük újra meg újra azokat a sugallatokat, azokat az ötleteket, amelyek megmutatják, hogy mit kellene most hitből és szeretetből mások javára tenni.
És ha ezeket meghalljuk, megérezzük, és rögtön követjük is, ez visszaigazolja számunkra a hitet. Ettől erősödik a hitünk, mert élő folyamattá válik bennünk. Ha azonban elhalasztjuk, azt mondjuk, hogy most sok dolgom van, majd később törődöm vele, persze, hogy hívő maradok én, de most nem kívánhatja senki, hogy felforgassam az életemet, akkor lassan kialszik ez a láng, akkor érzéketlenné válunk, fokozatosan elhanyagoljuk azokat az isteni sugallatokat, amelyeket kegyelmi éltünk folyamán újra meg újra tapasztalunk.
Tehát maga a gyümölcstermés a legjobb gondozása ennek a szőlőskertnek.
De van még más is, ami fontos. Nem önmagától lesz termő ez a szőlővessző, hanem attól, hogy a szőlőtővel eleven életkapcsolatban van. Jézus a szőlőtő, vele kell ilyen kapcsolatban lenni. Azt szokták mondani néha: a kegyelem állapotában vagyok, ha most meghalnék, nem kárhoznék el, nekem ez elég. Pedig nem elég! Hogy’ volna elég! Nem erről van szó, hanem arról, hogy minél inkább hatékonyak legyünk, minél több gyümölcsöt hozzunk.
Ebben pedig a szentáldozás újra meg újra megerősít bennünket. Ez az az élő kapcsolat, amely minket Jézushoz fűz, ez az, ami által a szőlővessző a szőlőtőhöz kapcsolódik és sokat terem.
Ha Jézusnak a szavát hallgatjuk, ha a Szentírást olvassuk, elmélkedünk róla, ezzel is Jézushoz kerülünk közelebb, ezzel is erősödik vele a kapcsolatunk.
Ugyanezt a kapcsolatot erősíti, alakítja, fejleszti hitünket és kegyelmi életünket maga az imádság, a Krisztussal való személyes beszélgetés.

3. Manapság sokan hajlamosak a hitet és a lelkiéletet egy szép gondolatnak, felemelő érzésnek tekinteni csupán. Pedig akkor igazán erős bennünk a hit, akkor érezzük a Krisztushoz fűződő szeretet boldogságát is, ha ebből a kapcsolatunkból tettek fakadnak. Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma ma újból felsorolja. A tudatlanok tanítása, a betegek látogatása, ápolása ezek közé a tettek közé tartozik. És - érdekes módon – az ilyen tevékenység az, aminek gazdasági nehézségek idején szinte nincs gazdája. Az oktatás, a szociális gondozás, az egészségügy olyan területek, amelyekről világszerte főleg azt halljuk, hogy milyen drágák, milyen nagy terhet jelentenek az államnak, a gazdaságnak. Pedig hát végül is, minden ellenkező látszattal szemben, az államoknak, nemzetgazdaságoknak, de még a világgazdaságnak is az egyetlen igazi, törvényes, erkölcsileg is igazolható célja az emberek boldogsága. Ha a Földön nem érhető is el teljes boldogság, a méltóbb, jobb életet már itt elő kell segíteni. Ez pedig sokszor önzetlenséget kíván és matematikai képletekbe nem foglalható, igazi, áldozatkész szeretetet követel az emberek részéről. Ennek pedig a legvégső és kiapadhatatlan forrása maga Krisztus, aki szeretetből életét adta mindnyájunkért. Őt képviselni, az ő nevében szeretetet sugározni a legszebb keresztényi hivatás. Olyan hivatás, amely az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek küldetésében is kifejeződik. Adja Isten, hogy a Nővérek a világon sokfelé, így hazánkban is áldással gyakorolhassák ezt a hivatásukat mindannyiunk javára. Amen.

Magyar Kurír



2009. szeptember 27., vasárnap 20:19


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület