,,Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető" - A Soproni Fotóklub az Erdélyi Házban

A tavaly fennállása 100. évfordulóját ünneplő Soproni Fotóklub alkotóinak nyílt tárlata a soproni Erdélyi Házban.
A tárlat egyik különlegessége, hogy kizárólag eddig még sehol be nem mutatott alkotásokat lát az érdeklődő. Műfaji, megfogalmazásbeli változatosság, ugyanakkor nagyon magas művészi színvonal jellemzi a kiállítás egészét. A Fövényverem 15. szám alatti kiállítóteremben nyílt tárlat március 9-ig látogatható, munkanapokon 10-15 óra között.

A megnyitón Soproni Fotóklubot Dr. Nagy Attila fotóművész, az egyesület titkára mutatta be, a kiállítást Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője nyitotta meg.

Firtl Mátyás országgyűlési képviselő és Nagy Attila a Fotóklub titkára

Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető

Egy műkritikus megfogalmazása szerint: Ami nincs (fotó)papíron, az a világban sem létezik.

Ez merész kijelentés, de kétségtelen, hogy a fotográfia rangjának szól. Ezt a megállapítást, a mostani kiállítás láttán én inkább úgy fordítanám meg: Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető.

Feltéve, – tegyük hozzá – ha vannak olyanok, akik ezt megtegyék.

A Soproni Fotóklub immár 101 éve ezt teszi.

Mi, akik itt vagyunk valószínűleg mindannyian készítettünk már fotót. Természetes, hogy nagy értéknek tartjuk azokat a képeket, amelyek személyes emlékeinket örökítik meg. Mi, akik mindannyian tudunk fotózni, ugyanakkor nagyon is érezzük, hogy a fotóművészet maga, sokkal több, mint adott pillanatban egy adott látvány megörökítése.

És ez igaz is. Mert a fotó – eredeti szándéka szerint – dokumentálja a helyet és a pillanatot, az egyszerit, a megismételhetetlent. Ugyanakkor a művészfotóban benne van az az egyedi, saját látásmód, ahogyan a művész maga érzékeli a világot, és az is, ahogyan láttatni akarja. A művészfotó ezért az egyszerin és a megismételhetetlen túl, a mindenkorit és a mindenhol fellelhetőt is megmutatja.

Azaz, az egész világot magát, mert: Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető

A fotógráfus különleges kiváltsága, hogy először meglátja, majd megláttatja a szépet, az érdekeset, a különlegest. És, ami még több: a látványt üzenethordozóvá teszi. Ebben pedig mi, a szemlélők leszünk a kiváltságosak, mert így művészi élménnyel gazdagodunk.

A mi, személyes, otthoni fiókban őrzött fotóink (esetleg a számítógépen tároltak) szintén üzennek: ilyen voltam, itt voltam, ezt tettem, erre szeretnék emlékezni.

A művész fotói ennél másképp többek. Dokumentálnak vagy ábrázolnak, kompozícióba sűrítenek tárgyakat, megmutatnak személyeket, bemutatnak tereket, de másként üzennek. Azt üzenik: ilyen a világ, benne mindannyian együtt és külön-külön egyszerre ilyenek vagyunk. Azt üzenik: ezt szeretnénk elérni, és ilyen módon – egyenként és közösen. Azt is üzenik: ilyennek szeretnénk látni, ilyenné szeretnénk formálni a világot. A művészfotók egyszerre elemeznek és összegeznek, egyszerre sűrítenek, egyszerre tágítják a nézőteret, vagy éppen összpontosítják egyetlen mikroszkopikus pontra.

Ha végignézzük a Soproni Fotóklub kiállítóinak képeit, akkor tudatosul bennünk: a művészfotókban szándék, akarat, erő, hangulat van, erők szövik át a papír síkját. Ehhez a tudatossághoz, pedig érzelem is társul.

Az fény, az árnyék, a formák, a foltok, a vonalak, a színek, és ezek összhatása tulajdonképpen a háromdimenziós világunkat képezik le a fotópapír síkjára.

De végső soron a fotó a fény által él. Ez többszörösen is igaz. Gondoljunk csak a fotográfia elkészítésének technikájára. Vagy a fénykép elnevezésre. A fény, természeténél fogva ezért külön is lényeges alkotóeleme a képeknek. A fény – amely egyben energia – kétségtelen, hogy erővel tölti meg a teret. Érdekes élmény lehet az alkotásokon külön is keresni a fényt.

Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető. Másként, mint egy festményben, vagy másként, mint egy szoborban, másként, mint egy filmen.

Minden egyes itteni kiállított kép egy külön univerzum, külön világ, amely mégis a nagy egésznek része. Ez a látszólagos ellentmondás is hozzátesz ahhoz, hogy üzenethordozóvá válhatnak a fotók.

Mit üzennek ezek a képek? Mindazt, amiről maga a világ szól. Mindarról üzennek, amiről a világban a mi, magunk élete szól.

Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető.

Fotópapírra vihető az öröm, a bánat, a vágyakozás, a tervek, a sérelmek, a remények, a magány, a szeretet, a kíváncsiság, a megszokás, a beletörődés, a dac, a tenniakarás, az akarat, az életöröm.

Csupa elvont fogalom, amelyeket mégis mind-mind kép alakjában, képi nyelven megfogalmazva itt látunk.

Hogy mi különbözteti meg a művészfotókat a mi személyes emlékeinket megőrző, családi fotóktól?

Talán ez az átlényegülés. Hogy az ábrázolt táj, utcarészlet, életkép, csendélet, kompozíció áttételekkel társít gondolatokat a látványhoz.

A művész pedig az, aki rendelkezik az átlényegítés képességével. Ez megnyilvánul abban ahogyan kiválasztja a pillanatot, a helyet, a fényeket és árnyakat, és aztán, ahogy tovább ,,belenyúl” a fotográfiába, ahogy kivág, komponál, egészen a legmodernebb mai digitális technikákig.

Művészetszerető ember vagyok, de művészileg elemezni a képeket nem tisztem. Azt viszont látom, hogy minden egyes itt látható alkotás, és együtt a tárlat egésze hordozza magában mindezeket a felsorolt jegyeket, amelyek minket, látogatókat, szemlélődőket megszólítanak, reagálásra, vagy akár a látottak továbbgondolására késztetnek. És teszik ezt – a műfaji gazdagság, és különböző megfogalmazások ellenére is – egységesen, azaz összhangban.

Az évszázados múlttal rendelkező Soproni Fotóklub értékeihez, nagy személyiségeihez, rangjához méltó módon, munkával, elkötelezettséggel, a fotózás iránti alázattal bizonyítja be minden egyes alkotásával itt és most, hogy: Ami a világban van, az mind fotópapírra vihető.

Ehhez gratulálok, és a kiállítást megnyitom!

(Firtl Mátyás országgyűlési képviselő beszéde a soproni Erdélyi Házban, 2007. február 11-én, a Soproni Fotóklub kiállításának megnyitóján.)

cyberpress.hu

Fotó: Tóth Zsombor