|
Ágoston Ernő(1889-1957) és Diebold Károly (1896-1969) kiállítása a Lábasházban
A Soproni Múzeum időszaki kiállításai között szerepel a 2006. március 12. - 2006. április 16-ig nyitvatartó tárlat, melyen a két nagyszerű soproni alkotó műveivel ismerkedhet meg a látogató.
A kiállítás legfontosabb üzenete a tanúskodás annak a nagyszerű közegnek a létéről, mely a művészeti élet szűkebb-tágabb résztvevőinek körében alakult ki a II. világháború előtt, s amelyet a városra és országra nézve tragikus változások sem tudtak megállítani. Mindkét művész a ma élő soproniak nagy csoportjának közeli ismerőse, s örömteli a történet és a hozzáállás, melynek segítőkész momentumaiból ez a kiállítás összeállt.
Ágoston Ernő, a soproni festőművész és grafikus a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett, Ferenczy Károly és Réti István tanítványa volt. A főiskola elvégzése után visszatért Sopronba, ahol a második világháború okozta családi tragédiája okozta megszakítás kivételével haláláig élt. A Lahne Intézetben tanított rajzot, a század 20-as, 30-as éveiben részt vett budapesti tárlatokon, 1924-ben elnyerte az állami grafikai nagydíjat, és 1926-ban a Székesfőváros díját.
Tervezett üvegablakokat, falfestményt, 1938-ban a kópházi búcsújáró templomot festette ki. A kiállításon látható festmények és grafikai művek alapján is kijelenthető, hogy a legjelentősebb és legmaradandóbb grafikai munkássága volt. Jól kezelte és naturális képein jó hatással használta a pasztellt és láthatóan arra is törekedett, hogy nagyvonalú, a naturálistól jobban eltávolodó képeket is alkosson. Pedagógiai munkásságára sok mai soproni művész is személyesen emlékszik.
Diebold Károly , a Sárszentmiklóson született, de tíz hónapos korától haláláig Sopronban élő fotóművész kétségtelenül a huszadik század első felének legnagyobb élő soproni fotósa volt. Műegyetemi tanulmányait a család nehéz anyagi helyzete miatt nem tudta befejezni, ezért visszatért Sopronba. Ezen orientáció és tanulmányok "hordaléka" az a műszaki alaposság és műszaki ismeret, mely a fotók gondozásában és az építészet műszaki színvonalú dokumentációjának ehhez a színvonalához kapcsolta.
A gyermekkori szerelem, a fényképezés korán megélhetési forrása lett és a Színház utcai lakás lakójáról rövidesen nem csak a ház lakói tudták (akiket ugyancsak szívesen fotózott), hogy a házban egy fotóművész lakik. Önálló fotoműtermét 1931-ben nyitotta meg. Mindmáig Sopron legnagyobb, törtéeti értékű dokumentarista fotósa, aki azonban mindamellett, hogy az ábrázolás tökéletessége vezette a kora legmagasabb műszaki színvonalán levő fényképezőgépeinek kezelésében, ugyanakkor a művészi kompozíció és az egyéni látásmód csaknem utolérhetetlen mestere. A II. világháború után a soproni egyetemen vezette a fotó-laboratóriumot. A soproni műemléki és várostörténeti-idegenforgalmi kiadványokat csaknem kivétel nélkül korában az ő munkái díszítették.
A soproni kiállításának történeti előzetese volt a HAP galériában ez év januárjában látható Diebold kiállítás.
Az alkotóra talán jellemző, hogy valószínűleg hagyatékában (melyből ugyancsak keveset hasznosíthatott a mai soproni fotós-társadalom)
található az a személyes jegyzetfüzet, melyben irigyelnivalóan (és követendően!) leírja, hogy Sopron minden egyes műemlékét mely évszak melyik napján, milyen időpontban érdemes (kell) fotózni. Ehhez a műszaki ember pontossága és a Sopront szerető, a szépet bemutató művész szeme egyaránt szükségeltetett.
A soproni lokálpatrióták e két művészben olyan példaképekre lelhetnek a Lábasház-beli kiállítás kapcsán is, mely megindíthatja, inspirálhatja őket a helye városszeretet ugyancsak göröngyössé tett útján.
- DI -
2006. március 17., péntek 15:43
|
