Szolgáltató, mégpedig komoly gazdasági és politikai háttérrel. A helyi újságból értesülhettünk évente több tucatszor jelentős fejlesztéseiről.
Hajlamos is lennék hinni mindabban, amit a média kommunikációján keresztül fülembe csepegtetnek, ha nem merülnének fel (egyébként jogos) problémák a szolgáltató részéről befizetésem kötelességének teljesítését illetően. Lehet, hogy igazuk van, az ártatlanság vélelme őket is megilleti - mondom - nézzünk utána, és fizessük be, ami a kötelességünk! És nekilátok. Éppen ezért veszem a telefont. Épp a minap - egyik tanuló betegem berzenkedett a "holt nyelv" tanulása ellen. Most mégsincs jobb idézetem, mint éppen a latin, igaz, hogy Sirák könyvéből ("quoniam in igne probatur aurum et argentum homines vero receptibiles in camino humiliationis"), hogy bebizonyítsam, bizonyos dolgok csak akkor hihetők, ha a gyakorlatban is kipróbáltuk. (Maga a mondás az "aranynak a tűzben, embert, barátot a bajban" történő kipróbálásáról szól.)
Telefon a szolgáltatóhoz, hogy vajon jogos-e még a követelés. Kedves, búgó bariton, aki a szokásos szolgáltatói-kedvezmény alapján ("mondom-mondom a végtelenségig, mert kénytelen vagy végighallgatni, és olcsóbb egy központ elektromos hanggal, mintsem egy értelmes központos") sorolni kezdi a menüpontokat, csak tudjam követni. Nem akarok dicsekedni, de néhány próbálkozás után máris a célban érzem magam: kicsöng, de mi a csudának, hiszen a délelőtt kellős közepén úgysem veszi fel senki sem.
A személyes találkozás varázsában bízva indulás a szolgáltatóhoz. Be a kapun, parkolás, ugyanis a "túrd fel Sopront kezelhetetlenül" program éppen csúcsidőben: minden megbénult a néhány karikával tiltva integető segédmunkás kivételével, akik kétségbeesve igyekeznek a kezelhetetlent kezelhetővé tenni. Az intézmény portás őre személyes büntethetőségét emlegetve zsarol meg lelkemben és küld ki a melegebb (napos) éghajlat felé, miközben állítja: nincs is ma ügyfélfogadás. Bizonykodásomra, miszerint a telt bariton sok mindent mondott, de ezt nem, mégiscsak hozzájutok egy telefonszámhoz, miután dél van és éppen ebédidő (értsd: ketten is ott eszik leveskéjüket a portásfülkében) és senki meg nem közelíthető.
Talán mondanom sem kell, hogy az újabb telefonos próbálkozás sem sikeres az első néhány alkalommal, mert a hívás ugyan engem szegényít és megkerülöm így a baritont is, de egy másik gépi hang kedélyesen közli, hogy minden ügyintéző (értsd, akkor, ott éppen nincs senki sem) foglalt.
Talán csoda, hogy ezek után sokadszorra mégis van egy lélek a vonal közelében és csekély három óra alatt sikerül elintéznem mindazt, aminek azonnali elintézésével már a menüben bíztattak, az első kicsengés után.

Igen, mindig is gondoltam, sőt tudtam, hogy könnyebb egy automata telefonközpontot, nem gondolkodva, butaságra beidomítani, mint az ember szemléletét megváltoztatni: minek is tekintse az ügyfelet. Ha most feltenném a kérdést, hogy vajon milyen minőségű szolgáltatást biztosít ez a vállalat, akkor sok mindent állíthatunk, de egyet egészen biztosan: nem olyant, mint amilyent a médiában ígértek.
Hogy én még sok helyen próbálkozhattam volna hasonló eredménnyel? Az kérem engem nem vígasztal, mert az emberi tényező mindenütt nehezebben változtatható. Sem parancsra, sem külső hatásra érdemileg nem lesz mássá (hányan is próbálkoztak ezzel már az én életemben és mindig csak a központok változtak!), belül, a lényeg sokkalta lassabban és mástól válik mássá. Pedig legalább olyan fontos lenne, ha nem fontosabb, mintsem amit már annyiszor - befelé és kifelé - deklaráltunk.
- DI -