Évezredek óta gyakoroljuk , és elméletileg is nagyon sok év óta tudjuk, hogy a hasonlat sokszori ismétlésével, majd egyik felének elhagyásával, a másik fél ismétlésével szimbólumot, szimbolikus rendszert tudunk felépíteni.
Így fordulhat(ott) elő, hogy szüleink és még korábbi felmenőink csak meglátták a meisseni porcelán teáscsásze letörött fülének a helyét és ez tökéletesen elég volt ahhoz, hogy máris felsóhajtsanak: "Ó, azok a szép békeidők!". S mindez lehet, hogy tartalmában mégis teljesen hamis volt, mert vannak hamis szimbólumok, melyet csak öregkori érelmeszesedésünk kreál, amikor két egészen más dolgot, időszakot és fiatalságot kapcsol össze.

Amikor Sopronban kiejtjük a magukat valóban, ismereteik miatt is otthon érzők előtt a két szót: "Őszi Tárlat", akkor egy kultúrváros legszebb hagyományait elevenítjük fel emlékeinkben. Azokat az időket, amikor a soproni nagy festők egész nemzedéke - mert nemzedékre való termett belőlük a belváros és Bécsi domb tájain csakúgy, mint a Lővérek aljában - jelent meg évi - rossz ízű szóval - seregszemlén.. Amikor ők képesek voltak egy város évi és évre való jó érzését odavarázsolni a Festőterembe amellett, hogy nagy szívükkel és szorgos utódnevelő munkájukkal újabb nemzedéknek is helyet adtak a maguk munkái mellett.
Mondom, a megjelenés időnként rossz szájízt teremtett, ahogyan a ferde érzelmekkel átpolitizált társadalom beszőtte vélt érdekháló-szálaival a kultúrát is. Így fordulhatott elő, hogy amikor a jelen kultúr-korifeusok már jelen voltak, de még szellemi hátulgombolós formában, akkor a most - joggal - piedesztálra emelt Mühl Aladár például egyszercsak kimaradt a válogatásból. Ezt a "gellert" - azt kell, hogy mondjam - az Őszi Tárlat azóta sem heverte ki.
Pedig csaknem minden megvan itt, a szombaton a Kalmár István polgármesterhelyettes által megnyitott kiállításon, ami a tárlat szokásaiból megkövesedett: kiemelni dolgokat, beengedni sokakat, válogatás után megtölteni a falakat és meghívni mindenkit, aki polgárként számít...
Valami azonban hiányzik, valami nincs jelen a régi tárlatokból. Vannak itt befutottak, vannak itt fiatalabbak és korfordulósok, előfordul itt minden technika, megjelenik Sopron és környéke, távoli országok és még távolibb gondolatok, mégis...
Igen, ahogyan a címben is tetszettek olvasni, ez egy fáradt Őszi Tárlat, nagyon sok fáradt, beletörődött, szellemileg megújulni jelenleg nem képes alkotóval. Nem, nem úgy van, nem lehet csak úgy kijelenteni, hogy az öregek fáradtak, a fiatalok energikusak, mert egyszerűen nem igaz. Nagyszerű, klasszikussá nőtt alkotók jelennek meg megújulva és fiatalok állnak szellemi romtengeren és vica versa. Csak meglepődünk azon, hogy mi is került a falakra. A technika elemi ismereteit sem hasznosító alkotás, időben eltévedt képek, "bedöglött, leült" és "szalonnás", általános iskolai színvonalú festmények... "Gondatlanságból elkövetett festés."
Aki lelkiismeretesen végigjárja a tárlatot, az érzékeli a különbséget. Aki fogékony arra, amit nehezen tisztázható tartalmú szóval kisugárzásnak szoktak nevezni, az érzi mindezt. Nem személyekről van itt szó, hiszen a beszámoló írójától mi sincsen távolabb, mint az, hogy személyeket kipécézve megbántson, de a "tömeges" változás, a csoportszerű színvonalcsökkenés mellbevágó.
Nem védhető ki a dolog egyszerűen azzal, hogy minden csoportos tárlatban van szórás, mert ez igaz ugyan, de nem mindegy, hogy hol vesszük fel a koordinátarendszert!
- DI -