|
Szezonvégi kiállítás a Körmendi Galériában
Stiller-Luzsicza Ágnes, Gábor Éva Mária és Molnár Gabriella közös kiállítását a Körmendi Galéria soproni, Templom utcai épületében október 8-án Csák Máté építész nyitotta meg.
Hogy elejét vegyük minden szóbeszédnek, s jól megértsük egymást: nem hiszek abban, hogy vannak "jó" korok és "rossz" korok, s ezzel együtt nem hiszek abban, hogy egy kor azt határozza meg, hogy erkölcsileg-esztétikailag eleve hogyan minősíthető alkotások szülessenek benne. Tudom viszont azt, hogy a korok éppen stílusjegyeik segítségével visszamenőleg, mint stílus vagy mint divat, megidézhetők, és ismerem azt a tehetetlenséget, amikor a kor átlag-életszínvonala, a létet, mint mecénási minőséget, eleve lehetetlenné teszi.
Ezért vallom azt, hogy függetlenül a nyilvánosság használatától, minden művész felelős azért a keltett hangulatért, amit műveinek kiállításával előidéz. Még csak három napja annak, hogy a bécsi Leopold Múzeum impresszionista kiállításának katarzist okozó hangulatáról, befogadó és műveltető légköréről beszéltem, s most kénytelen vagyok ellenpéldaként éppen a Körmendi Galária hármas kiállításának elsőjét, Stiller-Luzsicza Ágnesét kontra-pólusként megidézni. A kiállítások látogatóinak tudatos elidegenítését látom ebben a teremben. Tudatos hangulatkeltés, egy beteg világszemlélet extremitásokba hajló, végletes, és csúfondáros nyelvnyújtását.
A primitívek egyszerűsége, a tudatos torzítások kisstílűsége egyaránt azt példázza, hogy nem az ismeretek, hanem a tehetség hiánya az, ami a falon látható, rosszul sikerült gyermekrajzszerűségeket eredményezi használati utasításaikkal együtt. Az idő, a világ mindkét irányzat ilyen fokú képviseletén már régen túljutott, a mában keletkezett alkotások sem általánosat sem specifikusat nem nyújtanak.
A pincehelyiségben Gábor Éva Mária Munkácsy-díjas szobrászművésznek buddhizmus ihlette plasztikáit látjuk. A művésznő ügyesen használja ki a lehetőséget, amit a plasztikák szűk környezetének plusz megteremtése jelent a szimpla vagy többszörös üvegkalitkákban. Magam, mint kívülálló a kis szobrokban legalább annyira a buddhista vallás kritikáját látom az állandó ismétlődésekben, a laikus számára alig elkülöníthető formai különbségekben. S ha komolyabban belegondolok, akkor maga a vallás sem használ a monotónián kívül valami nagyon változatos "kellékkészletet". Úgy gondolom, hogy ami igazán izgalmas a buddhizmusban az belül zajlik, s aligha megjeleníthető, outsidernek aligha élvezhető, ha egy buddhista elmélkedik. Lehet, hogy az azonos valláshoz tartozót a kelléktár meggyőzi, és a saját emlékek és élmények felidézésével többet nyújt, mint nekem, aki az egyébként meggyőző anyagtársításon túl csak arra gondolok, amilyen esendő és semleges ismétlendő és éppen ezért nem megfelelően állandó az így létrehozott környezet.
Számomra a harmadik a legizgalmasabb a tárlatok közül, ahol Molnár Gabriella szobrai, térplasztikái láthatók. Szimpatikus és egyértelmű a művésznőnek az a törekvése, mely a világ legtermészetesebb anyagösszeállásának meglévő feszültségeit és kohéziós erejét kutatja, próbálja meg a mechanika egyszerű eszközeivel, de a művészet arány-hatásain keresztül bemutatni. Nekem a megfogalmazás azt jelenti, hogy a formák elemző lebontásával jut el az alkotó arra a fokra, ahol a térteremtő erőknek olyan eredőjét tudja létrehozni, amivel új teret teremt. A művészetnek egy kicsit a lényegét veheti szemügyre a látogató: a láthatatlan megfogalmazásával, "magáévá tételével" újraalkotja minden korok szépségét.
Úgy látom, hogy minden előzetes szándék nélkül nagy ívet, önmagába visszetérő, reverberáló folyamatot követtünk, amikor a rend megbontásával kezdve az ábrázolhatatlan útkereséssel, mint egy lehetőséggel az újraalkotó, pozitív térteremtő folyamathoz visszajutottunk. Persze, hogy a szerző most egy kicsit újraigazolva látja mindazt, amit elmondott, pedig nyilván sem a kiállításegyüttes alkotójának, sem az egyes művésznek nem a teóriaigazolás volt az eredeti célja. Talán másoknak nem is ezt nyújtja a Körmendi Galéria október 30-ig látható kiállítása, de az egy, amit biztosan lehet állítani, az az, hogy nem tanulságok nélküli az így tervezhető "utazás".
- DI -
2005. oktĂłber 11., kedd 16:35
|
