|
Mariélis Seyler: Forest
A soproni Körmendi Galéria késő-tavaszi kiállítása két termet nyit meg a Templom utcai Artner palotában a látogatók előtt jún.4. és jún. 30. között, hogy bemutassa a Bécs mellett élő Mariélis Seyler fotóit.
Számos híres művészt ismerünk, akiknek életét csakúgy, mint a hasonló gondolatvilágban-kórban szenvedőkét, át-és átitatta, fájdalmas, de erős, fojtó zsinórjával megkötözte az elmúlás érzete, mely vagy mint a feladás gondolatának oka, vagy mint az állandó félelem forrása kisérte végig alkotó útjukat. A kiállítás "melléktermékeként" is megtekinthető nagyszámú Seyler-reprodukció (életmű) hasonló esetet sejtet.
A művész újabb élő bizonyítéka annak, hogy a művészet valamiféle velejárója az extrovertáltság még akkor is, ha a "mutogatás" forrása akár a kóros határán mozog is, mert magát és a kifejezni képes érzést olyan hatalmasnak, elementárisnak és mivel őt, magát áthatja, természetesnek, egészségesnek tartja, melyben akár a rombolás árán is részesíteni akarja a nézőt. A kiállítás angol nyelvű előszavában olvasható alapgondolat igaz - mármint az, hogy az élet és halál kibékíthetetlen ellentétének van két nagyon "felszín-közeli", könnyen elérhető pontja, a születés és az elmúlás.
Mariéle Seyler fotóművészetében - melyre a szép kidolgozottság, az igényes megjelenítés, a sokoldalú eszközhasználat éppúgy jellemző, mint a depresszív magatartás, a valamennyire visszafojtott önromboló ösztön és a perverzitás határának kísértő megközelítése - a monoton témavilág, a reverberáló (önmagába visszatérő) végeláthatatlan sorozatok áthangoló hatása nem teszi valóban és tartósan élvezhetővé a képek együttesét.
Legvidámabbnak szánt sorozatai is legfeljebb a kontrasztosság bifokális nézőpontjáig, egy skizofrén életlátás lehetőségéig emelkednek, mely világlátás az elidegenedett egyénnek és a kornak megfelel, de az embernek, mint olyannak korántsem mindenben és korántsem maradéktalanul.
- DI -
2005. jĂşnius 08., szerda 15:57
|
