Nagyszerű kezdeményezéssel állt elő a Panniculus Régiségtani Egylet és a Széchenyi István Városi Könyvtár, amikor különlenyomat formájában kezdi kiadni klasszikus szerzők Sopron történetéről szóló munkáit. Máris itt van kettő a Hillebrand Nyomda gyönyörű és igényes kiadásában, mindkettő Payr Sándor munkája, az egyik a Lackner Kristóf Tudós Társaságról, a másik a régi soproni városházról.

Nagyszerű a gondolat és szép a megvalósítás első két lépése. Még a legavatatlanabbak előtt is nyilvánvaló a cél: a ma már általánosan elfogadott formában, részenként összefűzhető módon, apránként megjelentetni egy olyan, főleg dokumentumokból álló sorozatot, ahol a legilletékesebbek tollából jelenik meg majd a Sopron Története című enciklikus munka. Csak ki kell várni, csak össze kell gyűjteni.
Ha ügyesek és megfelelően merkantilisták lesznek a sorozat szerkesztői, akkor majd 10-20 darabonként egy-egy szép mappa is megjelenik, ahol a füzeteket tárolni kell, s a míves gerincükkel szép díszei is lesznek könyvespolcunknak a tartalmilag kitűnő történeti munkák. Majd ezt követik nyilván a fejezeteket összefoglaló tanulmányok, s a végére egy mindent tartalmazó tartalomjegyzék és betűrend szerinti tartalommutató is odaillik. S ha egészben nem is megvásárolható a munka egyelőre (később nyilván egészben is megjelenik majd?!) - gondolom az ember- és pénzhiány egyaránt szerepet játszik ebben - apránként, ha közben el nem fogy a fedezet, melyet annyi változás idézhet elő, hogy azon még meditálni sem érdemes, egy szép munka lehet a kezünkben.
Ez a terjesztési forma - nagyobb volumenben - Nyugaton a hatvanas évek második felében jelent meg, nálunk a nyolcvanas évek közepén...
Mondom, jobb későn, mint soha. Közben azonban két apró, ámde annál jelentősebb változás zajlott le: az egyik az a húsz-negyven év, ami eltelt, az a két év, ami alatt csak az elmaradott Magyarországon félmillió új számítógépet vettek emberek (könyvek helyett), és Sopron is meghirdette az eváros koncepcióját. Talán nem véletlen, hogy a városban már egy évtizede működő helyi, intranetes hálózatban jelenik meg ez az írás, hiszen az esajtó soha nem konkurrenciája, de a tartalmas anyagok kiegészítő (ma már olvasottságban tőlünk eggyel odébb már a nyomtatottat kenterbe verő) közlő médiája a digitális kiadás.
Nos, senki nem akarja elvitatni a nyomtatott sajtó szépségét, anyagiságában vonzó és nosztalgikus, elegáns voltát, de az ugye mindenki számára ismert, hogy ugyanez digitális formában a töredékébe kerül.
Úgy gondolom, hogy a szerkesztők, (akik - milyen nevetséges: már a nyomdának digitális formában kénytelenek átadni az anyagot) egyetlen gomnyomással milliók elé tárhatnák az anyagot, akik ugyancsak egyetlen gombnyomással összefűzve tárolhatnák, mindenfajta kukacoskodó cédulázás helyett már most kereshetnének benne szavak és tartalmak szerint. S végül a teljes anyag egyetlen korongon válhatna közkinccsé.
És ehhez - akár ahhoz, hogy ugyanitt ne a recenziót, de az egész anyagot olvasni lehessen - egyetlen plusz forintra sem lenne szükség.
- DI -